A 134340 Pluto törpebolygó az antikvitás embere számára rendkívüli halványsága miatt – akárcsak az Uránusz és a Neptunusz – ismeretlen volt. Felfedezésére egészen 1930-ig kellett várnunk, amikor az akkor 23 éves Clyde Tombaugh a Lowell Obszervatórium fotólemezeit átvizsgálva február 18-án felfedezte a kilencedik bolygót. Apró mérete és rendkívüli távolsága miatt sokáig rendkívül keveset tudtunk róla, a Hubble-űrtávcső felvételein is mindössze néhány tucat pixel árulkodott a rejtélyes égitest felszínéről. 2022 július 20-án a Föld oppozícióba kerül az alvilág uráról elnevezett törpebolygóval, vagyis épp a Nap és a Pluto közé kerül. Ezen az éjszakán van a legjobb lehetőségünk, hogy megpillantsuk a sötét messzeségben.
A 19. század folyamán a Neptunusz felfedezéséhez az Uránusz furcsa pályaháborgásai vezettek, a csillagászoknak sikerült is megtalálniuk a nyolcadik bolygót a számítások alapján. Ugyanakkor a század végén felmerült, hogy nem minden, a bolygópályákban megfigyelt anomália magyarázható az újonnan felfedezett égitesttel, ezért 1906-ban Percival Lowell kiterjedt kutatásba kezdett egy lehetséges kilencedik bolygó után. William H. Pickering segítségével több lehetséges pozíciót is meghatároztak 1909-ben. A keresés tovább folyt egészen Lowell 1916-ban bekövetkezett haláláig, sajnos eredménytelenül. Habár az apró égitestet két ízben is sikerült megörökíteni (1915. március 19-én és április 7-én), a felvételen a halvány objektum elkerülte a kutatók figyelmét. Lowell halála után özvegye hatására a keresés folytatódott, majd 1929-ben a frissen az obszervatóriumhoz került Tombaugh kapta a feladatot, találja meg a rejtőzködő bolygót. Alig egy évvel később a kutatás végül eredményre vezetett, egy aprócska halvány égitest fotólemezeken látható elmozdulása bizonyította a kilencedik bolygó létezését.
A Pluto hosszú ideig tartotta bolygó státuszát, azonban 1990-től kezdődően egyre több, hasonló méretű égitestet fedeztek fel a csillagászok a Naprendszeren belül, majd 2005-től kezdődően a Neptunusz pályáján túl, a Kuiper-övben. Évekkel később számos új objektum csatlakozott a transzneptun égitestek növekvő számához, közte a Haumea, a Makemake, a Gonggong, a Quaoar és a Sedna, hogy csak a legismertebbeket említsük. A viszonylag kis méretű égitestek növekvő száma miatt az IAU 2006-ban ezeket az objektumokat egy három pontból álló kritériumrendszer alapján (a Nap körül kering, gömb alakú, és a pályája környezetét tisztára söpri) végül törpebolygóvá minősítette. Ezzel együtt a Pluto is elvesztette bolygó státuszát.
Rendkívüli távolsága miatt egy emberöltőn keresztül alig tudtunk valamit a törpebolygóról. Az első értékelhető képek a Hubble-űrtávcsővel készültek az égitestről, sokat azonban ezek a felvételek sem árultak el. A részletes képekre és tudományos eredményekre egészen 2015 júliusáig kellett várnunk, amikor a NASA New Horizons nevű űrszondája kilencéves útja végén sikeresen megközelítette a távoli égitestet. Felvételei egészen más megvilágításba helyezik a Plutót.
A törpebolygó meglehetősen kicsi, átmérője mindössze 2376 km, nála nagyobb méretű holdak keringenek például a Jupiter és a Szaturnusz körül, de még a Hold is több mint ötször akkora. Nap körüli keringésének ideje rendkívül hosszú, mintegy 248 év, vagyis felfedezése óta egyszer sem haladt végig a pályáján központi csillagunk körül. Mérete ellenére több holdja is van, ezek a Charon, a Styx, a Nix, a Kerberos és a Hydra. Felszínét legnagyobb részben nitrogénjég alkotja, amelyben rendkívül keményre fagyott, vízjégből álló sziklák „úsznak”. A kutatóknak meglepetést okozott a törpebolygó változatos felszíne, például a 4 km magas hegyek, amelyek az égitest méretéhez viszonyítva kifejezetten nagynak számítanak. A másik meglepő tény, hogy a felszínen kráterektől mentes, vagyis csillagászati időskálán mérve kifejezetten fiatal területeket sikerült azonosítani, ezek kora megközelítőleg 140 000 – 270 000 év. Úgy tűnik, a Pluto időről időre megújul. A jégrétegek (akár a Földön a kőzetlemezek) mozgásban vannak, egyes helyeken pedig kriovulkánok törnek ki, friss anyagot juttatva a felszínre. Egyes kutatások szerint a jeges kéreg alatt folyékony vízóceán található. Úgy tűnik, a fagyos törpebolygó még számos, felfedezésre váró titkot rejt!
Habár a Pluto felfedezése óta eltelt idő hatalmas technológiai fejlődést hozott az amatőrcsillagászok számára, az égitest megfigyelése mégsem egyszerű feladat. Vizuálisan csak 30 centiméternél nagyobb átmérőjű távcsövekkel észlelhetjük a rendkívül halvány, mindössze 14,3 magnitúdójú törpebolygót. Kisebb távcsövekkel fotografikus úton detektálható, ugyanakkor korongját – amely a legnagyobb közelsége idején sem haladja meg az ívmásodperc kissé több mint egytizedét – csak a legnagyobb távcsövek képesek felbontani, sajnos azonban ezek segítségével sem lehet valódi felszínformákat detektálni.
A törpebolygó oppozíciója július 20-án éjszaka figyelhető meg. Időpontja helyi idő szerint hajnali 3:33 óra. Ekkor 11° 31' magasan látható az égen a Sagittarius (Nyilas) csillagképben, nagyjából öklömnyire a horizont felett délnyugati irányban. Detektálására a legjobb időpont az éjszaka folyamán 0:51-kor adódik, ekkor tartózkodik legmagasabban, 20° 1'-cel, vagyis arasznyira a horizont felett pontosan déli irányban. A törpebolygó megtalálását néhány fényesebb égi objektum segíti, amelyek közül az egyik a szabad szemmel is látható csillag, az omega Sgr (4,7 magnitúdó), amelytől a Pluto 3° 30' távolságra található 8° irányban (észak). Az égboltot jól ismerők számára támpontot jelenthet a Messier 75 gömbhalmaz, tőle 2° 3'-re találjuk a Plutót 243° irányban (nyugat-délnyugat). A HD 189561 jelű csillag keresőtávcsövekben is jól látható (6 magnitúdó), a Pluto hozzá egész közel, mindössze 46' távolságra található 262° irányban (nyugat). A keresésben ugyancsak segítségünkre lehet a HD 188919. Jól látható keresőtávcsővel és binokulárral egyaránt (8 magnitúdó), a Pluto tőle alig fél fokra lesz (29') 353° (észak) irányban. Mindenképp érdemes sötét vidéki ég alatt észlelni a rendkívül halvány objektumot.
Szerző: Talabér Gergely, Tudományos újságíró / Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló