Eredetük
A meteorrajok kétfélék lehetnek. Elsősorban az üstökösök csóváinak maradványait alkotó apró szemű por és jég alkotja őket. Ezek a típusú hullócsillagok nagyon rövid ideig élnek a légkörbe csapódás után, mivel a milliméteres méretükből és porózusabb belső szerkezükből adódóan nagyon hamar elporladnak. Ilyen például a Perseidák meteorraj is, amely a 109P/Swift-Tuttle üstökös csóvájából ered. Az égitest periodikusan áthalad a Föld pályáján, maga mögött hagyva a temérdek port és szemcsés törmeléket.
Egy másik típusú meteorrajhoz az aszteroidákból eredők tartoznak. Ezek sokkal ritkábbak, mint az előbb említett hullócsillagtípus, de annál érdekesebbek. Ezen esetekben egy, a Föld pályáját keresztező kisbolygó esett darabokra. Ezek minden évben a légkörbe merülve felizzanak és szintén elporladnak. A kisbolygók szétesését okozhatta ütközés is a múltban. Egy fontos jellemzője az aszteroidából eredő meteorrajoknak, hogy nagyobb darabok is kerülhetnek a légkörbe, mint az üstököscsóvából eredők esetében. Ez általában fényesebb tűzgömböket szokott létrehozni. A Geminidák például tökéletes példája a jelenségnek. Az égitest, ami lehetővé tette ezen hullócsillagok létrejöttét, a (3200) Phaethon kisbolygó.
A Déli Tauridák a ma is gyakran visszatérő 2P/Encke üstökös darabjaiból származnak. A kutatások szerint a másik Taurida meteorraj, az Északi Tauridák viszont egy kisbolygóból, a 2004 TG10 jelű égitestből származik. Ez a kisbolygó, akárcsak az Encke-üstökös, a jelenlegi ismereteink szerint ugyanannak a már szétesett protoüstökösből származik. Egy nagyobb, a becslések szerint 40 km átmérőjű, a Naphoz túl közel került üstökös töredezett több darabra, amelyek szintén tovább darabolódtak. Ezeknek egyike az Encke üstökös, a másik ilyen darabja a 2024 TG10 kisbolygó.
Egy üstökös nagyrészt fagyott szén-dioxidból és vízjégből áll, amely, ha fölmelegszik, szublimálni kezd. Ezen folyamat során gáz halmazállapotúvá válnak az addig szilárd anyagok, jelentős térfogat-növekedést eredményezve. Ez egy nagy égitest esetén azt jelenti, hogy szinte saját magát „robbantja szét”, a belülről felszabaduló gázok magukkal sodornak kifelé az égitestből további részeket, feldarabolja magát a kis égitestet.
A 2P/Encke üstökös - a Déli Tauridák anyja
A Déli Tauridák tagjai minden kétséget kizáróan a 2P/Encke üstökösből származnak. Az égitest a második felfedezett periodikus üstökös az 1P/Halley után. Magjának átmérője kisebb mint 5 kilométer. A Napot 1200 naponta kerüli meg, ezzel az egyik legrövidebb keringési periódusú üstökös. Az égitest nevét nem felfedezőjéről kapta, hanem Johann Franz Enckéről, arról a német csillagászról, aki legelőször kiszámolta pályáját 1819-ben.
Egy felettébb érdekes elmélet szerint az Encke-üstökös csak egy apró darabja egy sokkal nagyobb, kb. 40 kilométer átmérőjű üstökösnek, ami többször is túl közel repült a Naphoz. Ezáltal a jégből álló óriási égitest darabjaira hullott, több kisebb üstököst alkotva. Ezek később külön pályákra álltak, és önálló égitestekként keringtek tovább. Néhány ezek közül még tovább aprózódott. Ezen másodlagos vagy sokadlagos üstökösök egyike az Encke is.
A sorozatos napközelség következtében nem csak néhány darabra esett szét ez a nagyméretű protoüstökös, hanem rendszeresen sok millió kisebb részecskére is. Ezek átmérőjenéhány milliméteres és egy méter közé esik. A Déli Tauridák nemcsak az Encke üstökös csóvájának hátrahagyott részecskéiből állnak, hanem ezen nagyobb darabokból is, amikből sokkal kevesebb van, mint a csóvát alkotó jégkristályokból. Ezen nagyobb részecskék légkörbe lépésének köszönhető, hogy a Déli Tauridák annyira fényesek, és olyan hosszú ideig fénylenek. Mindemellett a törmelékfelhő keringési pályája és keringési sebessége is nagyon hasonló a Földéhez, így a relatív sebességük is alacsony, mindössze 28 km/s, így sokkal lassabb, mint például a Perseidák, amelyek több mint kétszer ekkora sebességgel hasítanak át az égbolton.
Északi és Déli Tauridák
A Naprendszer bolygóinak gravitációs perturbációja miatt az Északi Tauridákat alkotó 2024 TG10 kisbolygó és az Encke-üstökös szétváltak, és külön pályára álltak. Így megkülönböztethető az Északi Tauridák a Déliektől. Sőt létezik még a Béta Tauridáknak nevezett meteorraj is, amely közvetlenül az Encke-üstököshöz kapcsolható. Ezeket a meteorokat csak rádióhullámok segítségével lehet megfigyelni, mert csak a nappali égen tűnnek fel minden júniusban.
Az aktivitási időintervallumuk, valamint a maximális aktivitásuk is különböző az ősszel látható Északi és Déli Tauridáknak, igaz, csak néhány napos különbséggel.
A Déli Tauridák
A két egymáshoz közeli meteorraj első fele a Déli Tauridák. Megfigyelhetőek szeptember 20-a és november 20-a között, ámbár maximális aktivitását november 5-én hajnalban éri el. Ekkor óránként akár 5-6 hullócsillagot is láthatunk. Ezek közül viszont gyakoribb a tűzgömb, vagyis a Vénusznál is fényesebb meteor, igaz, csak néhány másodpercig.
A Tauridák nevét a Bika csillagképről kapta, ugyanis mindkét meteorraj tagjai innen látszanak érkezni, az égbolton nem túl nagy szögtávolságban egymástól. A Déli Tauridák radiánspontja a Bika csillagkép jobb oldalánál található, közel a kszi Tauri nevű kékes, szabad szemmel is látható csillaghoz. Ez nem jelenti azt, hogy ebbe az irányba kell nézni, hogy láthassuk őket. Az ég bármely pontján megpillanthatunk egy Tauridákhoz tartozó meteort, azonban, ha meghosszabbítjuk az égen látszó pályáját visszafelé, akkor ebbe a pontba, a radiánspontba jutunk, amely a Bika csillagképben van. Ez érvényes az összes Tauridára.
A radiánspont 00:15-kor delel 58°-os magasságban, így ez lesz az ideális időpont a megfigyelésre. Ezen az éjszakán a Hold fénye sem fog zavarni, ugyanis a 18%-os, fogyó sarló csak napkelte előtt kis idővel kel föl, amikor már a felkelő nap fénye akadályozza a megfigyelést. Addig is tökéletes lehetőség adódik a hullócsillagok megfigyelésére bárhonnan, de főleg egy fényszennyezéstől távoli helyről.
Az Északi Tauridák
A jelenség második fordulójára sem kell sokat várni. November 12-én éjjel ugyanis érkeznek az Északi Tauridák. Ezen meteorraj radiánspontja a Fiastyúk mellett található. Ezen az éjszakán óránként ismét kb. 5 hullócsillagot észlelhetünk, amelyek szintén fényesek és lassúak lesznek. Aktivitási időszakuk kicsit máskor van mint a déli társaiké, október 20-tól december 10-ig láthatjuk a tagjaikat.
A radiánspont ezúttal szintén negyed 1-kor delel 65°-os horizont fölötti magasságban. Ekkor ideális a megfigyelés. A Hold ezen az éjszakán még kevésbé zavar, mint a Déli Tauridák esetében, ugyanis a megfigyelési időablakban egyáltalán nem is lesz látóhatár felett. A szürkület 4:58-kor kezdődik, így több mint 4 óra áll majd rendelkezésünkre, hogy észleljük a meteorokat. Ez akár 20 nagyon fényes hullócsillagot is jelenthet egy éjszaka alatt!
Észlelési ajánló
Gyakori tévhit, hogy a meteorrajok észleléséhez távcső szükséges. Ez egyáltalán nincs így. A hullócsillagok feltűnése ugyanis óriási égterületen várható, előrejelezhetetlenül bukkannak föl, pillanatok alatt átszáguldanak az égen, majd kihunynak. Ezt egy távcsőben lehetetlen lenne észlelni.
A legjobb eszköz egy hullócsillag észlelésére az emberi szem. Csak keressünk olyan helyszínt, ahol sötét az égbolt, és nézzünk türelmesen fölfelé, így észre is vehetünk néhányat. A legegyszerűbb megoldás, ha lefekszünk a szabad ég alatt egy pokrócra, de ez november elején elég nem igazán ajánlható művelet.
Elengedhetetlen a vastag, meleg öltözet és a vízhatlan pokróc használata. Az átlaghőmérséklet egy tiszta novemberi éjszakán jóval fagypont alatt is lehet, így érdemes bekészíteni egy forró teát vagy kávét is.
Mindemellett mielőtt kimennénk meteorlesre, ajánlott megnézni az időjárás-előrejelzést, nehogy egész éjjel a felhőket bámuljuk. Erre az egyik hasznos ingyenes telefonos applikáció a Clear Outside, amely pontos adatot ad a felhőzetről, hőmérsékletről, a levegő páratartalmáról és egyéb csillagászati adatokról.
Kellemes észlelést és tiszta eget!
Szerző: Márk Sebestyén, Amatőrcsillagász
