Mik azok a meteorok?
A meteorok többsége bolygóközi porból, fémes kőzetszemcsékből és jégből áll. Apró kődarabok, amelyek keresztezik a Föld pályáját. A bolygónkat a rajta élő lények számára kedvezően vastag légkör burkolja, amely képes lelassítani vagy teljesen megsemmisíteni a nagy sebességgel érkező kozmikus kavicsokat. A fékezés közben az irgalmatlanul nagy sebességű szemcsék a több tíz kilométer per másodpercről a szabadesés sebességére lassulnak le másodpercek alatt, ez pedig óriási energiaveszteség számukra a pillanat törtrésze alatt. Hova tűnik ez a mozgási energia? Azt már tudjuk fizikaóráról, hogy átalakul. Esetünkben ionizáció (elektron leválása), rekombináció (elektron visszanyerése), azaz fényjelenség, hőenergia és néha hang lesz a mozgási energiából. Ezt a fényfelvillanást hívjuk meteornak. Gyakori, hogy összetévesztjük a meteorittal vagy a meteoroiddal, amelyek teljesen mást jelentenek. A meteorit az a szilárd kavics, ami túlélve a légkörön való áthaladást a Föld felszínére zuhan, és valaki megtalálta. A meteoroidok pedig apró bolygóközi részecskék, amelyek mérete a porszemtől a nagyobb sziklákig terjedhet, de túl kicsik ahhoz (nagyjából 1 méter alattiak), hogy kisbolygónak, azaz aszteroidának nevezzük őket, és a még a világűrben vannak.
A hullócsillagok eredete
A Föld légkörébe naponta több ezer meteoroid csapódik, meteorokká válva. Ezek vagy túl aprók ahhoz, hogy szabad szemmel észlelhessük őket, vagy nappal érkeznek szülőbolygónkhoz. Néha azonban megfigyelhetjük, hogy sűrűn, rövid idő alatt több fényes meteort is észlelhetünk szabad szemmel, amelyek látszólag a csillagos égbolt egy pontjából érkeznek. Ezek a meteorrajok, mint például az Éta Aquaridák vagy a Perseidák. A meteorok gyakoriságának növekedésére van egy egyszerű magyarázat, amely még romantikusabbá teszi a meteorok látványát.
Az üstökösök a csóvájuk részecskéit hátrahagyva maguk mögött haladnak a Nap körül, de közülük vannak olyanok, amelyek pályája keresztezi a Földét. Ezen részecskék az üstökös jelenléte nélkül is keringenek tovább ugyanazon a Földet keresztező pályán. Az üstökös pályája lehet bármilyen elhelyezkedésű, sőt akár másik irányba is keringhet, mint a Föld, de ami lényeges, hogy legalább egy pontban metssze a bolygónk pályáját.
Évente egyszer a Föld a maga komótos, 30 km/s keringési sebességével áthalad ezen a metszésponton, ahol becsapódásra várva keringenek az üstökösről korábban levált darabkák. Amint a légkörbe lépnek, óriási relatív sebességük miatt hatalmas energialeadásuktól felfénylik a becsapódás nyomvonala, és ezt látván kívánhatunk valamit a néphit szerint. Az üstökösök csóváinak apró részecskéi javarészt jégből és kőzetből tevődnek össze, akár egy koszos hógolyó. Az anyaégitest elhaladtával sem távolodnak el igazán egymástól, így nagy koncentrációban képesek bombázni bolygónk felsőlégkörét.
Az Éta Aquaridákról
A május elején aktív meteorraj óránkénti zenitbeli gyakorisága (ZHR-je) 40 és 50 között van. Mit is jelent mindez? Mindössze annyit, hogy 6-án hajnalban – amikor a legtöbb hullócsillagot láthatjuk –, ha felnézünk pontosan a fejünk fölé, azaz a zenitre, és a meteorraj radiánsa ott helyezkedne el, akár 50 meteort is számolhatunk egy óra alatt átsuhanni az egész égbolton.
Az Éta Aquaridák különlegessége a sebességük. A becsapódáskor a sebességük kb. 66 km/s, ami kozmikus skálán is magas. Bolygónk keringési sebessége a Nap körül kevesebb mint a fele ennek az értéknek. Ahhoz, hogy egy rakéta elhagyja a Föld gravitációs mezejét pedig elég e meteorraj tagjai sebességének majdnem a hatoda. Az extrém gyorsan mozgó hullócsillagok általában fehér színűek, de láthatunk olykor egy-egy zöldet is köztük. Fényességük nem lenyűgöző, de így is látványos.
Az anyaüstökös
A tavaszi Éta Aquaridák és az őszi Orionidák ugyanazon égitestből származnak, mégpedig a híres 1P/Halley-üstökösből. A 76 éves keringési periódusával egy emberi élet alatt általában csak egyszer megfigyelhető, de akkor gyönyörű látványt nyújt. Legközelebb 2061 nyarán lesz esélyünk észlelni.
Ezen üstökös magja nagy méretűnek tekinthető, emiatt amikor közel van a Naphoz, és hosszúra nyúló csóvája sem sem szállít jelentős mennyiségű anyagot, hogy jelentősen csökkentse az üstökösmag tömegét, ezáltal nagyon sok keringést megtehet majd a Nap körül üstökösként. Hetvenhat év csillagászati szempontból elenyésző időtartam, viszont a gyakori napközelség miatt az üstökös folyton újratáplálja a pályáját apró csóvamaradványokkal, porszemcsékkel.
Azután, hogy éppen elhaladt mellettünk az anyaüstökös, jellemzően sokkal sűrűbb meteorrajt figyelhetünk meg. Ezek időnként meteorzáporokká válnak, amikor nem a szokásos mennyiségű meteor tűnik fel óránként az égbolton, hanem a számuk a több ezret is elérheti, őt meg is haladhatja. Talán a leghíresebb ezek közül az 1833. november 12-ről 13-áraa virradó éjjel látott meteorzápor volt, amikor (csak becsléseink vannak az akkori írásos beszámolókból, festményekből!) valószínűleg elérhette a több százezret is az óránként látható meteorok száma. Mintha az eső esett volna éjszaka, csak ezek kozmikus „cseppek” voltak.
Sajnos az idei Éta Aquaridák nem jelentenek majd számunkra ilyen lélegzetelállító műsort, de így is érdemes kimenni az ég alá, és esetleg kívánni valamit, ha látunk egyet.
Észlelési ajánló
A hullócsillagok a fényszennyezett helyekről szinte teljesen láthatatlanok. Egy jócskán kivilágított város központjából semmiképp nem fogjuk látni őket. Az észleléshez szükséges sötét helyet keresnünk, ahol a látóhatár fedettsége elég alacsony ahhoz, hogy ne takarja ki az égbolt nagy részét, ha lefekszünk a földre.
Érdemes egy vízálló habszivacsra rakott pokrócra feküdni az észleléshez, így kényelmesebbé téve a megfigyelés körülményeit. Fontos a meleg öltözet, hajnalban ugyanis nagyon hűvös van, még májusban is. És egy termosznyi meleg teáról se feledkezzünk meg!
A meteorok radiánspontja – ahol a látott meteorok pályáját visszafelé meghosszabbítva egy pontban metszik egymást – az éta Aquarii csillag közelében van, de ez nem azt jelenti, hogy csak a Vízöntő csillagképben láthatunk meteort. Sőt az égbolt bármely részén felbukkanhatnak, de inkább távolabb a radiánsponttól a valószínűbb.
Május 5-ről 6-ra virradó éjszaka várható az Éta Aquaridák meteorraj gyakorisági maximuma, így ekkor láthatjuk a legtöbb meteort. A radiánspontjuk csak hajnali fél három felé emelkedik a látóhatár fölé, előtte csak elvétve láthatunk belőlük egyet-egyet. Sajnos ekkor a 84%-os fázisú Hold erős fénye nagyon lerontja a meteorok láthatóságát.
Kémleljük pár percig a sötét csillagos égboltot, és biztosan láthatunk néhányat. Ritkább esetben akár egy nagyon fényes nyomot hagyó úgynevezett tűzgömböt is észlelhetünk, amely egy nagyobb darab, néhány centiméter átmérőjű meteoroid megsemmisülése. Az átlagos meteorok mérete valahol a mákszem és a borsó között van.
Tiszta eget, és kellemes észlelést!
Szerző: Márk Sebestyén, Amatőrcsillagász