ugyanis amellett, hogy szépséges együttállást produkál majd a Hold kétnapos sarlójával, nem sokkal később eléri dichotómiáját, vagyis 50%-os fázisát.
Június 27-én, pénteken este 21:25-kor, a polgári szürkület végén a Merkúr 7 fokkal a nyugati horizont felett látszik majd, így megfigyelését érdemes akár egy naplemente-nézéssel is egybekötni. A nevezett időpontban a 0,2 magnitúdós látszó fényességű, a szürkület miatt kézi látcsőben látható bolygó együtt áll a 7%-os, dagadó holdsarlóval: a két égitest 5,8 fokos távolságban lesz egymástól, a Holdtól jobbra lentebb találhatjuk meg a bolygót. Az együttállás idején a holdsarló bár szabad szemmel is látható, az élmény teljességének eléréséhez javasoljuk a binokulár használatát.
Másnap, június 28-a szombatján szintén érdemes megvizsgálni a Merkúrt, ezúttal távcsővel, ugyanis a bolygó 21:25-kor dichotómiában látható. A félmerkúr 7,3"-es látszó átmérővel és 0,3 magnitúdós látszó fényességgel látszik majd, a polgári szürkület végén az előző napihoz hasonlóan 7 fokkal a nyugati látóhatár felett. Nehezebb lesz megtalálni az égbolton az előző naphoz képest, mert a holdsarlótól már jelentősen távolabb látszik.
Derült idő esetén mindenkit bátorítunk a legbelső bolygó észlelésére!
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet