a SpaceX ötemeletes épület magasságával megegyező Falcon–9 rakétájának felső fokozata csapódik a Holdba. A mintegy 4,9 tonnás fémhenger 8700 km/órás (2,43 km/s) sebességgel ütközik égi kísérőnk látható oldalának nyugati peremének felszínébe, az Einstein-kráter közelében. Bár az esemény semmilyen veszélyt nem jelent a Földre, sem a Holdra, a csillagászok és űrkutatók kiemelt figyelemmel kísérik az ütközést, hiszen a keletkező kráter és a kirepülő törmelék értékes információkat nyújthat a holdi regolit szerkezetéről.
Száguldó fémóriás a Hold felé – a becsapódás részletei
A rendelkezésre álló legfrissebb pályaadatok alapján a becsapódás 2026. augusztus 5-én, UTC szerint 06:34:33-kor (közép-európai nyári időszámítás szerint szerint pontosan 8:34:33-kor) következik be. A becsapódás helyének szelenografikus koordinátái: északi szélesség 19,455°, keleti hosszúság 266,406° (ami a nyugati hosszúság 93,594°-ának felel meg). Ez a pont a Hold Földről látható oldalának közvetlen nyugati peremén, az Einstein-kráter erősen kráterezett szomszédságában található.
Az ütközés pillanatában a Hold tőlünk látható korongjának kissé több mint a fele lesz megvilágítva. A becsapódás helyszíne a napsütötte részen fekszik, éppen a Földről látható és a túlsó oldal határvonalának közelében. A mintegy 4,9 tonnás rakétafokozat óránkénti 8700 kilométeres (2,43 km/s) sebességgel fúródik majd a Hold felszínébe.
Honnan származik az elszabadult rakétafokozat?
A mesterséges űreszköz hivatalos katalógusjele 2025-010D, ami azt jelenti, hogy a 2025-ben tizedikként pályára állított rakéta negyedik követhető darabja.
A SpaceX Falcon–9 rakétája 2025. január 15-én indult útnak, hogy a Hold felé indítsa a kereskedelmi Hold-kísérleti program keretében a Blue Ghost és a Hakuto-R holdi leszállóegységeket (2025-010A és 2025-010B). A küldetés során a két szondát összefogó szerkezet (2025-010C) már 2025 márciusában visszatért a Föld légkörébe és elégett, a Blue Ghost 2025 márciusában sikeresen landolt a Holdon, míg a Hakuto-R sajnos 2025 júniusában az ereszkedés utolsó szakasza során lezuhant.
A hajtóművének utolsó löketével a Hold felé vezető pályára állító második rakétafokozat (2025-010D) azonban a pályára állítás után magára maradt. Az elmúlt másfél évben kaotikus keringési pályát írt le a Föld és a Hold gravitációs mezejében, míg végül a gravitációs kölcsönhatások úgy alakították az útját, hogy az elkerülhetetlenül a Hold felszínére vezeti.
A napsugárzás nyomása és a pályaszámítás művészete
A becsapódás tényét és várható időpontját Bill Gray, a csillagászati pályaszámításokról és szoftvereiről ismert Project Pluto fejlesztője számította ki.
Nem kis feladatról van szó, mivelhogy a Föld körüli alacsony pályán keringő űrszemetet (például az űrhajósok által elhagyott kesztyűket vagy szerszámostáskákat) a katonai radarok kiválóan nyomon követik, addig a Hold távolságában lévő objektumokról visszatérő radarjel 25,6 milliárdszor gyengébb, mint a kibocsátott. Így e távoli űrszemét követése szinte teljes egészében a tudományos kisbolygókereső hálózatok és az elhivatott amatőrcsillagászok optikai távcsöveire hárul.
A pályaszámítás legfőbb bizonytalansági tényezőjét a napsugárzás nyomása jelenti. A napsugarak fotonjai apró, de folyamatos nyomást gyakorolnak az égitestekre és az űrszemétre. Mivel a hosszú fémhenger keringése közben pörög és imbolyog – amit az amatőrcsillagászok fénygörbemérései is megerősítettek –, a fénynyomás iránya és mértéke folyamatosan változik. Bár ez az erő elhanyagolhatónak tűnik, hónapok alatt kilométeres eltéréseket okozhat a becsült pályában. A csillagászok a becsapódást megelőző napokban még pontosabb pályát határoznak majd meg.
Látható lesz-e a becsapódás a Földről?
A leggyakoribb kérdés, ami felmerül egy ilyen jelenségnél az, hogy vajon láthatjuk-e a becsapódást egy kis távcsővel vagy szabad szemmel?
Sajnos a becsapódás felvillanását közvetlenül nem valószínű, hogy megfigyelhetjük. Egyrészt a becsapódás a Hold napsütötte oldalán történik, ahol a vakító napfény elnyomja a felvillanás fényét. Másrészt a becsapódási energia túlnyomó része nem látható fénnyé, hanem a kráter kialakításává és a kőzettörmelék szóródásává alakul.
Ugyanakkor az ütközés pontosan a Hold pereménél következik be, a magasba kirepülő por- és törmelékfelhő kilőhet a Hold sötét háttere elé. Nagyobb amatőrtávcsövekkel vagy professzionális obszervatóriumok műszereivel detektálható a kidobódott porfelhő.
A tudomány számára a legfőbb nyereséget a keletkező új kráter jelenti majd. A NASA Hold körül keringő szondája, a Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) a becsapódás pontos koordinátáinak birtokában a későbbiekben le fogja fotózni a frissen vájt krátert. Mivel a rakétafokozat tömege és sebessége pontosan ismert, a kráter méretéből és alakjából értékes következtetéseket vonhatnak le a kutatók a holdi felszín alatti rétegek mechanikai tulajdonságairól.
A múlt ismétli önmagát
Idén szeptember 13-én lesz 67 éve, hogy egy a mostanihoz hasonló esemény történt. 1959-ben a szovjetek és amerikaiak versengésének másik nagy őrültsége az volt (az ember űrbe juttatása mellett), hogy ki tudja hamarabb eltalálni a Holdat. Először a szovjetek Lunyik–1 szondája majdnem eltalálta a Holdat, ezzel vette kezdetét a célba lövés.
Az amerikaiak 1959. március 4-én felbocsátották a Pioneer–4-et, azonban az 60.000 km-rel repült el a Hold mellett. A szovjetek újabb kísérletet tettek, így szeptember 12-én Bajkonurból elindították a Lunyik–2-t, ami 39,5 órával később sikeresen becsapódott a Holdba. A becsapódási helye a Palus Putredinis régióban, nagyjából a 0° hosszúságnál és 29,1° északi szélességnél volt.
Érdekessége az eseménynek, hogy magyar vonatkozása is van. A becsapódás után felszálló porfelhőt az MTA Csillagvizsgáló Intézet svábhegyi obszervatóriumában és a Bajai Obszervatóriumban is észlelték.
Baján Dr. Ill Márton csillagász irányításával vizuális megfigyelések igazolták a porfelhő megjelenését.
Űrszemét a Hold körül: Mit hozhat a jövő?
Ez a harmadik ismert alkalom, hogy egy azonosított mesterséges űrszemét akaratlanul a Holdba csapódik. Az eset ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy a Föld–Hold rendszerben zajló egyre intenzívebb űrtevékenység miatt a Hold környékén is felhalmozódhatnak a gazdátlanul maradt fokozatok és szondatestek.
Bár a Hold gravitációja előbb-utóbb megtisztítja a kaotikus pályákat, a jövőbeli holdbázisok és állandó infrastruktúrák korában kulcsfontosságú lesz, hogy a rakétafokozatokat irányítottan és szabályozottan juttassák a kijelölt becsapódási zónákba vagy a Nap körüli pályára.
Augusztus 5-én reggel érdemes lesz a Hold nyugati peremére szegezni a nagy teljesítményű távcsöveket! Ha a becsapódási villanásról le is maradunk, a tudomány egy újabb izgalmas kísérlettel gazdagodik, amely segít még jobban megérteni égi kísérőnk titkait.
Források:
- Bill Gray (Project Pluto): Upper stage impacting the moon on 2026 August 5 – https://www.projectpluto.com/25010d.htm
- Sky & Telescope: SpaceX Booster Will Hit the Moon This August – https://skyandtelescope.org/astronomy-news/spacex-booster-will-hit-the-moon-this-august/
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Luna%E2%80%932
- ESA Space Environment Report 2025 - https://www.esa.int/Space_Safety/Space_Debris/ESA_Space_Environment_Report_2025
Ajánlott olvasmány:
- Műkráter a Holdon – 50 éve repült a Luna-2
https://www.urvilag.hu/az_urkutatas_50_eve/20090912_mukrater_a_holdon_50_eve_repult_a_luna2
- 60 Years Ago: Luna 2 Makes Impact in Moon Race
https://www.nasa.gov/history/60-years-ago-luna-2-makes-impact-in-moon-race/
Borítókép:
.jpg){kind=link}
Szerző: Bárány András Adorján, Tudományos újságíró, Biológus hallgató, Amatőrcsillagász