Jules Verne, a híres francia regényíró itthon is nagy karriert futott be. Hogy itthon a magyar tematikájú Dunai hajós (ami egyébként posztumusz jelent meg 1908-ban) vagy a Sándor Mátyás (1885) szerettette meg igazán Vernét az olvasókkal, az már talán sosem derül ki, az mindenesetre biztos, hogy idehaza Verne különösen népszerű volt az államszocializmus idején, és még ma is sokan szeretik és olvassák. A sikerét talán az jelzi a legjobban, hogy egy már-már ijesztően részletes Wikipédia szócikk foglalja össze a szerző magyarul kiadott műveit – itt 160 (!) művet sorolnak fel, és szinte mindegyikről van érdemi magyar nyelvű Wikipédia szócikk!
Vernének legalább két regénye is van – én legalábbis ennyit olvastam közülük –, aminek központi elemét képezik a kisbolygók: az egyik, Az arany meteor (1901, ám posztumusz megjelent), a másik a Hector Servadac (1877). A poén lelövése nélkül, gyors összefoglaló a művekről: Az arany meteorban egy különc zseni felfedezi, hogy egy színarany meteor fog pályára állni a Föld körül, második holdat létrehozva ezzel; míg a Hector Servadacban egy kisbolygó szó szerint súrolja a Földet, kiszakítva belőle egy darabot, amin történetesen éppen tartózkodott néhány francia, brit, német, orosz stb. nemzetiségű ember – a mű az ő kalandjaikat mutatja be a megváltozott környezetben.
Természetesen ezek a történetek a maguk formájában már átlépik a tudományosság határát, de a sci-fi műfaját megteremtő Vernének mindez talán megbocsátható. A Hector Servadac története, legalábbis a Földet éppen csak súroló kisbolygó esete azonban azóta foglalkoztat, amióta először olvastam, 11 éves fejjel. Annak, hogy a Földbe becsapódjon egy kisbolygó, majd kiszakítva planétánkból egy darabot, azon emberek életben maradjanak, talán biztosan mondhatjuk, hogy nincs esély. Kisebb méretű kisbolygók esetén a kiszakítós történet sem tűnik túl valószínűnek.
De mi van akkor, ha egy aszteroida csak belép a Föld légkörébe, sértetlenül „átmegy” rajta, aztán kilép belőle, és folytatja útját a Naprendszerben? Lehetséges az ilyen?
Ami azt illeti, igen: nagyon ritka, de még így is elég gyakori ahhoz, hogy az elmúlt néhány száz évben sikerült feljegyezni néhányat. A technika fejlődésével a legutóbbi évtizedekben pedig megnőtt az ilyenek észlelésének gyakorisága.
A borítóképen látható festmény éppen egy ilyen eseményt ábrázol: 1860. július 20-án suhant át az Egyesült Államok felett.
Ebben a cikkben az éppen 50 évvel ezelőtti, 1972. augusztus 10-i meteort tárgyaljuk meg kicsit részletesebben.
Hangrobbanás Utah-ban
1972. augusztus 10-én, világidő szerint 20 óra 29 perckor, helyi időben 14:29-kor (ez a mai magyar nyári idő szerint 22:29-et jelent) egy hatalmas „hullócsillag” suhant át Amerika északnyugati része felett. Az eset azonban nem olyan volt, mint a híres, néhány évvel ezelőtti cseljabinszki esemény, a légkörbe lépő meteor ugyanis nem robbant fel, pusztán áthúzott a légkörben, majd elegánsan távozott.
A megfigyelések és az ezek alapján végzett számítások szerint a légkörünket meglátogató meteor 5, de legfeljebb 10 méter átmérőjű volt, tömege pedig valahol 100 és 1000 tonna között lehetett. Sebessége a légkörbe lépéskor 15 km/másodperc volt, a kilépéskor némi fékeződés után már csak 14 200 m/s. A Föld felszíne felett mindössze 58 kilométerrel suhant el!
Érdemes belegondolni, mi lett volna, ha ez a váratlan látogató 58 kilométerrel lejjebb merészkedik. Egy gyors számítás alapján, a meteornak még a legkonzervatívabb (100 tonnás tömeg, 14 200 m/s-os sebesség) adatok alapján is nagyságrendileg 1013 joule volt a mozgási energiája. Összevetésül: a Hirosimára ledobott atombomba ennél mindössze öt és félszer „volt erősebb”.
Hogy az izgalmakat tovább fokozzuk, itt érdemes talán megjegyezni, hogy a ’72-es, az angol nyelvterületen nagy nappali tűzgömb (Great Daylight Fireball) néven emlegetett meteorról még felvétel is készült! Ez erre a linkre kattintva meg is tekinthető.
A rendelkezésre álló adatokból kiszámolták, hogy a légkört érintő kisbolygó valamikor 1997. július 30 és augusztus 11 között (8-a volt a legvalószínűbb dátum) visszatért hozzánk, illetve visszatérhetett. Azóta sem sikerült megtalálni az apró kődarabot, de ha a számok nem hazudnak, akkor jó eséllyel valóban újra meglátogatott minket ez a kíváncsi (és egyelőre jobb híján US19720810-nek nevezett) űrszikla.
Sőt, talán nem is egyszer. Az angol nyelvű Wikipédia idéz egy kétes eredetű forrást, ami szerint „minimálisan csekély, de nem nulla” esély van rá, hogy a kisbolygó ismét visszatér, méghozzá éppen ma, 2022. augusztus 10-én. Milyen gyönyörű is lenne!
Következzen egy idézet a híres sci-fi író, Arthur C. Clarke Isten pörölye című művéből.
„Akkora volt, mint egy kis ház, 9000 tonnát nyomott, és 50 000 km/h sebességgel haladt. Amikor a Grand Teton Nemzeti Park felett haladt el, egy éber turista lefényképezte az izzó tűzgömböt és annak hosszú füstnyomát. Kevesebb mint két perc alatt átvágta magát a Föld légkörén, és visszatért az űrbe.
Az aszteroida a Nap körül eltöltött több milliárd éves keringése során bekövetkezett legkisebb pályamódosulás is egy, a Hirosimát eltörlő bombánál ötször nagyobb robbanóerővel pusztító poklot hozhatta volna el a világ bármelyik nagyvárosára.”
(A fordítás a DeepL és a saját kútfőm ötvözete – ha valaki esetleg rendelkezik egy példánnyal otthon, és eljuttatná a megfelelő szövegrészlet „kanonikus” magyar fordítását, hálásan megköszönném, és a szöveget frissíteném – a szerző).
A szemfüles olvasónak talán feltűnt, hogy Arthur C. Clarke regényében a hirosimai bombánál 5-ször nagyobb erejű meteorról ír, míg ebben a cikkben 1/5-öt említünk. Ennek oka az, hogy Clarke regénye 1993-ban jelent meg, az általam hivatkozott tömeg (100-1000 tonna) azonban egy későbbi, 1994-es cseh tanulmányra épül, ami a megfigyelt adatokat adatokat újra számolva sokkal pontosabb eredményekre jutott. Clarke éppen lemaradt a legújabb fejleményekről.
Végezetül egy adósság törlesztése: a cikk, valamint ennek a szakasznak a címe is utal rá, hogy az esemény nagyon hangos volt. Valóban: a fellelhető források alapján egy montanai megfigyelő Missoula városából nagyjából a meteor alatt helyezkedett el, így az átsuhant fölötte. Ez a szem- (és fül-) tanú beszámolt róla, hogy egy kettős hangrobbanást is hallott.
A Perseidák is súroltak már légkört (de sajnos nem azok a Perseidák)
Azóta több hasonló eseményt is megfigyeltek, 1990. október 13-án este például az akkor még létező Csehszlovákiában örökítettek meg egy ilyet, de 2012. június 10-én Spanyolország felett is észleltek egy súroló kisbolygót, ami ráadásul a Zéta Perseidák rajhoz tartozott, ami viszont nem azonos a napokon belül érkező hagyományos Perseidákkal (a spanyol történet szépségét tovább rontja, hogy ez is nappali észlelés volt, a valaha ismert leghalványabb légkörsúroló belépésként ismert, ráadásul 510 kilométerrel haladt el a Föld felszíne felett, ami a Nemzetközi Űrállomásnál is magasabban van).
Bár a légkörsúroló meteorok borzasztóan ritkák, a hagyományos meteorok jóval kevésbé. Ráadásul két-három napon belül érkeznek (az igazi) Perseidák, szóval bőven lesz mit néznie a kíváncsi szemeknek.
A borítóképen nem az 1972-es esemény, hanem egy 1860-as, hasonló, légkörben megpattanó meteor látható. Forrás: Wikimedia Commons.
Szerző: Bacsó Zétény, Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló