A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) minden évben megrendezi a 100 óra csillagászat nevű eseménysorozatát, amelynek célja a közvélemény figyelmének felhívása a csillagos égbolt értékeire és a csillagászat fontosságára. Idén a téma az Egy bolygó fantázianevet viseli.
De miért?
Ideje meghonosítanunk egy fogalmat a magyar nyelvben. A csehül pocit přehledu, finnül kokemuksellinen perspektiivimuutos, franciául effet de surplomb, görögül πανοραμική εντύπωση, oroszul эффект обзора kifejezéseket a mi nyelvünkön leginkább a panorámaélmény kifejezés adja vissza.
De mi az a panorámaélmény?
Michael Collins, az Apollo-11 küldetés egyik résztvevőjének szavaival élve:
„Ami igazán meglepett, az az volt, hogy [a Föld] egyfajta törékenység benyomását keltette. Hogy miért, nem tudom. A mai napig nem tudom. Az volt az érzésem, hogy kicsi, hogy fényes, hogy gyönyörű, hogy ez az otthonom, és hogy törékeny.”
Vagy vegyük Alekszej Leonovot, aki 1965-ben végrehajtotta az első űrsétát:
„A Földről az égboltot és a csillagokat felhőtlen éjszakán ragyogónak látjuk. Ez a ragyogás azonban össze sem hasonlítható azzal, amely a kozmoszban tárul elénk. A csillagos égboltnak még a fekete színe is rendkívüli, olyan, mint a sűrűn felvitt tus, és a csillagok olyan ragyogóak, mintha belülről Volta-ívvel megvilágított kristályok lennének. A Napra egy pillanatra sem tudunk ránézni. Olyan vakító, mintha villamos ívhegesztés lángjába tekintenénk… Földünk azonban csodálatosan szép, különösképpen a tengerek, az óceánok, az erdők hatalmas táblái, a hegycsúcsok és fehér hósapkáik. Azt hiszem, az egész világmindenségben nincs szebb bolygó a Földnél!”
Ezek hát az űrhajósok szavai, ráadásul egymással versengő űrhajósoké: az idézetek az űrverseny legádázabb időszakából származnak, amikor mind a Szovjetunió, mind az USA óriási erőfeszítéseket tett űrprogramjuk fejlesztéséért.
A panorámaélmény az az érzés, hogy az űrből nézve nincsenek országhatárok, nem látszanak emberek, épületek, és az egyetlen dolog, ami a kozmosz által jelentett halálos közegtől elválaszt minket, egy megdöbbentően vékony, kékes lepel. A tapasztalat szerint a Föld látványa az űrből megrendítően hat az emberi pszichére.
Az IAU kezdeményezésének idei jelmondata, az Egy bolygó erre az érzésre utal: egy, és csakis egy bolygó van, amit az otthonunknak nevezünk. Dacára minden médiahekknek vagy jól sikerült PR-kampánynak, fontos megértenünk, hogy a Hold vagy a Mars nem szolgál potenciális második otthonunkként, és még nagyon, nagyon, nagyon sokáig nem is fog.
A csillagászat – talán kissé ironikus módon – ugyanis képes arra, hogy az ég sötétjében pislákoló, száz meg száz fényévre levő csillagokra rácsodálkozó szemlélőben felébredjen saját kicsinységünk, sérülékenységünk érzete, aminek egyetlen logikus kifutása az egymásrautaltságunk felismerése. A panorámaélményhez valami nagyon hasonló.
A Svábhegyi Csillagvizsgálóban is készülünk az eseményre.
Előre le kell szögeznünk, hogy ez az élmény semmilyen keretek között sem pénzhez kötött, bármely szép, csillagfényes este alkalmas a mély filozófiai élmény átéléséhez, ha a mi lelkivilágunk is befogadó állapotában van. Mi itt a Svábhegyiben ezt egy jó alkalomnak látjuk arra, hogy szervezett keretek között minél több embernek átadjuk az amatőrcsillagászatnak mint hobbinak a szépségét, bemutassuk a magyar amatőrcsillagász mozgalom és a hivatásos csillagászat példaértékű együttműködését, valamint interaktív programokkal megpróbáljunk maradandó élményeket adni az érdeklődő fiataloknak, akik közül néhányan talán majd maguk is csillagászok lesznek egyszer.
Mivel készülünk?
Szeptember 30-ára a Naprendszer óriásbolygóinak tematikája köré építettünk fel egy programot. A Naprendszer két részből áll: egy belső (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars) és egy külső (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) tartományból. A belső bolygók szilikátos kőzetekből állnak, épp úgy, mint a Föld, méretük is hasonló a Földéhez. Ezeknek a bolygóknak általában nincs vagy alig van holdja: a Földnek közismerten van egy, a Marsnak pedig két egészen parányi jutott (a Deimos és a Phobos). A Merkúr és a Vénusz magányosak.
Ezzel szemben a külső bolygók óriásiak, legalábbis a Földhöz képest, és rengeteg holdjuk van (Jupiter: 95, Szaturnusz: 146, Uránusz: 27, Neptunusz: 14). Gázokból állnak, szilárd felszínük nincs – ez érdekes színeket kölcsönöz nekik, valamint állandó változással jár. Ezeknek a bolygóknak a felszínén mindennaposak a viharok, nemritkán akkora viharfelhőkkel, mint a Föld átmérője.
Szeptember 30-án ezekre a világokra szeretnénk elkalauzolni az érdeklődőket, a részleteket az alábbi linken lehet megtalálni.
Október elsejére pedig egy kifejezetten az IAU 100 óra csillagászat projektjére épülő eseményt hirdettünk meg, amelynek tematikája erős átfedésben van a harmincadikaival, így csökkentve annak esélyét, hogy valaki lemarad, illetve túlzsúfoltság alakul ki.
Mindenkit nagy szeretettel várunk!
Aki pedig rendelkezik távcsővel, binokulárral vagy akár csak meleg ruhával és pokróccal, de valamilyen ok miatt a mi eseményünkön nem tud részt venni, lélekben annak is ajánljuk, hogy kicsit nézzen az ég felé: annak tudatában, hogy nincs egyedül.
Borítókép:
Földnyugta a Holdról nézve. A képeket a szovjet Zond-7 szonda készítette 1969 augusztusában, kivéve a másodikat, amelyet szimuláció útján helyeztek a megfelelő pozícióba, hogy páros számú kép legyen a sorban.
Szerző: Bacsó Zétény, Amatőrcsillagász, Korábbi diákolimpikon
Svábhegyi Csillagvizsgáló