Nevét a római mitológiából kapta: Ceres a földművelés és a termékenység istennője volt. Hivatalos jelölése: (1) Ceres, mivel ez volt az elsőként felfedezett kisbolygó. A palermói obszervatórium igazgatója, Giuseppe Piazzi vette észre az égitestet, miközben az égboltot figyelte. A felfedezés nem véletlen volt: a 18. század végén a csillagászokat foglalkoztatta az úgynevezett Titius–Bode-szabály, amely szerint a bolygók távolságai a Naptól bizonyos matematikai mintázatot követnek. A szabály „megjósolta”, hogy a Mars és a Jupiter között is kellene lennie egy bolygónak, ám ekkor még senki nem talált ott semmit. Piazzi megfigyelése tehát hatalmas szenzáció volt, hiszen úgy tűnt, megtalálták a „hiányzó bolygót”.
Kezdetben valóban bolygóként tartották számon, ám hamarosan kiderült, hogy Ceres a többi bolygóhoz képest rendkívül kicsi: átmérője mindössze kb. 940 km, vagyis a Holdnál is jóval kisebb. Ahogy a 19. században sorra fedezték fel a Mars és a Jupiter közötti térségben keringő más égitesteket (a ma ismert kisbolygóöv tagjait), világossá vált, hogy valójában nem egyetlen bolygó, hanem sok ezer kisebb objektum található ott.
A modern csillagászat újraértelmezte Ceres státuszát. 2006-ban a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) az addig bolygónak számító Plútóval együtt a törpebolygók közé sorolta. A Ceres különleges helyet foglal el, mivel ez az egyetlen törpebolygó a Naprendszer belső részében, és az aszteroidaöv legnagyobb objektuma: tömegével a teljes öv anyagának kb. 40%-át képviseli.
A Ceres felszíne alatt hatalmas mennyiségű vízjég rejtőzik. Ez különösen izgalmas, mert a víz jelenléte a Naprendszer keletkezésének és az esetleges élet kialakulásának kutatásában kulcsfontosságú. Néhány megfigyelés szerint időnként vízgőzkitörések is előfordulhatnak a felszínén.
A NASA Dawn űrszondája, amely 2015 és 2018 között vizsgálta közelről a Ceres felszínét, különleges fénylő foltokat fedezett fel, elsősorban az Occator-kráterben. Ezekről kiderült, hogy nátrium-karbonátból (egy sóféléből) állnak, amelyet valószínűleg sós víz felfelé áramlása és elpárolgása hagyott hátra. Ez arra utal, hogy a Ceres belsejében egykor vagy akár ma is folyékony rétegek, „rejtett óceánok” lehetnek.
A Ceres látszó fényessége 6,7 és 9,3 magnitúdó között változik a távolságától függően. Október 2-án a Ceres kisbolygót oppozícióban tudjuk megfigyelni. Ez azt jelenti, hogy az égitest a Naphoz képest pontosan az égbolt ellentétes oldalán helyezkedik el, vagyis amikor a Nap lenyugszik, a Ceres éppen felkel, éjfél körül delel, napkeltekor pedig lenyugszik. Az oppozíció időszaka mindig a legkedvezőbb egy bolygó vagy törpebolygó megfigyelésére, mivel ekkor látszik a legfényesebbnek és ilyenkor van a legközelebb a Földhöz. Az oppozíció idején a Ceres 7,6 magnitúdós lesz, megfigyelni azonban nem tudjuk majd ekkor a Cet csillagépben, ugyanis az oppozíció pontos pillanatában – 15:16-kor – az égitest még a horizont alatt tartózkodik.
De ne csüggedjünk, bár az oppozíció pontos idejű észleléséről lemaradunk (amennyiben hazánkból észlelünk) 19:38-kor a keleti horizonton felkel a Ceres, ha pedig elég magasra kúszott már az égen, egészen 6:18-ig lesz lehetőségünk észlelni, ugyanis ekkor nyugszik majd le.
A kézi látcsőben, kistávcsővel csak fénylő pontként megjelenő Cerest nagyobb, 10-15 centiméter átmérőjű amatőrtávcsövekkel már talán kicsit színesnek látjuk. legalább 25-30 cm-es távcsővel pedig elméletileg apró, 0,7”-es korongként látható, de ahhoz rendkívül nyugodt légkörre és nagyon nagy nagyításra van szükség.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló