Az égbolton akkora területet foglal el, mint a telihold, és szabad szemmel ideális körülmények között éppen látható. A halmazt Guillaume Le Gentil fedezte fel 1750-ben szabad szemmel, majd Charles Messier 1764. október 24-én vette fel híres katalógusába, de van nyoma annak, hogy Arisztotelész is leirt „valami ködösséget” az égbolt azon részén Kr. e. 325.ben, de pontosabb helymeghatározás nélkül.
A halmaz mindössze 30 tagot számlál 10 magnitúdóig, de a Gaia műhold mérése alapján 511 tagja van. Ez egy kevés fényes tagból álló és ritkásnak tűnő nyílthalmaz, ugyanakkor ez a kevés tag is számos érdekességet rejt asztrofizikai szempontból.
A halmaz legtöbb tagja kettőscsillag, és van közte egy fedési kettős is. A fedési kettősök olyan kettőscsillagok, amelyek keringési síkja a látóirányhoz képest úgy helyezkedik el, hogy a közös tömegközéppont körül való keringésük során a két komponens időről időre elfedi egymást a Földről nézve, és ilyenkor az összfényességük lecsökken – hiszen az egyik kitakarja a másikat. A halmaz ezenkívül 10 rövid periódusú változócsillagot is tartalmaz.
A Messier 39 nagyjából 200-300 millió éves, tehát csillagászati léptékkel mérve még fiatal ugyan, de a nyílthalmazok között teljesen átlagosnak számít. Az összes fényes tagja fősorozati csillag – vagyis a csillagfejlődés azon szakaszában van, amikor a csillag magjában hidrogént éget héliummá –, de már akadnak köztük olyanok is, amelyek éppen a fősorozat elhagyása előtt állnak. Vannak továbbá olyan csillagok is, amelyek kémiai összetétele rendhagyó, és emiatt válik érdekessé a csillagászok számára.
Az M39 a Hattyú csillagképben található 30 ívpercnyi égterületen, amely nyáron a zenitben – vagyis nagyjából a fejünk fölött – látszik Magyarországról. A halmaz az év nagy részében is megfigyelhető, mivel viszonylag magasan jár az égen. Bár nem különösebben feltűnő, szabad szemmel éppen a láthatóság határán van, kis távcsővel vagy binokulárral viszont könnyen megtalálható, és szórt, lazán elhelyezkedő csillagai barátságos látványt nyújtanak. Érdemes az észleléshez kis nagyítást használni – annyira, hogy inkább a keresőtávcsőben nyújtja a legszebb látványt.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló