Hogy mitől különleges a Sagittarius, vagyis a Nyilas csillagkép? Nemcsak attól, mert személyes kedvencem, hanem mert a Tejút közelsége miatt nagyon sok izgalmas objektumot tudunk felfedezni benne, amelyeket akár már szabad szemmel is fellelhetünk.
A Nyilas (Sagittarius, Sgr) nagy kiterjedésű csillagkép, a 12 állatövi csillagkép egyike, amely a Földről nézve a Tejút mellett és mentén helyezkedik el. A Tejút sávjának legfényesebb része a Nyilas nyugati oldalán halad át, itt találhatjuk galaxisunk középpontját is. A csillagkép nagyobb része az ekliptikától délre helyezkedik el, legdélibb csillagai a nyár derekán, éjféltájban éppen csak látszanak hazánkban.
Az északi égboltról nézve a konstelláció legfényesebb csillagai egy teáskanna formát alkotnak, gyakran erről a teáskanna aszterizmusról ismerik fel a Nyilast. A következő csillagok formálják meg a teáskannát: Kaus Media (δ Sgr), Kaus Australis (ε Sgr), Ascella (ζ Sgr), φ Sgr, Kaus Borealis (λ Sgr), Alnasl (γ2 Sgr), Nunki (σ Sgr), illetve a τ Sgr. Ugyanakkor ezek a csillagok képezik a Nyilas íját és a nyílvesszőt is.
Ebben a csillagképben van a Nap a téli napforduló idején.
Története, mitológiája
A különböző kultúrákban különféle elnevezésekkel és ábrázolásokkal jelenik meg a Nyilas. Legősibb alakja egy kétlábú nyilazó figura, amely inkább szatírra hasonlít. Az évezredek során figurája sokat változott – kentaurként is szokták emlegetni, aki a szomszédos Skorpiót veszi célba. Az akkádok Ragyogó Arcúnak nevezték, a kínaiak Templomnak hívták, de Tigris néven is ismeretes volt. Az arabok egy folyón (Tejúton) átkelő struccot láttak benne, és aki az állatokra vigyázott, az a γ (gamma) Sagittarii volt. Az ókorban gyakran Bikaölőnek is emlegették: amikor a Nyilas keleten felkelt, akkor a Bika nyugaton a horizont alá bukott. Uráli neve aligha volt, ugyanis Európa északi részén alig emelkedett a horizont fölé, valószínűleg nem is ismerték mint egységes csillagképet.
A MUL.APIN táblázatban a déli csillagok közt jelenik meg, Pa-bil-sag néven szerepel – ez a sumér isten a déli szél ura volt, róla kapta a nevét.
A mezopotámiai és egyiptomi kultúrák hajnalán – Kr. e. 4000 táján – a Nyilas volt az őszi nap-éj egyenlőség pontja (mivel a Föld tengelyének precessziója miatt a pontok folyamatosan eltolódnak, ezért Kr. u. 1500 körül a téli napforduló pontja már átkerült a Nyilasba – ezt fontos figyelembe venni a csillaglegendák kialakulásánál).
Ami az ókori görögöket illeti, a Nyilas első klasszikus leírását Eratoszthenésznél találjuk – ő is szatírnak mondja, csak később változott alakja kentaurrá. A mitológiában leginkább kentaurként jelenik meg, méghozzá a művelt, művészetekben jártas, nagylelkű Kheirónnal asszociálják. A történet így szól: egy alkalommal Héraklész Pholosznál (a kentaurok egyikénél) vendégeskedett, közösen boroztak. A kentaurokat a bor illata odacsalta, lerészegedtek, majd törni-zúzni kezdtek. Héraklész mérgében elkergette őket, egyeseket buzogányával, másokat pedig a lernai Hidra vérébe mártott mérgező nyíllal győzte le. Maradékuk a bölcs Kheirón barlangjába menekült. Azonban Héraklész ide is követte őket. Itt véletlenül Kheirónt is megsebesítette mérgező nyilával, aki rettenetesen szenvedett, mert halhatatlan volt. Végül Zeusz szíve megesett rajta, és a csillagok közé emelte.
Őseink a Sánta Kódust látták benne. A magyar népi csillagmitológia összekapcsolja a Nyilast a Skorpióval: a Sagittarius északi része a Sánta Kódus. A Skorpió mitológiájánál pedig emlékszünk a párjára, a Szépasszonyra, akit az Antares testesít meg.
Csillagászati adatok a csillagképről
- ε Sagittarii (Kaus Australis): a csillagkép legfényesebb tagja, fényessége 1,85 magnitúdó. Nevének jelentése: az íj déli csúcsa. Kettőscsillag, társa 32 szögmásodpercre van tőle. Hozzávetőlegesen 143 fényévre van a Naptól. Nevében a Kaus (az arab al-gausból) íjat jelent.
- σ Sagittarii (Nunki): a második legfényesebb csillag. Neve babiloni eredetű, az egyik legrégebbi csillagnév, amit ma is használunk. Fényessége 2,05m, távolsága a Naptól 228 fényév. Néha fedésbe szokott kerülni a Holddal, illetve ritkán a bolygókkal is. A legutóbbi bolygó általi fedése (Vénusz) 1981. november 17-én volt.
- ζ Sagittarii (Ascella): hármascsillag, a 3. legfényesebb a konstellációban, 88 fényévre a Naptól. Kb. 1,2 millió évvel ezelőtt ez volt az egyik legfényesebb csillag az éjszakai égbolton, -2,74 magnitúdós fényességével. Jelenlegi fényereje: +2,59m
- δ Sagittarii (Kaus Media): kettőscsillag, amelyben az egyik tag egy óriáscsillag, a másik pedig fehér törpe. Kaus Meridionalis néven is említik. A hindu asztrológiában Purvashada Nakshatra néven ismerik. Fényessége 2,70 magnitúdó.
- λ Sagittarii (Kaus Borealis): nevének jelentése az íj északi része. Fényessége 2,82m
- α Sagittarii (Rukbat): az alfa megnevezés ellenére nem a legfényesebb csillag, 3,96 magnitúdó fényességű kékesfehér csillag. A csillagkép legfényesebb csillaga, az ε (epszilon) Sagittarii körülbelül hétszer fényesebb a Rukbatnál.
- β Sagittarii (Arkab): többszörös csillagrendszer tőlünk 378 fényévre. Két csillagpárt foglal magába: a β1 és β2 Sagittariit. A β1 Sagittarii ugyancsak két tagból áll, β1 Sagittarii A (Arkab Prior) és β1 Sagittarii B néven jelennek meg. A β2 Sagittarii Arkab Posterior néven is ismert, vagy egyszerűen ezt szokták Arkab-nak nevezni.
- γ Sagittarii: optikai kettőscsillag – γ1 és γ2 (ez utóbbi arab neve Alnasl), csak látszólag tartoznak össze, de a két csillag nagyon eltérő távolságban van tőlünk. A γ1 Sgr viszont több tagból álló csillagrendszer, amelynek legfényesebb tagja cefeida típusú változócsillag, W Sagittarii néven vált ismertté. Fényessége 3-3,5 magnitúdó között ingadozik.
- γ2 Sgr (Alnasl): vörös óriás, 96,9 fényévre a Naptól. A csillagkép hetedik legfényesebb csillaga (2,98 magnitúdó). Arab neve nyílvesszőt jelent. A Teáskanna kiöntőjénél helyezkedik el.
- τ Sagittarii: a Földtől 122 fényévre lévő óriáscsillag, fényessége 3,3m. Érdekessége, hogy ez az egyik legközelebbi csillag a Hűha! (Wow! signal) rádiójel feltételezett forrásához. [A rádiójelet 1977-ben fogta Jerry Ehman amerikai csillagász a SETI program keretében, amely egy esetleges földön kívüli civilizációtól is származhatott. Pontos helyét nem sikerült lokalizálni. 2016-ban Jean-Michel Jarre Oxygene 17 című alkotását a Hűha! jelhez dedikálta. A Carbon Based Lifeforms nevű progresszív zenei együttes 2021-es Stochastic nevű albumának első száma a 6EQUJ5 címet viseli. Ez a kombináció szerepel a rádiójel kinyomtatott változatán is.]
Mélyég-objektumok:
Mivel a Tejútrendszer centruma a Nyilas csillagkép irányában van, a Sagittarius tele van gyönyörű gázfelhőkkel, csillaghalmazokkal – ezek egy része már kis távcsővel is könnyen megfigyelhető. Lássunk ezekre is néhány példát:
- Messier 8 (Lagúna-köd): egyik leglátványosabb emissziós köd a csillagképben, amely 5000 fényévre található a Földtől. Hatalmas csillagbölcső, ahol számos csillag születik. A fiatal csillagok erős ultraibolya sugárzása a ködben lévő gázokat ionizálja, ettől pedig erős fényt bocsátanak ki. Jó körülmények között kis távcsövekkel vagy akár szabad szemmel is megfigyelhető a nyári égbolton. Az NGC katalógus leírása szerint: „Pompás, nagyon fényes, rendkívül nagy, szabálytalan objektum nagy halmazzal.”
- Messier 17 (Omega-köd): ugyancsak emissziós köd és nyílthalmaz. Nevezik még Patkó-ködnek, illetve Hattyú-ködnek is. Szintén nagyon kedvező körülmények között szabad szemmel is észlelhető. Tőlünk körülbelül 6000 fényévre található. Az M8-cal együtt ez is a látványos és fényes csillagbölcsők közé tartozik, galaxisunk egyik legszebbje.
- Messier 22: az égbolt egyik legszebb halmazának tartják – puszta szemmel is látható, ha nem olvad bele a Tejút fényfelhőjébe. Távolsága körülbelül 10000 fényév. Az egyik első gömbhalmaz, amelyet észleltek. A halmaz legjobban augusztusban figyelhető meg. Számos érdekesség jellemző az M22-re: pl. tartalmaz néhányat a legősibb ismert csillagokból. Két nagy tömegű fekete lyuk és hat bolygónyi méretű objektum (a Hubble-űrtávcső felfedezése) is fellelhető, amelyek nem csillagok körül keringenek.
- Messier 24 (Kis Sagittarius-csillagfelhő): Tejút-folt, amely tiszta és fénytelen égbolton szabad szemmel is megfigyelhető. Társa, a Nagy Sagittarius-csillagfelhő a Tejútrendszer legfényesebb látható régiója. Ez a galaxis központi kiemelkedésének egy része, amelyet a Nagy Hasadék (sötét sáv, amelyet kozmikus porból álló csillagközi felhők okoznak és amely eltakarja a Tejút középpontját a Földről nézve) körül látunk.
- Messier 18: nyílthalmaz, körülbelül 4900 fényévre a Földtől. Vélhetően 32 millió éves, ami elég fiatal halmaznak számít. A csillagok nagy része kisméretű, viszont néhány kék, sárga és narancssárga színű csillag is megtalálható benne. Szabad szemmel nem látható, megtalálni is elég nehéz kis kiterjedése miatt. A Messier 17 és a Messier 24 között lelhető fel.
- NGC 6822: szabálytalan galaxis tőlünk 1,6 millió fényévre. A Lokális Galaxiscsoport része.
Egyéb:
- Sagittarius A* (Sgr A*): egy szupernagy tömegű fekete lyuk, amely tulajdonképpen a Tejútrendszer középpontja is. A kis kiterjedésű fekete lyukba 4 millió naptömegnek megfelelő anyag összpontosul. Hatalmas tömegvonzásával magába szippantja a közelébe kerülő anyagot. A bezuhanó anyag felforrósodva erősen sugároz a röntgentartományban. Az M6, illetve az Alnasl közelében lokalizálható. Hozzávetőlegesen 26000 fényévre van tőlünk.
A szövegben használt kis görög betűk:
- α – alfa
- β – béta
- γ – gamma
- δ – delta
- ε – epszilon
- ζ – dzéta
- λ – lambda
- σ – szigma
- τ – tau
- φ – fí
Szerző: Diószegi Orsolya, Tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló