A Szovjetunió Szaljut (tisztelgés, tűzijáték) programjának 6. űrállomása negyven éve, azaz 1982. július 29-én ért véget. Az évforduló kapcsán röviden áttekintjük ezt a rendkívüli vállalkozást, és természetesen kitérünk magyar vonatkozásaira is.
Az úttörő második generáció
A Szovjetunió már megszerezte a Föld első űrállomásának dicsőségét. Az 1971-ben Szaljut-– és későbbi verziói (2, 3, 4, 5) bebizonyították, hogy lehetséges olyan körülményeket teremteni a világűrben, hogy egy űrhajós (szovjet terminológiával kozmonauta) több hetet az űrállomáson töltve is gond nélkül életben maradhasson. Kérdés volt azonban, hogy melyek a még hosszabb távú űrben tartózkodás egészségügyi hatásai, így emelni kellett a tétet.
Egy fontos korlátozó tényező volt. Az első generációs Szaljut űrállomásoknak csak egy dokkoló nyílása volt, így a személyzet szállítására rendszeresített Szojuz űrhajók körülbelül három hónapos maximális élettartamától függött, hogy mikor kell visszatérnie a jellemzően két fős legénységnek a Földre. Az űrállomás másik végére telepített plusz dokkoló szerkezettel meg lehetett azt oldani, hogy az egyik Szojuz űrhajóval mindig érkeznek az űrhajósok, a másik végén dokkolt Szojuzzal pedig visszaindulnak a szolgálatukat letöltők. A második porton tudtak dokkolni a főleg üzemanyagot, vizet, levegőt, élelmet és kutatási felszerelést rendszeresen pótló Progressz teherszállító űrhajók is.
Az átalakított konstrukciójú második generáció első tagja, azaz a Szaljut–6 1977. szeptember 29-én érkezett Föld körüli pályára, majd egy sikertelen dokkolási kísérlet következett. A Szojuz–26 űrhajóval érkező első beköltözők (Romanyenko és Grecsko) végül december 10-én vehették birtokukba a körülbelül 15 méter hosszú és 4 méter átmérőjű űrállomást.
Emberes kísérletek
A több mint három évig működő űrállomás elsődleges célja a hosszabb ideig az űrben tartózkodás emberi szervezetre (és elmére) gyakorolt hatásainak a vizsgálata volt. Később ezeket kiegészítették fizikai és biológiai kísérletek, mint például félvezető kristályok vagy növénytársulások növesztése.
A kozmonauták sorra döntötték meg az űrben tartózkodás világrekordját (végül Rjumin és Ljahov 175 napos csúcsot állított be). Nem csak a fentlét, hanem a visszaérkezés utáni regeneráció időtartama is mindig kérdéses volt. Volt olyan visszatérő pár, akik a több mint száz napos fentlét után tonnás súlyúnak érezték a megérkezésükkor kapott virágcsokrot, és még napokig lábra sem tudtak állni. Arra hamar rájöttek, hogy fontos a rendszeres testedzés, például a speciális bicikli hajtása, mert ezek rendszeres (végül már napi 3-4 órás) használata jelentősen csökkenti a regenerálódás földi időtartamát.
Interkozmosz és Farkas Bertalan
Az ellátmány folyamatosan utánpótlása mellett az állandó legénység mellé gyakran érkeztek az újabb űrhajókkal vendég kozmonauták is.
Az Interkozmosz (azaz a szocialista országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában) egyezménye és szervezete elég erősen kiegészítette a Szaljut–6 programját. Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió közreműködése abban is megnyilvánult, hogy a Szaljut–6 űrállomásra kísérleteket és űrhajósokat delegálhattak a résztvevő országok.
Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan is az Interkozmosz együttműködés keretén belül került kiválasztásra. A Szojuz–36 fedélzetén Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. május 26-án este startolt el Bajkonurból, és egy nappal később már dokkolt is az űrállomáson, és aznapra már csak protokolláris kézrázások és köszöntések maradtak.
Másnap biológiai kísérleteket hajtottak végre, és beüzemelték a Pille sugárzásmérőt is. A Pille a KFKI Atomenergia Kutatóintézet által készített közel egy kilogrammos eszköz volt. Azt mérte, hogy az űrhajósokat milyen mértékű kozmikus sugárzás éri. Ezt a mérést korábban csak a visszatérést követően, földi laboratóriumokban lehetett elvégezni. A Pille a legsikeresebb űrkutatási eredmények közé tartozik. Később számos példánya járt az űrben a NASA űrrepülőgépein, illetve később az ISS űrállomáson is.
Farkas és Kubaszov június 3-án tért vissza Szojuz–35 fedélzetén. A földközeli fékezőrakéták nem kapcsoltak be, de a hatalmas gyorsulás ellenére sértetlenül szálltak ki a kapszulából. A nagyon sikeres küldetéssel Magyarország lett a hetedik nemzet, akinek fia (a lányára egyelőre még várni kell) feljutott az űrbe.
Örökség
A Szaljut–6 űrállomást 1982. július 29-én irányítottan visszavezették a légkörbe, és elégett.
Később űrállomások garmadája érkezett: például Szaljut–7, MIR, ISS. Már gyakorlattá vált szokások és technikai megoldások sora segíti az űrhajósok ma sem idilli életét. Természetesen ehhez a Szaljut–6 űrállomáson teljesítő kozmonauták tapasztalatai is nagyban hozzájárultak. Habár végül elpusztult, a Szaljut–6 öröksége negyven év után is tovább él az űrállomások újabb generációiban.
Szerző: Nagy Péter, Bemutató csillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló