Az űrhajózás világnapja

2024 április 12
| Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
Talán sokan tudják, hogy április 12-én ünnepeljük az űrhajózás világnapját. Pontosan 63 évvel ezelőtt, 1961. április 12-én bocsátották fel ugyanis az első emberes űrhajót Jurij Gagarinnal a fedélzetén

Ezen a napon kezdődött tehát az emberiség kalandos útja az űrbe, és nyílt meg a tudományos fejlődés új dimenziója. Azóta összesen közel 700 ember járt már az űrben, akik közül 12-en jutottak el a Hold felszínére, és ~250-en a Nemzetközi Űrállomásra.

A számok is mutatják, hogy a 21. század immáron az űrutazás korszaka, amely tudományterület napjainkban is dinamikusan fejlődik. Sőt, büszkén jelenthetjük ki, hogy a HUNOR Magyar Űrhajós Program részeként Farkas Bertalan, az első űrbe lépő magyar asztronauta mellett nemsokára két újabb magyar férfi csatlakozhat a kozmoszt meglátogató emberek sorához.

Emlékezzünk meg tehát április 12-e jeles napjáról, nézzünk űrutazós dokumentumfilmeket, olvassunk űrutazással kapcsolatos könyveket! Ezúton ajánlunk néhány érdekes könyvet követőinknek:

- Simon V. László: Farkas Bertalan, az űrhajós (a szerző magánkiadása, 2015)

- Chris Austin Hadfield: Egy űrhajós tanácsai földlakóknak (Akkord Kiadó, 2022)

- Jay Barbree: Neil Armstrong – az első ember, aki a Holdra lépett (Akkord Kiadó, 2015)

- Julian Guthrie: Építsünk űrhajót! (Akkord Kiadó, 2018)

 

Jurij Gagarin (forrása: https://kronikaonline.ro/szines/otven-eve-jart-a-vilagurben-jurij-gagarin)
Jurij Gagarin (forrása: https://kronikaonline.ro/szines/otven-eve-jart-a-vilagurben-jurij-gagarin)

 

Végezetül Somlyó György Az asztronautákhoz című versének részletével emlékezünk meg az űrhajózás világnapjáról:

 

Ti, Súlytalanok, újdonsült igék,

mit tesz veletek az emberiség?

Mit teremt általatok önmagából?

Csóvátok már szabad szemünkbe lángol,

röpte az éjben jól kivehető,

de még csupasz, időtlen igető

egy most-alakuló emberi nyelven,

melynek írása még megfejthetetlen.

 

Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet