18-a késő estéjén, illetve 19-e hajnalán látványos együttállással készül nekünk a késő nyári égbolt: az Aldebaran csillag, a Mars bolygó és a Hold látványos vonalat alkot majd a keleti-délkeleti égen, míg ezzel egyidejűleg a Mars–Hold tandem háromszöget formál a Fiastyúk nyílthalmazzal.
A szép együttállás egyrészt segíthet megtalálni az objektumokat azoknak, akik még teljesen kezdők az égbolt ismeretében, másrészt kényelmessé teszi távcsöves megfigyelésüket, hiszen mindannyian egy kis táborba csoportosulnak.
Ízelítőül, íme egy kép a Fiastyúkról (alias Plejádok):
A Fiastyúk egy úgynevezett nyílthalmaz. A nyílthalmazok viszonylag kevés (értsd: legfeljebb 10 000, de ennél többnyire jóval kevesebb) csillagból álló rendszerek, amik egy közös ősködből alakultak ki. Az ilyen csillagközi por- és gázfelhők ugyanis a saját gravitációjuk hatására elkezdenek összehúzódni, s ha elég sok az anyag, akkor számos csillag bölcsőjéül szolgálnak. Ezek a csillagok aztán még sokáig kölcsönös gravitációs kapcsolatban maradnak egymással, vagyis valódi fizikai kölcsönhatásban állnak egymással.
A Fiastyúk 443 fényévnyire található tőlünk, s jelenlegi tudásunk szerint több mint 500 csillagból áll. A görög mitológiában a hét szabad szemmel is látható csillagról kapták nevüket, akiket Atlasz és Pléioné lányainak tartottak.
Ezzel szemben a naprendszerbeli Mars bolygó éppen oppozíciója felé közeledik, azaz rohamosan csökken távolsága a Földtől. A Mars a Merkúr utáni legelnyúltabb ellipszispályán kering a Nap körül (mármint a bolygók közül), Johannes Kepler éppen a Mars pályájának tanulmányozásával tudta igazolni híres törvényét, miszerint az égitestek ellipszis alakú pályák mentén keringenek, később Newton általánosította ezt kúpszeletekre.
Az alábbi képen látható, milyen sokat változik a Mars látszó átmérője keringési periódusa során (a Földről nézve):
A Mars jelenleg (augusztus 18-a) 1,036 csillagászati egységyre (155 000 000 kilométer) tartózkodik a Földtől, távolsága októberig folyamatosan csökkenni fog.
Térjünk rá a Holdra.
A Holdról már az ókor óta helyesen tudjuk, hogy a Föld körül kering, méghozzá más égitesteknél közelebb, hiszen a Hold időnként eltakarja a bolygókat, sőt magát a Napot is. A Hold volt az az égitest, amelynek felszínét tanulmányozva Galileo Galilei 1610-ben a Csillaghírnök című művében megállapította, hogy ugyanolyan hegyek és dombok tarkítják égi kísérőnk felszínét, mint amilyenek a Földön is vannak, sőt igen pontos méréseket is végzett ezen hegyek magasságának meghatározását illetően.
Végül az Aldebaran csillagról is ejtsünk néhány szót.
Az Aldebaran a Bika csillagkép legfényesebb csillaga, a mondákban a Bika szemeként emlegetik. Arab neve van, aminek jelentése „követő” (a Fiastyúkot követi). Rendkívül nagy sebességgel távolodik tőlünk, az égen látható 300 legfényesebb csillag mindegyikénél sebesebben suhan el a galaxis távoli vidékeire. Jelenlegi távolsága 65 fényév, de 320 000 évvel ezelőtti maximális közelsége idején még csak 21,5 fényévre járt. Ez azt jelenti, hogy az első emberek még a Szíriusz fényességével vetekedő csillagként láthatták.
Csillagászattörténeti jelentősége, hogy 1718-ban Edmund Halley, a híres angol csillagász az Aldebaran pozíciójáról fennmaradt ókori méréseket vizsgálva állapította meg, hogy a csillag nem áll, hanem mozog az égen – ez a csillagok sajátmozgása, az Aldebaran esetén 2000 év alatt 7 szögperc.
A szép együttállás mellé tehát igen sok csillagászati ismeret társítható a tudománytörténettől az asztrofizikáig. Ne hagyjuk ki, észleljünk!
Szerző: Bacsó Zétény, Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló