A NASA új bolygókereső űrtávcsöve a TESS (Transiting Exoplanets Survey Satellite), amely 2018 áprilisában állt pályára, a következő két évben szinte az egész égboltot feltérképezi.
Az amerikai Massachusettsi Műszaki egyetem irányításával a TESS elsősorban közeli csillagok körül keres új exobolygókat - a projektben magyar kutatók is nagyban hozzájárulnak.
A távcső fellövését követő három hónapban a műszereket és kamerákat tesztelték, majd július 25-én elkezdődtek a tudományos mérések is.
A TESS gyors adatfeldolgozását végző programrendszer, az ún. „quick-look pipeline” egyik felelőse Pál András, a Csillagászati és Földtudományi kutatóintézet munkatársa.
A program célja, hogy előzetes fényességadatokat készít a megfigyelt csillagokról, ami jelentősen meggyorsítja az exobolygó-jelöltek azonosítását, melyeket aztán a földi távcsövekkel is nyomon tudnak követni.
András a programmal dolgozta fel azt a 17 órányi megfigyelést is, mely a tudományos mérések megkezdése előtt nem sokkal készült. A kameránként 30 képből álló sorozaton feltűnt egy mozgó, diffúz folt is – feltehetően egy üstökös. A C/2018 N1, a Földtől 49 millió km-re haladó üstökös a Déli Halak csillagképben volt megfigyelhető.
A felvételen gyönyörűen látszik a napszél által létrehozott csóva, mely magával sodorja az üstökösből kipárolgó gázokat.
A felvételen számos további objektum is felfedezhető: változócsillagok, kisbolygók, valamint 25 különböző aszteroida, melyet egy lelkes amatőrcsillagász azonosított a képeken.