Ez a csillagcsoportosulás 16-18000 fényévnyire van tőlünk, ám mégis bepillantást enged a Tejútrendszer legősibb múltjába.
A Messier 28 átmérője nagyjából 50-60 fényév. Mégis, ebben a csillagászati szempontból viszonylag kicsinek tűnő térfogatban körülbelül 500 000 csillag található. Ha a Föld a Messier 28 sűrű középpontjában helyezkedne el, az éjszakai égbolton minden irányban vakítóan fényes csillagok százai ragyognának körülöttünk.
A halmaz becsült kora 12 milliárd év, vagyis szinte egyidős a Tejútrendszerrel. Csillagai már akkor megszülettek, amikor a világegyetem még nagyon fiatal volt, jóval a Nap és a Föld kialakulása előtt. Emiatt a gömbhalmazok, közte a Messier 28, igazi „időkapszuláknak” számítanak: megőrizték a korai univerzum lenyomatát.
A Messier 28 különösen értékes a csillagászok számára, mert számos változócsillag található benne. Ezek közül 18 úgynevezett RR Lyrae típusú, és ezek a csillagászok számára „standard gyertyák” az univerzum távolságskálájának meghatározásakor. Ennek oka, hogy fényváltozásukból kiszámítható a csillag luminozitása (ami lényegében a csillag sugárzási teljesítménye), a csillag látszó fényességéből és a luminozitásból pedig kiszámolható a csillag távolsága. Ezt a módszert használják a csillagászok számos objektum (különösen gömbhalmazok) távolságának megállapításához.
A halmazban emellett 12 milliszekundumos pulzár is ismert – ezek olyan rendkívül gyorsan forgó neutroncsillagok, amelyek periodikusan rádióimpulzusokat bocsátanak ki. Ezek a különleges objektumok a szupernóva-robbanások túlélői, és sokat elárulnak az extrém fizikai körülményekről.
A Messier 28-at 1764. július 27-én fedezte fel Charles Messier francia csillagász, aki katalógusában sorra jegyezte fel azokat a ködös, foltszerű égi objektumokat, amelyeket nem akart, hogy összetévesszenek üstökösökkel. Később William Herschel – az Uránusz híres felfedezője – bontotta fel először csillagokra a halmazt, bizonyítva, hogy az nem köd, hanem egy óriási csillagcsoport.
A halmaz összfényessége 6,8 magnitúdó, szabad szemmel már éppen nem látható. Egy kisebb távcsővel azonban már megpillantható, igaz, csak halvány foltként. Nagyobb műszerekkel viszont életre kel: a 12,6 magnitúdós és halványabb csillagok kavargó sokasága felejthetetlen látványt nyújt. Hazánkból a nyári hónapokban érdemes keresni déli irányban, de nem emelkedik igazán magasra a látóhatár fölé. Olyan észlelőhelyet érdemes választani tehát, ahonnan a déli horizont környéke kiválóan látszik.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló