A Szovjetunió Szaljut (tisztelgés, tűzijáték) programjának 5. űrállomása a Föld légkörében elégve negyvenöt éve, 1977. augusztus 8-án fejezte be küldetését. Az űrállomás több mint egy éves pályafutása alatt számtalan tanulságos probléma merült fel, de legalább egyik sem torkollt tragédiába.
Az üres űrállomás
Az egyelőre üres űrállomást egy Proton-K hordozórakétával 1976. június 22-én juttatták fel egy több mint 220 km magas keringési pályára. A szerkezetileg a Szaljut–3 űrállomásra hasonlító Szaljut–5 négy hermetikusan zárt kabinból, zsilipkamrából, lakófülkéből, dolgozókabinból, laboratóriumból, köztes folyosókból és egy nem hermetikus műszaki egységből állt.
Az űrállomás kutatási projektjei közé tartozott egy teljes légcsere kipróbálása, forrasztási kísérletek végrehajtása, kristályképződés és a folyadékok áramlási viszonyainak a tanulmányozása. A súlytalanságot kihasználva akváriumi halak viselkedését is vizsgálták.
A SZALJUT–5 ŰRÁLLOMÁST MEGÖRÖKÍTŐ MAGYAR POSTABÉLYEG. FORRÁS: OSZK.HU
Baljós árnyak
Borisz Volinov és Vitalij Zsolobov, az űrállomás első legénysége 1976. július 6-án indult el a Szojuz–21 űrhajó fedélzetén. A Szaljut–5 űrállomás egyben az Almaz katonai program harmadik képviselője is volt. A kozmonauták a civil kísérletek és interjúk mellett titkos katonai megfigyeléseket is végeztek éppen zajló hadgyakorlatok űrbéli észlelhetőségét és az új képtovábbító rendszert tesztelve.
A SZOJUZ–21 LEGÉNYSÉGE EGY POSTABÉLYEGEN. FORRÁS: WIKIPEDIA COMMONS
Majd az idilli kémkedést és kísérletezést egyre borúsabb légkör lengte be. Szó szerint. A kozmonauták fejfájásra, rossz közérzetre és kellemetlen szagokra panaszkodtak. Zsolobov annyira legyengült, hogy bő másfél hónapos munka után a földi parancsnokok engedélyével a küldetést megszakították. A visszatérni szándékozó kozmonautákat azonban nem engedte az űrállomás. Az űrhajót rögzítő karmok beragadtak. Végül csak nagy nehézségek árán tudtak szabadulni és visszaindulni a Földre.
Az augusztus 24-i földet érés is kalandos volt. Erős szélben tértek vissza, az idő előtt működésbe lépett fékezőrakéták felborították a visszatérő kapszulát. A mentőcsapatok a kozmonautákat igen rossz mentális és fizikai kondícióban találták. A hivatalos álláspont szerint a legénység rossz állapotát az üzemanyag szivárgása, a nem hivatalos találgatások szerint az előírt testedzés hiánya miatti legyengülés és személyek közötti feszültségek okozhatták.
Csak retúr
Vjacseszlav Zudov és Valerij Rozsgyesztvenszkij a Szojuz–23 fedélzetén 1976. október 14-én indult a Szaljut–5 űrállomásra. Az automatikus dokkolást elősegítő Igla rendszer meghibásodása miatt azonban soha nem érhették el azt. A megközelítési próbálkozások túl sok üzemanyagot és akkumulátorenergiát emésztettek fel, így nem volt mit tenni, a küldetés megszakításával vissza kellett térni. Azonban a problémák nagy része csak ezután következett.
A SZOJUZ–23 LEGÉNYSÉGE EGY POSTABÉLYEGEN. FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
A nem tervezett leszállást éjszaka, hóviharban hajtották végre. Szerencsétlenségükre a kapszula a félig befagyott Tengiz-tóban landolt. Ráadásul a fagyos tóban hánykolódó kapszula fűtését a legénység kikapcsolta, hogy maradjon elég energiájuk felvenni a rádiókapcsolatot a mentőegységekkel. Ez sikerült is. A mentőegységek eredetileg nem készítettek be gumicsónakot, így azt pótolni kellett, ezzel is húzva az időt. Sajnos a mentőernyő időközben magától aktiválódott, a kapszula felborult, így a gumicsónakok szükségtelenné váltak, mert nem lehetett a katonákat kiemelni a kapszulából. Végül helikopterrel a partra vontatták a kapszulát. A kozmonautákat életben, de a megfagyás és megfulladás küszöbén emelték ki.
Nagy negatív
A Szaljut–5 egyik fő projektje a földfelszíni, katonai és civil célpontok fotózása volt az MKF–6 multispektrális kamera segítségével. A fotók elkészítéséhez két kozmonautára volt szükség: az egyik exponált, a másik az űrállomást megfelelő pozícióba, azaz a Föld irányába állította. A kamera hat optikája közül négy a látható fényt rögzítette, kettő pedig infravörös tartományban működött.
AZ MKF–6 KAMERA. FORRÁS: WIKIPEDIA
A kozmonauták összesen 2400 képet készítettek főleg a Szovjetunió különböző területeiről, de közép-ázsiai és európai célpontokat is érintettek. Az űrállomás utolsó, Szojuz–24 legénysége küldetésük végén az MKF–6 kamera 50x50 cm-es negatívjait egy kapszulában helyezték el, majd 1977. február 25-én szétkapcsolódtak, és még aznap problémamentesen le is szálltak nem messze Bajkonurtól. Másnap elindult és sikeresen földet is ért a negatívok mellett egyéb kutatási anyagokat is magában rejtő automatikus visszatérő berendezés.
Tapasztalat
Az űrállomást végül 1977. augusztus 8-án irányítottan visszavezették a légkörbe, ahol elégett. Természetesen a Szaljut–5 űrállomás is egy tanulási folyamat része volt, amiből nem csak a Szovjetunió és baráti országai űrkutatása okult. Az azóta már feloldott amerikai titkosszolgálati jelentésekből is kitűnik, hogy nyugaton is élénk érdeklődés kísérte a szovjetek (bármilyen úton) megszerezhető űrkutatási eredményeit. A Szaljut–5 kudarcaiból is tanulva egyre biztonságosabb űrhajókat és űrállomásokat építettek, leszögezve egy fontos alapkövetelményt: mindenekfeletti prioritást kellene élveznie az űrhajósok űrbeli túlélése és egyben sikeres visszatérése biztosításának.
Cikkünket egy, a vietnámi háborút is megjárt altengernagynak tulajdonított idézettel zárjuk. A tengerészgyalogos éles meglátását tükröző soraira Jonathan B. Clark, űrbiológiai szakértő, többek között a Szaljut–5 űrállomás kapcsán is felmerült űrhajózási balesetek amerikai szakértője hívta fel a figyelmet.
"Azt mondják, hogy a jó döntések a tapasztalatokon alapulnak,
de sajnos a jó tapasztalatok alapulnak a rossz döntéseken."
James Bond Stockdale, amerikai altengernagy
Szerző: Nagy Péter, Bemutató csillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló
