Az Apollo–8 sok mindenben volt az „első” a Hold elérését célzó küldetések sorában. Űrhajósok először jutottak el a Holdhoz és tértek onnan vissza. Először álltak pályára egy másik égitest, a Hold körül. A legénység tagjai pillanthatták meg először az egész földkorongot, és először láthatták saját szemükkel a Hold túloldalát. Az elsőségek mellett az Apollo–8 misszió az emberi együttműködés kiváló példája, és az ikonikus földkelte fotó megteremtője is. Az alábbiakban ez utóbbiaknak járunk kissé utána.
Az Apollo–8 missziója majdnem 80 szóban
A három űrhajós 1968. december 21-én indult útnak az először embereket is szállító Saturn–V rakéta segítségével. A zűrhajó karácsony este Hold körüli pályára állt. Tíz keringést követően visszaindult a Földre, és sikeresen leszállt a Csendes-óceánon december 27-én. A küldetés feladata többek között holdi lehetséges leszállóhelyekhez fotók és mérések elvégzése és a távközlési rendszer kipróbálása volt. Természetesen feladat volt eljutni Hold körüli pályára és onnan sértetlenül is visszatérni.
Nem csak gép, ember is
Az Apollo–8 küldetést megelőző Apollo–7 misszió célja az volt, hogy Föld körüli pályán próbálják ki az űrhajó létfenntartó rendszereit, a hajtóművet, a manőverező rendszert. A misszió sikeres volt, azonban a 11 napos megfeszített munka miatt a feszültség folyamatosan növekedett a legénység és az irányítás között, ami időnként nyílt vitákba torkollott.
A rossz tapasztalatok miatt az Apollo–8 legénységére már jobban odafigyeltek a felkészítés, a szimulációs tesztek és a légi irányítással történő kommunikáció során.
A NASA jól bevált rotációs módszere szerint mindig volt a legénységben már tapasztaltabb, a kozmoszt megjárt és az első repülését teljesítő űrhajós is. Frank Borman (parancsnok) és Jim Lovell (parancsnokiegység-pilóta) a Gemini–7 űrhajó útja során már jól összeszokott párosához csatlakozott Bill Anders (holdkomppilóta).
A misszió során folyamatosan mérték az űrhajósok pulzusát is. Az utólagos kiértékelések szerint Borman és Lovell átlagos pulzusa sokkal magasabb volt, mint a Gemini–7 repülése alatt. Ezt a Földtől való drasztikus eltávolodással és a Holdtól visszatérés kockázatával magyarázták a NASA szakértői. Tegyük hozzá, nem lévén kísérleti vadászgépek berepülő pilótája, nekünk sokkal magasabb lett volna a pulzusunk az egész út alatt. Az olyan felmerülő problémák ellenére, mint Borman betegsége (kinetózis), a legénység kiváló csapatot alkotott. Az irányítás is megengedőbb volt. Időnként törölt nem prioritásként kezelt elemeket a műveleti tervből, csak hogy néha lazíthasson is a legénység. Az űrhajó tízszer kerülte meg a Holdat. Az utolsó pár keringésre betervezett fotografikus megfigyeléseket az irányítók visszavonták a feladatok közül, és a Földre visszaindulás előtti pályamódosítás feszültségét kötelező pihenéssel oldották. Bár a fotózás lehetősége egyébként is nehézkessé vált a kitekintő ablakok üvegek erős párásodása miatt.
Földkelte
A legénység fő feladata saját kezű fekete-fehér és színes fényképfelvételek készítése és holdrajzi mérések elvégzése volt előre megadott holdi területekről. Nem csak a Hold felénk néző, hanem annak túloldaláról is. Ezek segítettek a későbbi holdraszállás leszállóhelyének kijelölésében és a leszállás megtervezésében.
Egy megadott fotózási feladat során, földi idő szerint december 24-én 16 óra 39 perckor Bill Anders készített először néhány fekete-fehér, majd gyors filmcsere után számos színes fotót a Hold horizontján éppen „felkelő” Földről. Igyekeznie kellett, mert a Föld egyre csak távolodott a Hold látszó horizontjától. Borman viccesen figyelmeztette, hogy ez nincs benne a tervezett feladatok között, de utólag mindenki örülhet, hogy Anders nem vette túl komolyan a csipkelődést. A híressé vált földkelte kép eredetije alább látható.
Persze nem igazi földkeltét látunk. A Hold kötött forgása miatt, mindig ugyanazt az orcáját fordítja felénk. Ezért egy holdi megfigyelő mindig fix helyen látja (vagy nem látja) a közben fázisokat mutató Föld kb. 2 fok átmérőjű kékes korongját. Mivel a Hold nem körpályán, hanem ellipszispályán kering a Föld körül, az egyenletes tengelyforgása ellenére időnként bekukkanthatunk a Hold túloldalára is. A Hold librációja okán a Föld korongja is elmozdul egy kisebb tartományban a holdi égen, de közel sem olyan gyorsan és nagy mértékben, ahogyan azt a Hold körül keringő űrhajósok tapasztalták.
Kis lépés a képszerkesztőnek, de hatalmas ugrás a környezetvédőknek
Mi a baj az alábbi, az Apollo–8 űrhajó indulásakor készült fotóval? Természetesen a kép tájolása. Megszoktuk, hogy általában egy fotó alján van a valós lent (a Föld középpontja felé mutató irány) és nem a bal oldalán.
A NASA képszerkesztője sem volt megelégedve a földkelte kép eredeti, Anders által beállított tájolásával. Az eredeti képet az óramutató járásának megfelelően 95 fokkal elforgatta, némileg megvágta, és a kép színeit is kijavította a kontroll színtáblák alapján. Az eredmény sokkal természetesebben hatott a gravitációban felnőtt földi emberek számára, ezért ez a módosított kép hódította meg végül a világot.
Karácsonyi üdvözlet
A legénység tagjai öt alkalommal jelentkeztek be élő tévéadásban, több milliós nézettséget generálva. Szenteste a Biblia Teremtés Könyvéből olvastak fel felváltva. A Genezis első szavait még az Apollo–8 missziót az ikonikus fotó segítségével megörökítő bélyegen is feltüntették.
Gaia
Az ikonikussá vált fotó kapcsán nem csak hívők eszméltek rá Isten remek teremtésére, hanem környezetvédő szervezetek is (akár szó szerint is) a zászlajukra tűzték. A fotónak nagy szerepet tulajdonítanak a Gaia-elmélet (vagyis pontosabban hipotézis) megszületésében is. James Lovelock fogalmazta meg, hogy a Föld valamennyi élő és élettelen része szorosan összefügg egymással, egyfajta önfenntartó, homeosztatikus, önálló lényként működik. A görög mitológiában Gaia volt a Föld istennője, az anyaföld, az anyatermészet.
A földkelte fotót már annyiszor láttuk, ha máshol nem, hát az Ég és Föld könyv borítójának illusztrációján. Jó volna újra frissen rátekinteni e képre! Talán jobban átéreznénk azt a megdöbbenést és áhítatot, amit az Apollo–8 űrhajósai is éreztek. Talán gondosabban odafigyelnénk emberi és földi környezetünkre!
Szerző: Nagy Péter, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló