Amit tudni érdemes
- Az üstökösök
A Naprendszer telis-tele van érdekes égitestekkel. A nyolc nagybolygót mindenki ismeri, az aszteroidák pedig híresek a sci-fi filmekből. Az üstökösök közül pedig a legfényesebbekről vagy egyéb okból különlegesről mindenki hallott már: a Halley-üstökös az egyik nagyon jó példa erre.
Az üstökösök abban is különböznek az aszteroidáktól, hogy milyen anyagok alkotják azokat. Míg a kisbolygók alapvetően kőzetekből és fémekből állnak, addig az üstökösök jelentős részben jégből és porból, kisebb méretű sziklákból tevődnek össze. A jég pedig nem csak fagyott vizet jelent, hanem akár fagyott szén-dioxidot, szén-monoxidot, ammóniát, metánt, valamint egyszerű szerves vegyületeket is. Összetételükből kifolyólag korábban „piszkos hógolyókként” is hivatkoznak rájuk, ma inkább úgy véljük, hogy a por és szilárd anyag van inkább túlsúlyban bennük.
A legtöbb üstökös pályája elnyúlt ellipszis alakú. Ezeknek az ellipsziseknek az excentricitása, azaz elnyúltsága változó lehet. Az ellipsziseknek az egyik fókuszpontjában a Nap van, és az ekkor a Naptól való legkisebb távolságát, a napközelségét perihéliumnak nevezzük, a legtávolabbi pontját aphéliumnak. Minél hosszabb a Nap körüli keringési periódusa az üstökösnek, jellemzően annál elnyúltabb a pályája. Rendkívül változatos az üstökösök pályája, bőven vannak egyedi eltérések közöttük az eredetük valamint a bolygók pályabefolyásoló hatásuk miatt is. Az eddig megismert üstökösök túlnyomó többségének napközelpontja nagyobb távolságra van központi csillagunktól, mint a Föld.
- A Naprendszer középpontja
A Naprendszerben két nagyon nagy tömegű égitest dominál: a Nap és a Jupiter. Bár kettejük tömege több nagyságrenddel eltér egymástól, mégis befolyásolják egymás mozgását. Napunk a Naprendszer teljes tömegének 99,86%-át teszi ki. A maradék 0,14% pedig minden más, javarészt a bolygók, a Jupiter a legnagyobb mind közül. Olyannyira, hogy ha az összes többi bolygó tömegét összeadnánk, a Jupiter úgy is 2,5-ször többet nyomna.
A naprendszerbeli bolygók tömege jelentős gravitációs vonzást is eredményez. Akkorát, hogy a Nap is keringő mozgást végez a Naprendszer tömegközéppontja körül. Tehát sem a bolygók, sem semmi más nem a Napunk geometriai középpontja körül, hanem e körül a tömegközéppont körül kering. Ezt nevezik a Naprendszer baricentrumának. Ez a pont nem sokkal a Nap felszínén kívül található, időnként azonban olyan távolra is kimozdulhat a felszíntől, mint a csillagunk sugara.
- Égi mechanika
Ez nagyon ritka esetekben azt is eredményezheti, hogy a Nap keresztezi egy olyan égitest pályáját, amely extrém elnyúlt pályán kering, így az a perihéliumát megközelítve akár bele is száguldhat a Napba. Több ilyen égitestet megfigyeltünk már, ahogy óriási sebességgel a Napba zuhantak. Egyik említésre méltó példa a 2011 októberében csillagunkba ütköző kis méretű, de annál nagyobb sebességű üstökös volt. Amint beleszáguldott a Napba, annak túlsó oldalán szinte azonnal megfigyelhető volt egy nagy napkitörés, a Nap egy szokásos anyagkidobódása. Ez azt a látszatot keltette, hogy a becsapódó üstökös okozta, de a két esemény időbeli egybeesése csak véletlen volt.
Kreutz-féle üstökösök
Az 1800-as évektől több üstököst is sikerült megfigyelnünk közel a csillagunkhoz. Heinrich Kreutz német csillagász, az 1800-as évek végén megállapította hogy több ilyen napsúroló üstökös egy közös őstől származhat. Közel kétezer évvel a megfigyelése előtt egy feltételezett óriási üstökös először két-három darabra hullhatott, és azok később tovább darabolódtak. Időszámításunk előtt 371-ben egy ezen leírásba illő üstököst figyeltek meg többen is, például Arisztotelész, aki később úgy emlékezett az üstökösre, hogy hatalmas csóvája volt, és olyan fényes volt hogy éjszaka árnyékot vetett. Ugyanerről az üstökösről írt Ephorusz, aki megemlíti, hogy az kettészakadt, és két kisebb darabként folytatta útját. Az írásait Seneca, a híres római filozófus erősen kritizálta, bár mai szemmel tekintve Seneca kritikája sem teljesen jogos. Ma már tudjuk, hogy az üstökösök darabokra hullhatnak, mert a Naphoz közel kerülve a jég szublimál, elillan, fellazítva az égitest szerkezetét. Úgy véljük, hogy az Arisztotelész által látott üstökös volt minden Kreutz-üstökös őse.
Kreutz további üstökösök pályáját tanulmányozva észrevette, hogy két csoport alakulhatott ki a két ókori szuperdarabkából. A csillagász megfigyelte a C/1861 J1 nevű kométát, amelyről egyetemi évei alatt rengeteg adatot szerzett, és ezzel szerezte meg doktori diplomáját. Ezenkívül Kreutz láthatta az 1882-es nagy üstököst is a C/1882 R1-et, amelyet ma a Kreutz-csoport tagjaként ismerünk. Ezt az égitestet a világ több pontjáról észlelték, egyes leírások szerint látszó fényessége -15 (-17) magnitúdó lehetett, ami a teliholdnál több tízszer fényesebbé teszi. Olyannyira lélegzetelállítóan erős fénye volt, hogy két napig (1882. szeptember 16–17.) szabad szemmel is látszott fényes nappal a Naptól nem egészen 1 fokra (két látszó napátmérőnyire), akár vékony felhőrétegen keresztül is.
Éppen abban az évben május 17-én egy másik kométa is napközelben járt, és pontosan akkor volt Egyiptomban látható egy teljes napfogyatkozás. Ezt az üstököst csakis a teljes napfogyatkozás kevesebb mint kétperces időtartama alatt látták a Földröl, de valószínűsítik, hogy a Kreutz-félék családjába tartozott. Képzeljék el, hogy már maga a napfogyatkozás is egy felejthetetlen látvány, erre több látszó napátmérő hosszúságú csóvás üstökös is feltűnik a fogyatkozás teljessége alatt nem messze a Hold által eltakart Naptól. Ezt az üstököst ma X/1882 K1 (Tewfik) néven ismerjük, és se előtte, se utána nem tudták megfigyelni!
Utána még 1887-ben is láttak egy Kreutz-napsúrolót, de hasonlót később csak évtizedekkel később, 1945-ben du Toit dél-Afrikából, majd 1965-ben Japánban fedezték fel a C/1965 S1 (Ikeya-Seki) üstököst. Az égitest a két japán felfedező nevét viseli. Ikeya Kaoru és Szeki Cutomu egymástól függetlenül 15 perc különbséggel talált rá. Ezt a rendkívüli égitestet akár néhány idősebb olvasónk is megfigyelhette 1965 októberében. Japánban helyi idő szerint nem sokkal dél után érte el a perihéliumát az üstökös. Ekkor szabad szemmel fényes nappal is látszott, és -10 magnitúdós fényességre tett szert, amelyhez hasonlót azóta sem láttunk.
A napmegfigyelő űrszondák, közte a még ma is működő SOHO, a napsúroló üstökösök ezreit figyelték meg, de ezek a Földről láthatatlanok voltak, mert rendkívül kis méretűek (néhány méter, esetleg néhány 10 méteres volt a magjuk), és csak a Nap közvetlen közelében tűntek fel, és nagyon gyorsan szét is porladtak. A legutóbbi, a Föld felszínéről is látványos Kreutz-féle üstököst 2011 novemberében fedezte fel egy ausztrál amatőrcsillagász Terry Lovejoy. A C/2011 W3 (Lovejoy) perihéliuma után szétesett, látványos, hosszú csóvát növesztett. A mindössze 15 éve történt eseményt a legfrissebb technológiákkal észlelte a világ, és rengeteg gyönyörű felvétel is készült róla. Még a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről is lefotózták. Több mint 15 éve nem láttunk igazán látványos Kreutz-féle napsúrolót, de ez hamarosan változhat! 2026 elején ugyanis felfedeztek egy valószínűleg nagyobb üstököst, amely a Kreutz család tagja.
C/2026 A1 (MAPS)
Január 13-án találtak rá a C/2026 A1 (MAPS) nevű üstökösre Chiléből. Az Atacama-sivatagban található AMACS1 Csillagvizsgálóban található távcső segítségével leplezték le hollétét az ott dolgozó csillagászok. A felfedezést a MAPS programnak köszönhetjük. Számítások szerint az égitest 161000 kilométerre fog elhaladni a Nap felszínétől, de ezen adatok minimálisan még változhatnak.
Az üstökös 2026. április 4-én éri el perihéliumát, de fényességéről még úgy se mondhatunk teljes bizonyosságot, hogy már össze tudjuk hasonlítani a korábban látott Kreutz-üstökösökkel. Átmérőjéről még csak becslések vannak, jelenleg 1-2 kilométeresnek tartják a csillagászok, de ez is még bizonytalan adat, amelyet még sok különféle faktor befolyásolhat. Amennyiben elég nagy és strukturálisan stabil, esélyesen túlélheti a napközeli fázist. Ez esetben április elsejétől negyedike délutánjáig folyamatosan és gyorsan növekedne a fényessége, és a napközelségekor éri el a legnagyobb értéket, ami április 4-én délután fél öt körül következik be, azaz nálunk nappal lesz.
A MAPS valóban látványosnak ígérkezik, azonban a Kreutz-féle üstökösök (de ez az üstökösök jelentős részére is igaz) híresek az előre nem jelezhetőségükről. Az ilyen típusú égitestek csak nagyon rövid idővel (napokkal csak) a perihéliumuk előtt kerülnek olyan helyzetbe, hogy bármilyen pontosabb becslést lehessen adni majd róluk.
I. eset - napközeli széthullás
Az egyik valószínű esetben a C/2026 A1 (MAPS) megközelítve a Napot, napközelsége után (vagy közben) darabokra hullik. Ez a forgatókönyv azt feltételezi, hogy az akkor már kevesebb mint 1 kilométer átmérőjű égitestet összetartó gravitációs erő csekély lesz az azt széthullásra ítélő gázkibocsátással szemben. Mint azt az üstökösöknél megismertük, anyaguk jelentős részét víz- és szárazjég teszi ki. Ezek már a Naptól messze is elkezdenek szublimálni az űr vákuumában. A fagyott szén-dioxid földi körülmények között -78,5 C°-on kezd szublimálni (szilárd halmazállapotból gázzá válni), a vákuumban pedig ez a hőmérséklet még alacsonyabb. A vízjég esetében akár -100 C° alá is mehet a szublimációs hőmérséklet.
A MAPS üstökös 161,000 kilométerre közelíti meg központi csillagunk felszínét, ezért bőven a napkoronába kerülve halad majd. A Nap légkörének legkülső részében a hőmérséklet nagyságrendekkel magasabb, mint a felszínen. Akár a 15 millió fokot is elérheti, és itt már mindegy, hogy Celsiusban vagy kelvinben mérjük azt. Ekkora hőhatás bármit képes elpárologtatni, mérettől függetlenül akár percek alatt. A C/2026 A1 (MAPS) üstökös minimális kőzetmennyisége az elhanyagolhatóan kevés fémmel együtt kezd párologni a perihélium közelében. Az extrém kigázosodás folyamatának köszönhetően az égitest csóvája elképesztően sűrűvé válik, a mag mérete pedig rohamosan csökken.
A Földről megfigyelve a csóva sokkal nagyobb mértékben veri vissza a napfényt, így óriási plusz fényességre téve szert, a mag azonban gyorsan instabillá válhat, és jó eséllyel darabokra hullhat, ha nem is párolog el teljesen. Amennyiben az égitest magja megszűnik létezni, nem jelenti a jelenség végét. A teljes mértékben csóvává vált üstökös anyaga „fej” nélkül kering tovább pályáján. Ez az objektum lélegzetelállító látványt nyújthat a megfigyelők számára is. A jelenlegi becslések szerint valahol –4 és -8 magnitúdó között lehet majd a maximális fényessége, a csóvája remélhetőleg jó hosszan, legalább több fokon (legszebb álmunkban több tíz fokon) keresztül nyúlik majd át az égbolton. A fényessége perihélium után azonban rohamosan csökkenni fog, így nehéz lesz az észlelése a Nap erős fénye miatt. Ez a forgatókönyv jelenleg kisebb eséllyel következik be a mostani Kreutz-üstökösnél, valószínűleg túléli a perihéliumát, de az elődei többen is ilyen sorsra jutottak, mint a legutóbbi látványos C/2011 W3 (Lovejoy).
II. eset - A nagy üstökös
Ha szerencsénk van, az üstökös magja egyben marad. Ez az optimális lehetőség a megfigyelésre, mivel a mag fényesen fog ragyogni, remélhetőleg a Vénusz bolygónál is fényesebben. Amennyiben a széteső napsúrolók példáját nem követve egyben marad az égitest, jóval látványosabb üstökös lehet az eredménye. Az 1P/ Halley üstökös, bár óriási látványosság volt, fényességében eltörpülhet egy ilyen jelenség mellett. Az 1986-os földközelségekor a Halley-üstökös látszó fényessége mindössze 2 magnitúdó volt, ezzel két-háromszor olyan fényes volt, mint a Szaturnusz egy átlagos éjjel. A Vénusz a legfényesebb bolygó az esti égen. Egy –4 magnitúdós fényességű üstökös elképesztő látványt nyújthat.
Ha egyben marad a MAPS magja, ritka és gyönyörű üstökössé válhat. Perihéliumát teljesítve, a csillagunktól távolodva mindenféleképp csökkeni fog a fényessége, de valamennyivel csekélyebb mértékben, mint mag nélkül. Ez esetben április 5-én, naplemente után pár perccel lesz a leglátványosabb, ámbár csak 3°-ra lesz a napkorongtól, ha magát az üstökös magját nem is, viszont a hosszú csóváját még a szürkületben megláthatjuk. Másnap napnyugtakor már 5° magasan lesz látható, április 10-én már 10°-os magasságban lesz, amikor lemegy a Nap, de ekkor már jelentősen veszít fényességéből. Tíz nappal később, 20-án pontosan akkor nyugszik le a kométa, amikor a teljes csillagászati sötétség beáll, 22:04-kor.
Sajnos a látóhatárhoz képest nagyon lapos szögben távolodik majd el a Naptól, miközben rohamosan csökken a fényessége, így minket inkább csak egy látványos, szabad szemes nyugvó csóva vár minket az esti ég alján. Talán távcsővel az üstökös magját is meg lehet ekkor figyelni, de rendkívül bizonytalan még, hogy mi várható ekkor.
Korábban úgy véltük, hogy akár elérheti a –10 magnitúdós extrém fényességet, de mivel már olyan távolságra van a Naptól, hogy a korábban látott Kreutz-üstökösökkel össze tudjuk vetni, most azt gondoljuk, hogy nem fogja ezt a fényességet produkálni. A perihéliuma napján, április 4-én tőlünk nézve két foknál messzebbre nem is fog eltávolodni a Nap korongjától, gyakorlatilag a földi műszerekkel megfigyelhetetlen lesz. A napközelpont pontos ideje a jelenlegi adataink alapján közép-európai idő szerint április 4-én 16:23-kor lesz. Előtte, 14:35 táján belép a napkorong mögé, ahonnan nem sokkal a perihélium előtt, 16:05-kor lép ki. Ekkor csak körülbelül 4 ívpercnyire távolodik el a Naptól 16:28-ig, majd a korongja elé lép nem sokkal 17 óra előtt és csak 18:15 körül jön ki előle. Este 19:22-kor, napnyugtakor mindössze fél foknyira lesz a napkorongtól. Ekkor a csóvája nagyon ívelt lesz, és az erős napfény miatt még láthatatlan, de 1-2 nappal később már remélhetően hosszan nyúlik el a Vénusz alatt. Az ezt követő napokban napnyugta után egyre hosszabb, de halványabb csóvája lesz.
A jelenlegi adatok szerint most ez tűnik legvalószínűbbnek, maximális fényessége valahol -4 és -8 magnitúdó között lesz április negyedikén, de az előtte és utána való napon is negatív magnítúdóra esélyes a fényessége, és még mindig olyan közel lesz a Naphoz, hogy még a nappali megfigyelésére is van némi esély a Földről. Ellenben a világűrben levő napmegfigyelő űrszondákól várhatóan nagyon látványos felvételek érkeznek majd róla!
III. eset - Korai szétesés
A legkevésbé szerencsés és jelenleg a legkevésbé valószínű eset (teljesen még most se tudjuk kizárni), ha az üstökös a napközelpontja előtt széthullik, napokkal perihéliuma előtt feldarabolódik, és apróbb üstökösrészecskékként folytatja útját, ami biztosan az üstökös teljes szétesésében, megsemmisülésében fejeződne be.
Ez sajnos egy olyan forgatókönyv, amely nem produkálna annyira látványos jelenséget, csak talán apróbb üstökösdarabokat láthatnánk szétoszlani az űrtávcsövek felvételein. Csak reménykedhetünk, hogy elég erős szerkezete van, hogy ezt a kritikus fázist, a perihéliumot túlélje. Általában egy újonnan felfedezett üstökös esetében is nehézséget jelent a fényességének, viselkedésének előrejelzése, egy ilyen különleges égitest esetében pedig extrém nehéz, nagy bizonytalanságot hordozó jóslásokat tudunk csak tenni arra vonatkozóan, hogy pontosan mi fog vele történni.
Több hasonló, feldarabolódó esettel találkoztunk már napközeli üstökösök észlelése közben. Egy egészen friss példa a C/2025 K1 (ATLAS) kométa volt, amely a tavaly novemberben töredezett legalább 3 darabra. Egy elképesztően ritka esemény alkalmával viszont egy darabokra hulló üstökös is feledhetetlen jelenséget produkált. A Shoemaker-Levy 9 nevű üstököst a Jupiter bolygó hatalmas gravitációs ereje befogta. Az üstökös megkerülve a bolygót olyannyira megközelítette azt, hogy az erős árapályerők következtében az égitest legalább 23 nagyobb darabra hullott szét, amelyek 1994 júliusában a bolygóba csapódtak annak déli féltekéjén. A becsapódások nagy fényjelenséggel jártak, és hatalmas méretű sötétebb foltokat hagytak a Jupiter légkörében. Ez volt az első alkalom, hogy az emberiség egy üstökös becsapódását láthatta egy gázbolygóba.
Megfigyelése
A C/2026 A1 (MAPS) üstökös egy felettébb érdekes csillagászati jelenségnek ígérkezik. Bármi történjen is vele, a világ minden pontjáról és a műholdakon, űrszondákon helyezett kamerákat rászegezik, felvételeket készítenek, méréseket végeznek majd, hiszen tudományos szempontból nagyon érdekes az objektum. De hogyan tudja az átlagember észlelni az üstökös, amint az elhalad a Nap mellett? Nos, több különböző módon lehet próbálkozni a jelenséget megfigyelésével, de ez jelentősen függ majd attól, hogy milyen fényességet ér el végül.
A napközelpontja előtt az üstököst hazánkból az esti égbolton fényképezve meg lehet majd megfigyelni, mert olyan pályán közelíti meg a Napot, amikor még szürkületben éppencsak fotózható. Csak ha extrém fényes lesz (-8 magnitúdó) a napközelségben, akkor kristálytiszta kék égen, esetleg 1-2 nappal április 4-e előtt (és utána), a napkorongot valamilyen fix tárggyal kitakarva (épület sarka, kémény, …) a Naptól balra szabad szemmel talán egy halvány ködös foltként feltűnhet. Kézi látcsővel, távcsővel meg se próbáljuk, mert még a tapasztalt távcsőhasználók is óvakodnak a Napunkhoz ilyen közel bármit is az égbolton megfigyelni, hiszen ha csak egy kicsit is megremeg a kezünk, valami műszaki hiba vagy egyéb váratlan dolog történik és kilépünk az árnyékból vagy a távcsövünkkel véletlenül, akaratlanul is Nap felé nézünk, károsodhat a szemünk, akár meg is vakulhatunk! Örökre. De a távcsövünk és a rajta lévő okulár vagy fényképező eszköz is tönkremehet a koncentrált napfénytől. Ez nem játék! De a jelenlegi adatok alapján erre nem lesz szükség (sajnos)…
Április 4-én, a napközelbe kerülésének napján, csakis akkor remélhetünk bármit is, hogy látunk belőle, ha a fényessége valahol a -8 és a -11 magnitúdó közötti fényességet ér el, ami a cikk írásakor ismert adatok alapján nem valószínű. Ha mégis így lenne, ajánlott követni a Napunk égi útját napnyugta körül, és figyelni, hogy látjuk-e az üstököst, amely néhány órára délután el is tűnik a napkorong mögött. Az égitest tőlünk nézve balról közelíti meg csillagunkat, majd bemegy mögé közép-európai idő szerint 14:35-kor. Másfél órával később, 16:05 felé felbukkan az üstökös a Nap jobb oldalán, majd ismét visszafelé fordulva 17 óra előtt nem sokkal bekerül a napkorong elé. A felbukkanás és az ismét eltűnés között lesz a legfényesebb az üstökös magja, mert éppen azokban a percekben éri el a perihéliumot. Ekkor lehet akár -11 magnitúdós is (de inkább -4 és -8 között lesz), viszont a Nap közvetlen közelében ennek észlelése szinte lehetetlen lesz, csakis a világűrbe telepített speciális napmegfigyelő műholdak számára lesz látható, várhatóan élőben fogják majd közvetíteni.
A naplementéhez közeledve azonban a MAPS ismét központi csillagunk bal oldalán lesz látható, attól kevesebb mint fél fokra. Nem valószínű, hogy ekkor látszani fog, de érdemes lesz figyelni, mert egy esetleg hatalmasra kifejlődő, ívelt csóvát elcsíphetünk. A megpillantásához szükséges lesz egy tereptárgymentes nyugati horizont.
Érdemes ezért szabad szemmel figyelni a nyugati látóhatárt április 5-e után még 10 napig közvetlenül a naplementét követően, ahol várhatóan az üstökös csóváját láthatjuk csak, de közben figyeljük az online médiát, mert erről az üstökösről biztosan szólni fognak a hírek, és már pontosabb adatokkal szolgálnak majd!
Összegzés és ajánló
A C/2026 A1 (MAPS) talán az idei év legérdekesebb égi jelenségévé válhat április elején. Láttunk már ehhez hasonló objektumokat, amelyek lélegzetelállító showt produkáltak, de évtizedekkel ezelőtt. Ilyen volt az 1965-ös Ikeya-Seki vagy a 2011-es Lovejoy-üstökös.
Bár nem lehet pontosan előre jelezni az égitest jövőjét, egyben biztosak lehetünk: az izgalom már a felfedezés pillanatától garantált volt. Akár kataklizmikus szétesésről, akár az idei év nagy üstököséről beszélünk, egy ilyen jelenség tökéletes alkalom, hogy közelebb kerüljünk az univerzumhoz. A MAPS-üstökös jöttével legyen alkalmunk feltekinteni az esti égboltra és remélhetőleg elcsodálkozni egy igazán pompás látványban!
Szerző: Márk Sebestyén, Amatőrcsillagász