A vörös bolygó és az Ikrekben található egyetlen Messier-objektum között 2900 fényév távolság van, mi most mégis egymás közelében figyelhetjük meg őket. Természetesen ez a közelség csak látszólagos, a Mars égi útja során most közel egy irányban látható a nyílthalmazzal. A következő ilyen alkalomra majd két évet kell várnunk, akkor a Mars távolabb is lesz tőlünk, így ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget.
Tanácsok az észleléshez
Augusztus 15-én, szombaton éjjel fél kettőkor kel a Mars, ha szeretnénk, ezen a hajnalon már egy jó kis marskeltét is megnézhetünk. Ehhez északkeleti irányban tereptárgyaktól mentes helyet keressünk az észleléshez, és binokulárt vagy kisebb távcsövet vigyünk magunkkal. A vörös bolygó fényessége 1,3 magnitúdó, szabad szemmel is megpillanthatjuk, de a horizonthoz közel használjunk binokulárt a megtalálásához. A nyílthalmaz 5,3 magnitúdós összfényességével még elvész a horizonton. A legközelebb egymáshoz 3 óra 2 perckor lesznek, de hogy a legkedvezőbben láthassuk, inkább kicsit később, 03:50-kor nézzük meg őket, amikor már 22 fok magasan lesznek a keleti égbolton. Ekkor a halmaz mindössze 30 ívpercre, vagyis 1 teliholdnyi távolságra lesz a Marstól, balra felfelé. Egy binokulár átlagos látómezője 4 fok, vagyis 8 teliholdnyi területet láthatunk vele egyszerre az égből, így egy ilyen eszközzel mindkét objektumot megfigyelhetjük, vöröses pontként a Marsot, felette pedig a halmaz csillagsűrűsödését kis ködös foltként. Kistávcsővel, akár már a bolygó korongját is ki tudjuk venni, a Messier 35 pedig majd az egész további látómezőt kitölti.
Két idősík, két életkor
Amikor felnézünk az égre, akkor egy objektum annyival korábbi állapotát látjuk, amennyi időbe telt a fényének eljutnia hozzánk. Van, amit mindössze néhány perccel korábbi állapotában, és van, amit akár több millió évvel korábbiban. Jelenleg a Mars 300 millió kilométerre van a Földtől, mire a Nap fénye eljut hozzánk a felszínéről, körülbelül 15 percet vesz igénybe, vagyis mi is ennyivel korábbi állapotát látjuk. Augusztus 15-én a vörös bolygó az égen a Messier 35 nyílthalmaztól mindössze 30 ívpercre lesz, a valóságban ez a távolság a két objektum között 2900 fényév. Ha ezen az estén felnézünk az égre, akár egy binokulár látómezőjében egyszerre látunk majd két idősíkban, 15 percre és 2900 évre.
A két objektum életkora is eltérő. Bolygószomszédunk Naprendszerünkkel együtt alakult ki 4,5 milliárd évvel ezelőtt, a Napot körülvevő protoplanetáris korongból. Viszonylag gyorsan, mindössze 2 millió év alatt már jelenlegi tömegének felét összeszedte. A Földdel ellentétben nem ütközött össze más protoplanétákkal, amikkel össze tudott volna összeolvadni, így nem fejlődött olyan méretűvé, mint bolygónk. Kis mérete miatt gyorsan kihűlt, ezzel mágneses védelmét is elveszítve a Nap sugárzása ellen, az erős napszelek pedig a légkörét fújták el. Az emberiség számára a Mars kolonizálása nagyon markáns cél lenne, azonban a mágneses tér és a légkör hiánya csak egy nagyon hosszú lista két pontja azok közül, ami ellen ki kellene találni valamit, ha teljesíteni szeretnénk ez irányú terveinket.
A Messier 35 ehhez képest viszonylag fiatal, 120 millió éves, ami a nyílthalmazok között is fiatalnak számít. Nagyjából 1600 csillag tartozik a halmazhoz, az égen majd egy teliholdnyi területet foglalnak el tagjai. Nagy kiterjedése miatt főleg kis nagyításon élvezhető jól, így van lehetőségünk a hozzá közel elhelyezkedő rendkívül öreg, több mint kétmilliárd éves NGC 2158 nyílthalmazt is megpillantani, a Mars látványával párosulva pedig valóban feledhetetlen élmény.
Legközelebb majd két év múlva lesz lehetőségünk megfigyelni ezt az együttállást, akkor azonban a Nap megnehezítheti a megfigyelést. Így inkább most keljünk fel ehhez a jeles alkalomhoz, és nézzük meg milyen, amikor egy 2 csillagászati egységre és egy 2900 fényévre lévő objektum egy látómezőbe kerül.
Felhasznált források:
https://www.astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/010304Mars/Mars.html
Szerző: Kovács Vera, Tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló