fényesen látható fénypontra, ami erőteljesen túlragyog minden más csillagot. A bolygó lenyűgöző fényereje már évszázadok óta ámulatba ejti az emberiséget, és az égbolt egyik legkiemelkedőbb látványosságává vált.
Január 12-én a Vénusz pályájának és fázisának legfontosabb pontjához, a dichotómiához érkezik. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon pontosan 03:30-kor a Vénuszt félvénuszként, vagyis a bolygónak a felét figyelhetjük meg megvilágítva, ha távcsőbe nézünk. Ebben az időpontban hazánkból a Vénusz már a horizontunk alatt helyezkedik el így a hozzá legközelebbi időpont, amikor közel félvénuszt láthatunk, az azt megelőző, azaz január 11-i, szombat este 18 óra, amikor már eléggé besötétedett, és a Vénusz még 21 fokkal lesz a látóhatárunk felett a Vízöntő csillagképben.
A dichotómia a Vénusz pályáján az a pillanat, amikor a bolygónál a Nap és a Föld egymástól 90 fokra látszik. A jelenség lehetőséget ad arra, hogy a bolygó fázisait is megfigyelhessük, amelyek a Vénusz számára a Földhöz hasonlóan ciklikusan változnak.
A Vénusz pályáján való haladása közben különböző fázisokat mutat, hasonlóan a Holdhoz. Ez azért lehetséges, mert a Vénusz belső bolygó, vagyis a Földnél közelebb kering a Naphoz. A Vénusz így folyamatosan változó mértékben mutatja nekünk a megvilágított és az árnyékos oldalát. Mivel azonban a Vénusz pályája eltér a Holdétól (hiszen a Nap körül kering), a bolygó fázisai 584 naponta ismétlődnek, így sokkal hosszabb időbe telik míg visszatér ugyanabba a fázisba, míg a mi Holdunknak csak átlagosan 29,5 napba telik mindez.
Megvilágítottságának mértéke mellett a látszó korongmérete is változik a bolygónak, mivel a bolygó távolsága folyamatosan változik a Földtől. A Hold látszó mérete is változik, mert ellipszis alakú pályán kering körülöttünk. Ennek azonban arányaiban kisebb mértékű a változása, ugyanis a Vénusz korongja hatszoros változást is mutathat az átmérőjében, attól függően, hogy milyen távolságban helyezkedik el a bolygó a Földtől.
A Vénusz felfedezése és kutatása a 20. század technológiai fejlődésének köszönhetően egyre többet árul el nekünk a bolygó titkairól. Az első űrszonda, amely sikeresen leszállt a Vénusz felszínére, a szovjet Venyera–7 volt. Ezt követte a NASA Magellan űrszondája, amely részletes radartérképet készített a bolygóról, míg az európai Venus Express űrszonda a bolygó légkörét vizsgálta. A számos megfigyelés révén tudjuk, hogy a Vénusz vastag légköre főleg szén-dioxidból áll, ami miatt a felszíni nyomás legalább 90-szerese a Földének, és az átlaghőmérséklet 460 °C feletti, emellett kénsavcseppek is hullanak a felhőkből. Bár a Vénusz nem igazán barátságos bolygó, kétségtelenül az egyik legszebb, amit az égről figyelhetünk. Egy év (egy keringése a Vénusznak) csak 225 földi nap, azonban a lassú tengely körüli forgása miatt egy nap (a Nap két delelése közti idő) a felszínén 117 földi nappal egyenlő, és ennek következtében a Vénuszon 1,92 vénuszi nap alatt telik el egy vénuszi év. Retrográd forgása miatt amennyiben a vénuszi naplementében szeretnénk gyönyörködni, kelet felé kellene tekintenünk, a napfelkelténél pedig nyugatra. A bolygó vastag és átlátszatlan atmoszférája miatt azonban a Vénusz felszínéről egyáltalán nem látszik a Nap.
A fázisok során a telivénusz az a pillanat, amikor a Vénusz a Nappal átellenes pozícióba kerül, vagyis teljes mértékben megvilágított. A Földről néha láthatjuk közel ezt a fázist, mert a Vénusz nem mindig a Nap mögött helyezkedik el, amikor a pályája mentén a Naphoz legközelebb látható. Ahogy a bolygó továbbhalad a pályáján, fokozatosan csökken a megvilágított rész, és egyre kisebb sarló formát ölt, míg újra meg nem közelít a Napot.
A dichotómiában, amikor a Vénusz látványa pontosan félkör alakú, közel van a bolygó a legnagyobb kitérése időpontjához, de mivel nem pontosan a Föld pályasíkjában kering, ez általában csak néhány nappal tér el ettől. Ekkor nagyjából a legkésőbb nyugszik az esti égen, vagy a legkorábban kel a keleti égen. Ilyenkor a Vénusz eléri a pályája legtávolabbi pontját a Naptól, és így legjobban látható számunkra.
Érdekes jelenség a dichotómia idején az úgynevezett Schröter-effektus, amelyet Johann Schröter csillagász fedezett fel a 18. század végén. Ez azt jelenti, hogy a Vénusz nem pontosan akkor tűnik félig megvilágítottnak, amikor azt a pályaszámítások előre jelzik. Az effektus következtében, ha a Vénuszt a Földről figyeljük, néhány nappal a dichotómia előtt vagy után észlelhetjük a bolygót „félvénuszként”. A jelenség oka, hogy a Vénusz légköre rendkívül sűrű, és ez a sűrű légkör, valamint a vastag felhőzet szórja a fényt, nagyobb részét látjuk a szórt fény miatt, mint amekkora a geometria alapján indokolt volna, így nem éppen akkor láthatjuk a bolygót tökéletes félkorong formában. A Vénusz légköre egyébként hihetetlenül sűrű: a felszínen tapasztalható légköri nyomás több mint 90-szerese a Földének. A Vénusz felhőzete miatt a bolygó rendkívül fényesen ragyog az égbolton mert az nagyon nagy arányban veri vissza Nap fényét, a beeső fénynek kb. a 70%-át.
Ahogy a Vénusz egyre közelebb látszik a Naphoz, a megvilágított rész fokozatosan csökken, és a bolygó egyre keskenyebb, de sarlószerű formát ölt. Amikor a Vénusz eléri a „újvénusz” fázist, azaz amikor a Vénusz a Föld és a Nap között helyezkedik el, a bolygó korongja a lehető legkisebb fázist mutatja.
Ritkán Vénusz-átvonulást is meg lehet figyelni. Ez akkor következik be, amikor a Vénusz pontosan a Nap előtt halad el, és sötét korongja átmegy a Nap előtt. Ez rendkívül ritka jelenség, amely érdekes mintát követ: 8 év elteltével következik be átvonulás decemberben, majd 121,5 év szünet után újabb két átvonulás 8 év különbséggel júniusban, majd újabb 105,5 év szünet.
A legutóbbi ilyen eseményt 2012 júniusában figyelhettük meg, és a következőre csak 2117 decemberében kerül sor.
A Vénusz megfigyelése mindig különleges, még szabad szemmel is, a nagy látszó fényessége miatt. Minden fázisban más látványt nyújt, és mindegyik egy-egy csodálatos égi pillanatot nyújt az észlelők számára.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló