A mítosz szerint Artemisz, a vadászat istennője küldte a hatalmas, mérges állatot, hogy leszámoljon a gőgös vadásszal, Orionnal, aki annyira jóképű és bátor volt, hogy mindenkit elbűvölt, de hiába próbálta elragadni a Pleiádok hét nővérét, a Skorpió és a Bika megvédték őket Artemisz parancsára. Amikor a Skorpió megcsapta Orion lábát mérgező fullánkjával, a vadász végzetét találta, és örökre eltűnt a horizont mögött. Azóta az égbolton is követhető a történet: amikor a Skorpió feltűnik, Orion menekülni kényszerül, hogy soha ne találkozzanak egymással. Így a Skorpió örök győzelmet aratott, őrzi a nővérek titkát, és minden nyáron félelmetes, mégis csodálatos alakjával emlékeztet minket a mítosz erejére. Az égbolt csillagai között a Skorpió vörös szeme, az Antares, mintha maga a szúrós félelem és a győzelem szikráját hordozná, és minden néző számára mesélni kezdi a történetet a vadászról, a nővérekről és az örök üldözésről.
A Skorpió az egyik legismertebb és leglátványosabb csillagkép az égbolton, leginkább a déli féltekén és a trópusi égövön. Jellegzetes, legyező alakú aszterizmusa, amely az Antaresből kiindulva háromfelé ágazik, már szabad szemmel is könnyen felismerhető, különösen nyári estéken a délkeleti horizont közelében. Az aszterizmus fénypontja az Antares, egy vörös szuperóriás csillag, amely a csillagkép „szívét” jelképezi, és fényessége miatt jól látható akár városi fények mellett is. A Skorpió csillagkép legalább 18–20 szabad szemmel látható csillagot tartalmaz, amelyek többsége viszonylag fényes, így a csillagkép könnyen azonosítható az eget még kevésbé ismerők számára is. A csillagkép területén számos mélyég-objektum is található, például az M6 (Pillangó-halmaz) és M7 (Ptolemaiosz-halmaz), valamint több fényes köd és csillaghalmaz, maga az Antares pedig kettőscsillag. Mivel a Skorpió a Tejút sűrű csillagmezőjében helyezkedik el, így kis távcsővel vagy binokulárral könnyen észrevehetők a halványabb objektumok is.
A Skorpió csillagkép egyik érdekes tagja a pí Scorpii (π Sco), amely első ránézésre talán nem tűnik különösebben feltűnőnek, mégis izgalmas égi jelenséget rejt. Valójában nem egyetlen csillagról van szó, hanem egy három tagú csillagrendszerről, amely mintegy 340 fényévre található a Földtől. A pí Scorpii a Skorpió „fejrészéhez” tartozik, és jó látási viszonyok mellett szabad szemmel is megfigyelhető a nyári égen. Bár nem ragyog olyan vörösen, mint az Antares, fontos része annak a jellegzetes csillagképi mintázatnak, amely már az ókori kultúrák képzeletét is megragadta. A rendszer legfényesebb tagjai (pí Sco Aa és Ab) fiatal, rendkívül forró óriáscsillagok, amelyek kékesfehér együttes fényükkel tűnik ki az égen, és mérete, valamint fényerejük messze meghaladja a Napét. A pí Scorpii főtagjai szoros gravitációs kapcsolatban állnak egymással, fedési kettőscsillagot alkotnak, a harmadik tag (pí Sco C) pedig a belső két csillag körül kering, így a rendszer dinamikája különösen izgalmas a csillagászok számára.
A pí Scorpii hagyományos neve, a Fang, az angol „agyar” vagy „harapófog” szóból származik, és a Skorpió csillagképen belüli pozíciójára és szerepére utal. A pí Scorpii a Skorpió fejrészéhez tartozik, és a csillagkép vizuális szerkezetében a „harapófog” vagy „agyar” egyik jellegzetes pontját alkotja.
Augusztus 30-án, szombaton este 20:40 körül a Skorpió csillagkép ollói között különleges égi jelenség figyelhető meg. A Hold ekkor már közel félhold fázisban (45%) ragyog, és alacsonyan, mindössze 8° magasan látható a délkeleti horizont felett. Különlegessé az teszi a látványt, hogy a Holdhoz nagyon közel, balra fentebb mindössze 1,1°-ra látszik a pí Scorpii csillag, a Skorpió „harapófogának” kékesfehér fényű, 2,9 magnitúdós összfényességű csillaga. Ez az együttállás szabad szemmel is észrevehető: a fényes félhold mellett a pí Scorpii halvány kékes fénye finoman kirajzolódik. Távcsővel vagy binokulárral a kontraszt még látványosabb, a pí Scorpii színárnyalata és fényessége könnyen megkülönböztethető a Hold ragyogásától.
Amennyiben pedig egy nappal később fordítjuk tekintetünket az ég felé, akkor sem kell eltávolodnunk a Skorpió csillagképtől. Ugyanis augusztus 31-én a korábban már sokszor említett Antares csillagot figyelhetjük majd meg az egyre növekvő, ekkor már 55%-os félhold mellett, attól jobbra, kicsit fentebb. Ezen az estén 20:30-kor egymástól 3,9°-ra látszik majd a vöröses Antares és az ezüstös Hold párosa a horizont felett 11°-kal.
Az Antares neve a görög anti-Arész kifejezésből ered, amelynek jelentése: „Arész ellenfele” – utalva arra, hogy a kettőscsillag főcsillagának fényessége és vöröses színe gyakran megtévesztően hasonlít a Marséra, amelyet a rómaiak ugyanezen hadisten után neveztek el. Bár a legtöbb csillag színe alig érzékelhető az éjszakai égbolton, az Antares főcsillaga (Antares A) esetében a vöröses árnyalat holdfénymentes sötét égbolton szabad szemmel is jól látható. Sajnos tőlünk nézve az Antares szoros párosa viszonylag alacsonyan helyezkedik mindig az égbolton, a nagy fényességkülönbség és a két csillag egymáshoz való közelsége miatt távcsőben a légkör nyugtalansága miatt nagyon nehéz őket külön meglátni.
Ez azonban ne tántorítson el senkit az észleléstől. Amennyiben időnk engedi, menjünk ki a szabad ég alá, és töltsük a nyár utolsó éjszakáit az égbolt látványosságainak megfigyelésével.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló