Február. A tél enged a szorításából – persze jogos a kérdés, hogy miféle tél –, és esténként mi is egyre szívesebben vonulunk ki távcsöveinkkel – vagy anélkül – a szabadba, hogy kedvenc mélyég-objektumaink mellett az éppen aktuális égi gyöngyszemeket is szemügyre vegyük.
Ez utóbbihoz nyújt segítséget az alábbi gyűjtemény, a hónap legszebb, hazánkból is látható jelenségeinek listája, amelyből remélhetőleg minél többet tudunk majd megpillantani a kertből, teraszról, a ligetből, a hegyről – vagy éppen a legközelebbi bemutató csillagvizsgálóból.
Nézzük, mi vár ránk!
Február 1-én földközelben és a zenit környékén a C/2022 E3 (ZTF) üstökös
A „mi üstökösünk”-ről talán már mindannyian hallottunk: végre egy olyan égi vándor kerül a Föld közelébe, amely egész éjszaka könnyen megfigyelhető az északi féltekéről, így Magyarországról is.
Aki esetleg nem ismerné a történetet: a C/2022 E3 (ZTF) egy körülbelül 50 000 évenként visszatérő periodikus üstökös, amely a legutóbbi, történelem előtti látogatása után ezen a napon éri el újra földközelségét és legnagyobb fényességét.
Ez a fényesség talán nem lesz akkora, mint amilyet vártunk – a szabadszemes láthatóság határát súrolja majd –, kárpótlásul viszont az égitest egész éjszaka kereshető és található ékszerként függ majd az északi égbolton. Február elsején a Zsiráf, a Hiúz és a Nagy Medve csillagképek között keressük: kössük össze képzeletben a Szekeres csillagkép alfáját, azaz a Capellát (a zenit környékének legfényesebb csillaga) és a Kisgöncöl hátsó, felső csillagát, vagyis a béta Ursae Minorist, azaz Kochabot – a szakasz közepétől kissé keletre ott lesz az üstökös! Az üstökösről minden fontos információ megtalálható korábbi cikkünkben.
Február 5-én a még mindig fényesen ragyogó Mars 8 fokra az Aldebarantól
A vörös bolygó egy szép, klasszikus oppozícióval kápráztatott el bennünket az elmúlt hónapokban, szinte egész éjjel ott világított egünkön a Bika csillagképben. Még mindig érdemes felkeresni, hiszen fényessége a hónap első felében 0 magnitúdó alatt lesz.
Itt tegyünk egy kis kitérőt: mi az a magnitúdó és hogyan kell értelmezni?
Nos, a csillagászok bizony nem egyszerű emberek, és az égi objektumok fényességét sem szeretik egyszerűen mérni.
Az még rendben van, hogy ezeket az értékeket magnitúdóban fejezik ki, és minél kisebb a magnitúdó számértéke, annál fényesebb az égitest, de további csavar, hogy a skála sem lineáris: minden egyes magnitúdó két és félszeres fényességkülönbséget jelöl.
Tehát a február elején -0,2 magnitúdós Mars éppen két és félszer fényesebb, mint a Bika csillagkép alfája, a 0,8 magnitúdós Aldebaran csillag, a „Bika szeme”.
Ezen a napon könnyen lemérhetjük a különbséget, hiszen a két égitest látszólag mindössze 8 fokra lesz egymástól. A vörös Mars és a narancsszínű Aldebaran egymás közelében – csodás együttállás!
A Mars bolygót valószínűleg mindenki ismeri, hiszen az emberiség egyik legjobban kutatott Földön kívüli területe, az Aldebaranról viszont érdemes elmondani, hogy a Naptól nagy sebességgel távolodik – a számítások szerint az elmúlt egymillió évben, körülbelül kétszázezer évvel ezelőttig ez a csillag volt a legfényesebb az égbolton. Napközelsége idején, 320 000 éve -1,54 magnitúdóval világított a prehisztorikus ember éjszakáin!
Február 6-án a C/2022 E3 (ZTF) üstökös másfél fokra a Capellától
Megint az üstökös! Aki eddig az estéig nem találta meg, itt a soha vissza nem térő alkalom, hiszen a kométa a zenit környékének legfényesebb, a téli égbolt második (a Sirius után) legfényesebb csillagának, a Capellának közvetlen közelében lesz. Akinek van egy kis kézitávcsöve (binokulárja), csak szegezze azt a csillagra, nagy valószínűséggel megpillantja majd az üstököst is északkeleti irányban (egy 15x70-es binokulár látómezeje több mint négy fok).
A Capellát megtalálni igen egyszerű: a Marstól északkeletre található a Szekeres csillagkép jellegzetes ötszöge (jobb szeműeknek hatszög), ebben ragyog a csillagkép alfája, amely egy spektroszkópiai kettőscsillag. Ez azt jelenti, hogy vizuálisan nem szétválasztható, viszont a színképéből tudjuk, hogy két, egymáshoz nagyon közel keringő, a Napnál egyenként tízszer nagyobb tömegű csillag alkotja, kiegészülve két távolabbi halvány vörös törpével.
A Capella is volt a legfényesebb csillag az egünkön, 210 000 éve váltotta az Aldebarant ezen a poszton – ekkor mindössze 28 fényévre volt Napunktól, szemben a jelenlegi 42 fényéves távolságával.
Február 11-én földközelben a 654 Zelinda kisbolygó
Ínyenceknek!
Szereted a kihívásokat? Egzotikus objektumokra vadásznál az égbolton? Akkor február 11-én a távcső mellett a helyed, ugyanis ezen az éjszakán kerül oppozícióba, azaz pályájának Földhöz legközelebbi pontjába az 1908-ban felfedezett, 654 Zelinda nevű kisbolygó.
Ez a körülbelül 4x5 kilométer méretű szikladarab a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövben kering a Nap körül, abban az övben, ahol több százezer kisebb-nagyobb társa rója vele együtt az útját.
Korábban azt gondolták, hogy itt a Naprendszer hajnalán egy bolygó keringett, amit a Jupiter gravitációs ereje cafatokra tépett – ma viszont úgy tartjuk, hogy ugyanezen erő hatására ez a bolygó ki sem alakult, így az a megszámlálhatatlan bolygócsíra (planetezimál), amely a Jupiter nélkül egyetlen testté állt volna össze, még mindig ott pörög-forog rendszerünk külső és belső régióinak határán – ennek egyike a 654 Zelinda.
654? Igen, a kisbolygók neve a felfedezésük sorszámával kezdődik – így könnyen megállapíthatjuk, hogy a Zelinda volt a 654-dik a sorban. Jelenleg nagyságrendileg a 620 000-ik felfedezett kisbolygónál járunk – jusson ez eszünkbe, amikor legközelebb a postán állunk sorba a sorszámhúzó automatánál.
És hogy miért kihívás a megpillantása? Mert bár igen elnyúlt pályáján ezen a napon mindössze 1,77 csillagászati egységre közelíti majd meg a Földet (egy csillagászati egység egyenlő a Föld és a Nap közepes távolságával, azaz 150 millió kilométerrel), ez a pár kilométeres szikladarab még így is csak 10,4 magnitúdóra „fényesedik” fel. Ahhoz pedig, hogy egy ilyen égitestet észleljünk, jó műszerre, kiváló égre és sok-sok kitartásra van szükség, le a kalappal az előtt, akinek sikerülni fog!
Pontos keresőtérkép a megfigyeléshez itt található.
Február 11-én a C/2022 E3 (ZTF) üstökös másfél fokra a Marstól
Még mindig az üstökös... Tegyük fel, hogy február 6-án nem lesz jó ég, jön egy front, köd lesz, bármi megtörténhet. A jó hír az, hogy még mindig van egy dobásunk, hiszen a Marsnál könnyebben azonosítható objektum kevés van az égen. A fényes, vörös pötty mellett pedig ezen az estén ott lesz a C/2022 E3 (ZTF) üstökös is, ekkorra hat magnitúdó körüli várható fényességgel.
A dolog nehézségét az adja majd, hogy a Mars ugyanekkor még mindig valamivel 0 magnitúdó alatti látszó fényességgel ragyog, így ha elővesszük azt a bizonyos binokulárt, és befogjuk vele a bolygót, a halvány üstökös megpillantása ugyanabban a látómezőben valamivel nehezebb feladatnak fog bizonyulni, mint a Capella-közelség alkalmával.
Nehezebbnek, de korántsem lehetetlennek. Először irányítsuk a távcsövet a Marsra, majd óvatosan mozgassuk azt délnyugat felé, amíg az üstökös a látómező közepére nem kerül. Ekkor visszavihetjük a binokulárt északkeletre, a Mars irányába, hogy mindkét égitest egy látómezőben legyen. Ekkor már tudni fogjuk, hol az üstökös – ez megkönnyíti az észlelést.
Ez lesz ám a látvány, csak az ég legyen tiszta és az észlelőhelyünk sötét!
Február 15-én a Vénusz 47 ívmásodpercre a Neptunusztól
A Vénusz, vagy ahogy sokan ismerik, az Esthajnalcsillag a Nap és a Hold után a legfényesebb objektum az égen. Ideális esetben -4,7 magnitúdóig fényesedhet fel, és most már ki tudjuk számolni, hogy ez mit jelent: az égbolt legfényesebb csillaga (a Napot nem számítva) a Szíriusz a maga -1,56 magnitúdójával, a különbség tehát több mint 3 magnitúdó. Ez 2,5-szer 2,5-szer 2,5, azaz a Vénusz körülbelül hússzor fényesebb, mint a legfényesebb csillag!
Nem csoda, hiszen a Földhöz átlagosan legközelebb (0,71 és 0,78 csillagászati egység közötti távolságra) keringő, bolygónkéval közel megegyező méretű planétáról van szó, amely ragyogó, horizonthoz közeli lámpásként már a korai ember tájékozódását is segítette.
Nem úgy a Neptunusz! Ez az óriás ugyanis a legtávolabbi az ismert bolygók közül (bocs, Plutó), átlagosan körülbelül 30 csillagászati egységre, azaz 4,5 milliárd kilométerre kering a Földtől a Nap körül.
Felfedezése annak köszönhető, hogy a 19. században, az égi mechanika virágzásának korszakában több, egymástól független pályaszámítás is olyan háborgást mutatott ki az akkor már ismert, a Neptunusznál jóval beljebb keringő Uránusz pályájában, amely csak egy, a Naptól még távolabb keringő nagybolygó gravitációs hatásaival volt magyarázható.
A számításokat észlelés követte: 1846-ban Johann Galle felfedezte a legkülső bolygót.
A Neptunusz fényessége körülbelül 8 magnitúdó, ez nagyjából nyolcszor halványabb annál, amit az emberi szem megpillantani képes. Vessük ezt össze a Vénusz fényességével, és máris majdnem megkaptuk, hogy miért különleges ez a február 15-i együttállás!
Ami kell még a teljes élvezethez... az a 47 ívmásodperces távolság.
Jó, jó, de mi az az ívmásodperc?
Azt talán mindenki tudja, hogy az égen a távolságot fokokban mérjük. Ez azt jelenti, hogy azt a gömböt, ami a látszó égbolt, az azimutális koordináta-rendszerben 180, illetve 360 fokra osztjuk fel. Vertikálisan a horizonttól felfelé 90 fokra a zenitig, illetve ugyanennyire a talpunk alatt levő nadírig, horizontálisan pedig 360 fokkal észak–kelet–dél–nyugat irányban – mint az iránytűnél. Viszonyításképp: a Nap és a telihold látszó átmérője egyaránt körülbelül fél fok.
A fokot 60 részre osztva tovább finomíthatjuk a felosztást, az így kapott egység az ívperc, tehát a Nap és a telihold átmérője körülbelül 30 ívperc. Ezt újabb 60 részre bontva kapjuk meg az ívmásodpercet, ez már az a kategória, amit az emberi szem nehezen követhet, ugyanis annak felbontóképessége átlagosan egy ívperc.
A Vénusz–Neptunusz együttállás tehát arról fog szólni, hogy a legfényesebbnek és leghalványabbnak látszó bolygó az emberi szemnek felbonthatatlan közelségben lesz.
Emberi szemnek talán felbonthatatlan – de egy kisebb távcsőnek már nem!
Ha még nem láttad a Neptunuszt – valljuk meg, sokan vagyunk így ezzel – akkor február 15-e estéje a te estéd, csak irányítsd a műszert a nyugati horizont felé bukó Vénuszra, és szinte közvetlenül mellette, attól dél-délnyugati irányban ott lesz a legtávolabbi bolygó is!
Február 21-én holdsarló – Vénusz – Jupiter lánc
Fantasztikus látvány vár ezen az estén, mindjárt alkonyat után a nyugati horizontot kémlelő megfigyelőkre!
Este hat órakor a mindössze 25 órával újhold után levő, hajszálvékony holdsarló nyitja a füzért a horizont felett 7 fokra, felette 17 fokos magasságban a Vénusz ragyog -3,85 magnitúdós fényességgel, még feljebb, 24 fokra a horizonttól, kicsit északkeletre a -1,96 magnitúdóval még mindig nagyon fényes Jupiter hivalkodik.
Ez az a jelenség, amihez nem kell távcső, csak jó ég és nyugat felé nyitott horizont.
Nem lesz sok időnk, a Hold már fél hét után lebukik az égbolt pereme alá, igyekezzünk szemünket időben nyugat felé, a Halak és a Cet csillagképek határvidékére vetni.
Káprázatos együttállásnak ígérkezik, randikhoz is ajánljuk!
Másnap, azaz 22-én, már nem annyira vékony holdsarlóval és egy kicsit átrendezett felállással, de a lánc újra megjelenik: este hatkor a Vénusz 18, a holdsarló 20, a Jupiter pedig 24 és fél fokra lesz a horizonttól, tehát ebben a sorrendben sorjáznak majd a füzér darabjai.
Ezen az estén tovább lesz szerencsénk a látványhoz, a Vénusz nyugszik majd először fél nyolc körül, aztán szép lassan a Hold és a Jupiter is a látóhatár alá vonul.
Február 28-án a Mars 4 fok és 45 ívpercre a Holdtól
Méltó lezárása lesz ez az este a mozgalmas égboltokat hozó februárnak, este tizenegy után, egészen pontosan 23 óra 7 perckor a Mars bolygó 4 fok és 45 ívpercre közelíti meg az ekkor 48,4%-os, növekvő fázisban levő Holdat a már nyugovóra készülő Bika csillagképben.
Ami a nagy látószögű kistávcsőveket, a binokulárokat illeti, megpróbálhatjuk egyszerre befogni velük a két égitestet, de szabad szemmel is pazar látványnak ígérkezik az égi jelenség. Ráadásul délkeletre ott fénylik majd a Betelgeuze, az Orion csillagkép alfája, az égbolt kilencedik legfényesebb, ősidők óta ismert és csodált csillaga, északnyugatra pedig a Capella, a Szekeres alfája teszi teljessé a látványt, egyfajta ívet rajzolva a nyugati égboltra. Ugyanezen a napon a nyugati horizont felett a Jupiter próbálja majd utolérni a Vénuszt, este hét órakor az előbbi 12 fokkal, utóbbi pedig 11 fokkal lesz a látóhatár felett.
Ez is megér egy szabadszemes vagy binokuláros pillantást!
A bolygók februári láthatósága
Merkúr: Korán kelők előnyben, ők a hó első felében napkelte előtt megpillanthatják a legbelső bolygót a délkeleti égbolton – ez is egy teljesítmény!
Február 1-én még közel másfél, 20-án már csak fél órával kel a Nap előtt, így fénye napról napra jobban belevész majd a napkelte fényözönébe, ezután pedig ebben a hónapban már nincs esély a megpillantására.
Február elsején hat órakor 3 és fél fokra lesz a látóhatár fölött a Nyilas csillagképben 0 magnitúdós fényességgel, ekkor lesz a hónapban a legnagyobb esélyünk elcsípni.
Vénusz: Február ragyogó gyémántja lesz az esti égen, napról napra jobban látható! Elsején este hat órakor még csak hét fokkal lesz a nyugati látóhatár fölött (fényessége már ekkor is -3,8 magnitúdó) a Vízöntő csillagképben, 15-én ugyanekkor már 14 és fél fokkal, a hó végén pedig 21 fokkal, mindeközben pedig szépen fényesedve átvándorol a Halak csillagképbe.
Mars: Egész hónapban megfigyelhető a Bika csillagképben. Fényessége lassan a kezdeti -0,2 magnitúdóról +0,3-ra csökken, és ahogyan a Bika, úgy a Mars is egyre korábban nyugszik majd, megfigyelésére az éjszaka első felét ajánljuk.
Jupiter: Fényessége még mindig -2 magnitúdó felett lesz, de egyre korábban nyugszik a Halak, aztán a Cet, majd megint a Halak csillagképben. Elsején este kilenc után, 15-én fél órával korábban, a hó legvégén pedig már este nyolc után nyugovóra tér.
Szaturnusz: Nem lesz szerencsénk ebben a hónapban a gyűrűs szépséghez, a Nap közelében jár majd a Bak, aztán a Vízöntő csillagképben. 16-án kerül együttállásba a Nappal.
Uránusz: A hetedik bolygó februárban a Kos csillagképen vonul keresztül, a hónap első felében még könnyen megfigyelhető az esti égen.
Elsején este hétkor 55 fokra lesz a horizonttól a szigma Arietis csillag szomszédságában, 5,5 magnitúdós fényességével a szabadszemes megpillanthatóság határán.
Városban ne is reménykedjünk ebben, keressük meg és vadásszuk le egy kistávcsővel.
Neptunusz: A hónap első napjaiban még megfigyelhető lesz a kora esti, nyugati égbolton a Jupiter és a Vénusz között, eleinte félúton, aztán megközelítve a Vénuszt. A hónap végén viszont már túl korán nyugszik ahhoz, hogy esélyünk legyen megtalálni. Fényessége 8,0 magnitúdó körül lesz, megfigyeléséhez komolyabb távcsövet ajánlunk.
Jó egeket és örömteli bámészkodást kívánunk februárra is!
Források
Meteor Csillagászati Évköny 2023
https://stellarium-web.org/
Fred Schaaf: Brightest Stars - Discovering the Universe Through the Sky's Most Brilliant Stars, 2008
Szerző: Kovács Péter, Amatőrcsillagász, tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló