Ezek közül az egyik a Messier 70 (M70), amely a Nyilas csillagképben ragyog, mintegy 27 000 fényévnyire tőlünk. Bár kevésbé ismert, mint híresebb társai, mégis különleges történetet mesél.
Az M70-et Charles Messier fedezte fel 1780-ban, ugyanazon az éjszakán, amikor közeli szomszédját, az M69-et is. A két halmaz egymáshoz nagyon közel látszik az égen, kevésbé gyakorlott észlelők könnyen össze is téveszthetik a kettőt, vagy éppen csak nem biztosak benne, hogy melyiket is látják valójában.
Az M70 kifejezetten déli helyzetben található még a Nyilas csillagképen belül is, ezért hazánkból nézve csak a horizonthoz egészen közel bukkan fel. Éppen ezért az észleléséhez nemcsak derült ég, hanem jó kilátás is szükséges déli irányban. A nyári hónapokban van a legjobb lehetőség az észlelésre, amikor a csillagkép éppen éjjel delel, és teremti ezzel a Messier 70 jobb láthatóságát. A gömbhalmaz összfényessége 9,8 magnitúdó, látszó átmérője kicsiny, mindösszesen 3’ körüli.
Az M70 igazi érdekessége a rendkívül sűrű belső része. A halmaz ugyanis magösszeomláson esett át. A gömbhalmazon belül a csillagok helyzete folyton változik, a csillagok sodródnak, keringenek a közös tömegközéppont körül, de ez a nagy csillagsűrűség miatt inkább egyfajta kavargás. A csillagok gravitációs kölcsönhatásai hosszú évmilliárdok alatt a halmaz központjába terelték az anyagot (gravitációs ülepedés), így ott a csillagok térbeli sűrűsége óriásira nőtt. A végeredmény egy ragyogó, rendkívül tömör központ, amely kézi látcsővel csak tökéletesen tiszta égboltnál látható mint halvány paca. Kis távcsővel csupán fényesebb foltnak tűnik, és csak nagy műszerekkel bontható csillagokra, mert azok legfeljebb 14 magnitúdósak. Számos gömbhalmaz esik át kisebb-nagyobb magösszeomláson, az M70 esetében ez kifejezetten látványos.
Mint a legtöbb gömbhalmaz, az M70 is több mint 10 milliárd éves, vagyis igazi túlélője a galaxis történetének. Csillagai szinte egyidősek a Tejútrendszerrel.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló