Az M15-t Jean-Dominique Maraldi fedezte fel 1746-ban. Charles Messier is felvette azon objektumok listájára, amelyek az ő műszereivel észlelve hasonlítanak ugyan egy üstökösre, de valójában nem azok. William Herschel lényegesen nagyobb távcsövével csillagok sokaságára tudta felbontani az objektumot.
Az M15 mintegy 100 000 csillagot tartalmaz, mindössze 160 fényév átmérőjű térségbeen. A belső régiója ezen belül is kifejezetten sűrű. A gömbhalmaz magösszeomláson ment át, így a magja még sűrűbb lett. A halmaz különlegessége, hogy nemcsak öreg csillagokat találunk benne: nyolc pulzárt (köztük egy kettős pulzárt) is felfedeztek. A pulzár egy rendkívül sűrű, gyorsan forgó neutroncsillag, amely szupernóva-robbanás után marad vissza. Bár mérete mindössze néhány tíz kilométer, tömege a csillagokéhoz mérhető, így anyaga rendkívül sűrű – egy kiskanálnyi belőle több milliárd tonnát nyomna. A pulzárok nagyon erősen mágnesezettek, és a mágneses pólusaik mentén rádió-, röntgen- és gammasugárzást bocsátanak ki. Mivel a pulzárok forgástengelye és mágneses tengelye jellemzően nem esik egybe, ezért a gammasugárzás nyalábja körbe fordul, mint egy világítótorony esetében. Amikor ez a nyaláb keresztezi a Földet, akkor rádiótávcsövekkel érzékelni tudjuk a pulzár gyors forgási periódusát (másodpercenként akár több száz is lehet.)
Persze, ha a neutroncsillag gammasugárzása sosem jut el a Földre, akkor az észlelése – főleg ilyen hatalmas távolságból, egy csillagokban ennyire sűrű helyen – nehéz. A röntgensugárzás észlelésére kifejlesztett Uhuru és Chandra űrtávcsövekkel két fényes röntgenforrást is sikerült felfedezni az M15-ben. Ilyenek akkor keletkeznek, amikor egy neutroncsillag és egy csillag kering egymás körül, és a csillag anyagot ad át a neutroncsillagnak. A kompakt csillagmaradványra zuhanó anyag erős röntgensugárzást bocsát ki. Továbbá egy planetáris ködöt (az elsőt, amelyet gömbhalmazban találtak), a Pease 1-et is a Messier 15-ben fedezték fel. Azóta csak három másik gömbhalmazról tudunk, amelyik planetáris ködöt rejt magában.
A Messier 15 kora ősztől késő őszig figyelhető meg Magyarországról, a Pegazus csillagképben, a sokak által csak „hokiütőnek” nevezett csillagív végén. Kis távcsövekben is látványos, ködszerű foltként látszik a maga 6,2 magnitúdójával és 18’ átmérőjével, de nagyobb amatőrcsillagászati műszerekkel már csillagokra is bontható.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló őszi programján állandóan szerepel az M15 bemutatása. Nem véletlen: ez a halmaz egyszerre ősi, látványos és tudományos szempontból is rendkívül izgalmas.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló