Napközelben a Mars

Napközelben a Mars

2024 május 06
| Szerző: Nagy Zsófia, Tudományos munkatárs
Az élet jelenlétének lehetősége miatt a Mars a Naprendszer egyik legtöbbet kutatott bolygója.

Sok tekintetben hasonló a Földhöz a felszínéről, atmoszférájáról és poláris sapkájáról szerzett ismereteink alapján. A poláris sapkák fagyott szén-dioxidból és vízjégből állnak, kiterjedésük változik a kb. 687 földi nap hosszúságú marsi év során. A Mars tanulmányozásával bepillantást nyerünk egy másik bolygó atmoszférájába és felszínére. A Mars változó jelenségeinek megfigyelésére több szervezet segíti az amatőr és a hivatásos csillagászokat, az egyik ilyen az International Mars Patrol.

A mai CCD és CMOS kamerákkal amatőr csillagászok már akkor is hasznos képeket készíthetnek a Marsról, ha annak látszó szögátmérője mindössze 3,5 ívmásodperc.

A Mars láthatósága a Nappal való együttállása (konjunkciója) után kezdődött, amely legutóbb 2023. november 18-án volt. A Földtől ekkor 2,526 csillagászati egység távolságra volt, látszó fényessége 1,4 magnitúdó, látszó mérete 3,7 ívmásodperc volt. Magyarország földrajzi szélességéről azonban a bolygó a navigációs szürkületben idén május 21-től figyelhető meg.

1. ábra: A Föld és a Mars egymáshoz viszonyított elhelyezkedése. Forrás: https://alpo-astronomy.org/jbeish/2025_MARS.htm
1. ábra: A Föld és a Mars egymáshoz viszonyított elhelyezkedése. Forrás: https://alpo-astronomy.org/jbeish/2025_MARS.htm

A közelgő perihélium és a Mars májusi megfigyelése

A Mars a pályája során a napokban, május 8-án éri el a Naphoz legközelebbi pontot, a perihéliumot. A déli poláris sapkájának mérete ennek következtében gyorsan csökken. A Novus Mons kiterjedése és a Syrtis Major szélessége is csökken. A Serpentis-Hellaspontus képződmény felett porfelhők jelenhetnek meg, illetve ebben az évszakban porviharok is várhatók. A Mars látszó átmérője 4,8” lesz.

Májusban a Mars előretartó mozgást végez a Halak, május 9-től a Cet, majd május 13-tól megint a Halak csillagképben. Hajnalban kel, napkelte előtt a keleti ég alján figyelhető meg. A láthatósága a hónap során javul, május végén már két órával kel a Nap előtt. Fényessége a hónap elején 1,1 magnitúdó, a hónap végén 1,0 magnitúdó lesz.

2. ábra: A Mars május végén hajnalban a Halak csillagkép irányában látható. Forrás: https://theskylive.com
2. ábra: A Mars május végén hajnalban a Halak csillagkép irányában látható. Forrás: https://theskylive.com

A 2024–2025-ös láthatóság

A perihéliumot követően a Mars egy időre egyre jobban megközelíti majd a Földet, és egyre látványosabb lesz: a látszó átmérője 2024. augusztus 5. és 2025. május 17. között lesz 6 ívmásodpercnél nagyobb. A Mars 2024–2025-ös láthatósága alatt már idén augusztustól a láthatóság végéig jól megfigyelhető lesz a Mars északi sarkvidéke, és várhatóan követhetőek lesznek a pólussapka kiterjedésének változásai. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján porviharokra is számítani lehet májustól, legnagyobb valóiszínűséggel augusztus 21. körül. A Mars 2024. december 6-án, 11 hónappal a konjunkció után a háttércsillagok mozgásával ellentétesen mozog 2025. február 24-ig a Rák és az Ikrek csillagképben. A szembenállás vagy oppozíció, amikor a Mars a Földnek a Nappal ellentétes oldalán áll, a konjunkció után 14 hónappal következik be, 2025. január 16-án az Ikrekben. Ekkor a Mars látszó átmérője 14,6’’ lesz 25 fokos deklináció mellett. A Mars a szembenállás után még 10 hónapig lesz megfigyelhető. A 2024–2025-ös láthatóság 2025. november körül ér majd véget, ahogy a Mars elvész a Nap fényében. A következő konjunkció 2026. január 9-én lesz: a ciklus 780 földi napig tart.

Izgalmas időszak következik tehát azoknak, akik a Mars észlelését tervezik vagy csupán kíváncsiak a vörös bolygó látványára.

3. ábra: A Mars látszó mérete és távolsága 2024. augusztus 6. és 2025. május 15. között. Forrás: https://alpo-astronomy.org/jbeish/2025_MARS.htm
3. ábra: A Mars látszó mérete és távolsága 2024. augusztus 6. és 2025. május 15. között. Forrás: https://alpo-astronomy.org/jbeish/2025_MARS.htm

Szerző: Nagy Zsófia, Tudományos munkatárs