Egy év alatt teszi meg teljes keringését, miközben a Nap látszólag végighalad az égen az ekliptika vonalán, vagyis azon a nagy körön, amely a Föld pályasíkjának és az éggömbnek a metszése. Ez a mozgás alapvetően meghatározza a napszakok hosszát és az évszakok váltakozását. Bár gyakran gondolnánk, hogy az évszakok oka a Föld Naphoz mért távolságában keresendő, valójában nem ez a döntő tényező. A Föld január elején, a perihéliumban halad el a Naphoz legközelebb, júliusban pedig az aphéliumban van, vagyis a legtávolabb tőle – mégis ekkor van a legnagyobb hőség az északi féltekén. A valódi ok a Föld 23,5°-os tengelyferdesége, amely meghatározza, milyen szögben éri a napsugár a bolygó különböző területeit az év folyamán. A dőlés miatt az északi és déli féltekén egymással ellentétes módon változik a nappalok hossza valamint az évszakok változása, így alakul ki a tél, tavasz, nyár és ősz periodikusága.
A Föld keringése során négy nevezetes égi eseményt különböztetünk meg: a tavaszi és őszi nap-éj egyenlőséget, valamint a nyári és téli napfordulót. Ezek az időpontok nemcsak az évszakok csillagászati kezdetét jelzik, hanem azt is, hogyan helyezkedik el a Föld a Naphoz viszonyítva, és milyen magasra emelkedik a Nap az égen. A téli napforduló különösen jelentős esemény: ez az év legrövidebb nappala és leghosszabb éjszakája az északi féltekén. Idén december 21-én 16:03-kor következik be. Ekkor a Nap deklinációja eléri éves minimumát, –23,5°-ot, ami azt jelenti, hogy a Nap pontosan a Baktérítő felett delel. A napforduló csillagászati értelmezés szerint a nap látszó éves útvonalán a legdélebbi pontot éri el. Ez az a pillanat, amikor a Nap és a Föld középpontját összekötő egyenes és az Egyenlítő síkja közötti szög a legnagyobb. A jelenség következményei különösen szembetűnőek a magasabb szélességeken: az északi sarkkörön ezen a napon nem kel fel a Nap, míg a déli sarkkörön túli területeken éppen ellenkezőleg, nem nyugszik le.
Kevesebben tudják, hogy a Föld tengelyferdesége sem állandó: körülbelül 41 040 éves ciklusokban 22 és 24,5 fok között változik. Ezeket a változásokat a Milanković-ciklusok részeként tartják számon, és hosszú távon jelentős hatásuk van a Föld éghajlatára, például a jégkorszakok kialakulására. A forgástengely dőlésszögének változásával módosul az évszakok kontrasztja is: nagyobb dőlés esetén erősebbek az évszakok közötti különbségek, kisebb dőlés esetén viszont enyhébbek.
Az északi féltekén a téli napforduló az emberiség számára mindig is több volt puszta csillagászati eseménynél. A fény visszatérésének, a reménynek és az újjászületésnek a szimbóluma volt. Az ősi kultúrák megfigyelték a Nap pályáját, és pontosan tudták, hogy a téli sötétség mélypontja után újra erősödik a világosság. A magyar néphagyományban például szikrázó tüzeket gyújtottak, vagy szikrát szóró fatörzseket égettek, amelyeknek mágikus erőt tulajdonítottak: úgy hitték, hogy a szikrák a következő év bő termését, a gazdagságot és a szerencsét hívják elő. Talán e hagyomány tovább élése, hogy ma is előszeretettel használunk csillagszórót a téli ünnepek idején. Több vidéken teli gyümölcskosarat vagy gabonával teli edényeket helyeztek az asztalra, ezzel biztosítva a jövő évi bőséget és jólétet.
A görög kultúrában a téli napforduló környékén tartották a Dionüszosz-ünnepeket, amelyek a bor, a termékenység, a mámor és az öröm istenének rítusai voltak. Ezeket a szertartásokat játékosság, éneklés és lakoma jellemezte. A rómaiak a Saturnalia ünnepével köszöntötték ugyanezt az időszakot, Saturnus, a vetés és a bőség istenének tiszteletére. A Saturnalia különösen kedvelt időszak volt: társadalmi szerepek felcserélődhettek, a rabszolgák szabadságot kaptak, és még az urak is felszolgáltak nekik. Vidám karneválok, ajándékozások és közösségi összejövetelek tették ezt a hetet a római év egyik legemberibb ünnepévé. A kelta népek Yule-ünnepe is ebben az időszakban zajlott, amelynek jelképei – például az örökzöld ágak, koszorúk, gyertyák és a „Yule-log”, a máglyára helyezett fatörzs – ma is visszaköszönnek számos karácsonyi hagyományunkban.
A téli napforduló tehát egyszerre csillagászati, kulturális és érzelmi szempontból is jelentős fordulópont. Az északi féltekén a Nap ezen a napon jár a legalacsonyabban az égbolton, de ettől kezdve már egyre magasabbra emelkedik minden nap. A természet lassú újjászületésének első jele ez: a növekvő nappalok, a hosszabbodó világosság, a közelgő tavasz ígérete. Ahogy az évezredek során az emberek figyelték a Nap útját, rájöttek, hogy a fény visszatérése az élet megújulásának alapfeltétele. Ezért vált a téli napforduló ünneppé, amely ma is emlékeztet minket arra, hogy a leghosszabb éjszaka után mindig világosabb napok következnek.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló