Azon az éjszakán a Hold és a Fiastyúk nyílthalmaz látványos közelségét figyelhetjük meg, amelynek csúcspontja hajnalban következik be: ekkor a Hold a nyugati égbolton nemcsak megközelíti a halmazt, hanem átmenetileg el is fedi annak néhány csillagát!
Az eseményt könnyű lesz megtalálni, hiszen a Hold fénye iránymutatóként szolgál. Szabad szemmel azonban a majdnem telihold erős fénye miatt a halmaz csillagai nem látszanak, amikor nagyon közel, egy-két fokos távolságon belül lesz a Hold, december 3-a este 11 után, ezért a megfigyeléshez legalább egy binokulár, de inkább egy kisebb távcső használata ajánlott. A fotósok számára sem lehetetlen a jelenség megörökítése, ám a nagy fényességkülönbségek miatt komoly kihívást jelenthet a felvétel elkészítése. Akár szabad szemmel, akár fényképezéssel szeretnénk megfigyelni a jelenséget, fontos olyan helyszínt választani, ahol magas épületek és tereptárgyak nem takarják a nyugati látóhatárt.
Nézzük, mire érdemes készülni! A fedésekre hajnalban kerül sor, az alábbi sorrendben: Hajnali 4:20-kor (21 fokos látóhatár feletti magasságnál) a Fiastyúk fedései elkezdődnek a majdnem telihold (98%-os megvilágítottságú) által. A belépések a Hold sötét oldalán, a kilépések a világos oldalán várhatóak. A telihold miatt csak a fényesebb csillagok kontaktusainak időpontját adjuk meg: 4:20-kor Celaeno (16 Tau, 5,5 magnitúdós) belépése, amit pár perccel később, 4:24-kor az Electra nevű csillag (3,7 magnitúdós) belépése követ. Ezzel a belépések nem szűnnek meg, 4:39-kor a Taygeta (4,3 magnitúdós), 4:45-kor pedig a Maia (3,8 magnitúdós) fog eltűnni a Hold mögött. Ezt követően már kilépések is történnek majd a világos oldalon, de addig még a 22 Tau (6,4 magnitúdós) belépése fog megtörténni 5:01-kor. Az első kilépésre 5:09-kor fog sorra kerülni, amikor az Electra fog ismét megjelenni. Ezt a Taygeta kilépése követi 5:17-kor. Ám ezzel még a belépések sora nem ért véget, 5:18-kor a V1229 Tau jelű csillagot (6,8 magnitúdós) fogja eltakarni előlünk a Hold, majd pedig 5:22-kor a 24 Tau-t (6,3 magnitúdós). 5:26-kor a Fiastyúk legfényesebb csillaga, az Alcyone (2,8 magnitúdós) fog a Hold mögé kerülni. Ezt követően ismét kilépéseket kell keresnünk, ám innentől válik még fontosabbá, hogy a nyugati horizontot ne takarják épületek vagy tereptárgyak, mivel a Maia kilépésére 5:34-kor fog sor kerülni, a látóhatártól számítva mindösszesen 9 fok magasan. Sokkal alacsonyabbra nem kerülnek az objektumok 5:56-ra, amikor az Alcyone kilépése fog megtörténni, viszont 6:03-kor, amikor a Pleione nevű csillag(5,0 magnitúdós) belépésére kerül sor, addigra már csak 5 fok magasan lesznek az égitestek, illetve már hajnalodni is fog ekkorra.
Mit érdemes tudni az objektumokról?
Fiastyúk: Az égbolt egyik legismertebb nyílthalmaza, nem véletlenül: szabad szemmel még akár a fényszennyezett városokból is megfigyelhető az őszi-téli égbolton. A Hét Nővér elnevezése is a szabad szemes megfigyelésektől ered, ugyanis hét fényesebb csillaga látszik. Binokulárban vagy távcsőben nézve már több csillagát pillanthatjuk meg, amelyek körül akár kékes derengést is észrevehetünk. Ez utóbbi a halmaz szülőfelhőjének maradványa, amely kékes színben jelenik meg a csillagok kékes színe miatt, ami magas hőmérsékletüknek köszönhető. Ez a derengés ezen az estén a Hold erős fénye miatt biztosan rejtve marad előlünk.
Hold: Égi kísérőnk talán nem szorul külön bemutatásra. A megfigyelés során könnyen felismerhetők lesznek a kráterei és hegységei, kevésbé a fény-árnyék határ mentén, mert most nagy fázisa miatt csak a peremének egy kis részén lesznek láthatóak, de éppen ott, ahol a csillagok belépései is megtörténnek. A nagy fényesség miatt ajánlott valamilyen fénycsökkentő eszköz alkalmazása.
Kedvező időjárás esetén látványos égi együttállásnak lehetünk tanúi, amely december 4-én hajnalban a Hold által okozott csillagfedésekkel teljesedik ki. Bár a Hold Fiastyúk-fedése ebben az évben havonta ismétlődő jelenség, az elfedett csillagok száma és az esemény megfigyelhetősége miatt ez az alkalom különösen kiemelkedik a sorból.
Szerző: Balázs Gábor, Tudományos segédmunkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet