A Vénusz bolygó valószínűleg a legismertebb és legkönnyebben felismerhető bolygó az átlagember számára, különösen olyankor, amikor az esti égen, keleti elongációban gyönyörködteti magát a lenyugvó Nap egyre haloványuló fényében…
Álljunk meg itt egy pillanatra.
Sajnos még mindig sokszor hallom, hogy az emberek az Esthajnalcsillagot – tévesen! – a Sarkcsillaggal keverik, amit – szintén tévesen – az égbolt legfényesebb csillagának gondolnak.
Nos: ez ebben a formában nem igaz. Az Esthajnalcsillag nem egy csillag; ez a szép és kifejező, régi magyar név a Vénusz bolygót jelöli (hiszen néha este, néha pedig hajnalban látszik, illetve – valljuk be – távcső nélkül valóban egy fényes csillagnak tűnik. A Vénusz (tehát az Esthajnalcsillag) valóban az égbolt legfényesebb „csillagszerű” objektuma, hiszen fényességét csakis a Hold, illetve a Nap szárnyalja túl.
A Sarkcsillag (latin nevén Polaris) ezzel szemben egy igazi, a Napnál hatszor nagyobb tömegű csillag, nem is kevés, 432 fényév távolságra. Azaz, ha esetleg élnek csillagászok a Sarkcsillag (hipotetikus) naprendszerében, akkor ők a Földet annak még 1590-es állapotában láthatják, vagy megfordítva a képletet, amikor mi felnézünk az égre, 1590-ben útnak indult fénysugarakat látunk. S hogy ez lenne az égen látható legfényesebb csillag, annak ajánlott jobban szétnézni a kobakja fölött, kezdésnek mindjárt a Göncölszekér rúdjának csillagai felé, hogy valami közepesen fényeset ajánljunk.
E kis kitérő után térjünk vissza a Vénuszhoz.
Egy kis vénuszológia
Nos, a Vénusz bolygó 224,7 földi nap alatt kerüli meg a Napot – ennyi ideig tart egy vénuszi év. Sűrűsége hasonló a Földéhez, sugara valamivel kisebb, így felszíni gravitációja is igen hasonló, a földinek nagyjából 90%-a. Ha ez még nem lenne elég, a bolygónak sűrű légköre van, emiatt időjárás is kialakult rajta (például ott is hullik eső, igaz, nem vízből), sőt még pajzsvulkánok is vannak a felszínén. Elsőre tehát igen hasonló helynek tűnik a Földhöz.
Szép is lenne, ha mindez ilyen egyszerű lenne. A 450 fokos átlagos felszíni hőmérséklet, a kénsavas eső, illetve a nagyjából 1 milliárd évente teljesen felbomló, láva által elárasztott felszín nagyjából a legrettenetesebb világ, amit el lehet képzelni. A Vénuszt talán jobb volna Vénusz légycsapójának hívni…
A sűrű légkört már említettem, de térjünk kicsit jobban ki a légkör problémájára. A nyomás a földinél 92-ször nagyobb. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy szilánkosra törnének a csontjaink, ha a Vénusz felszínén nem valamilyen spéci, kilométeres mélységre tervezett búvárkapszulában próbálnánk meg a túlélést. Cserébe viszont ez a légkör rendkívül fényes: a napfény igen jelentős hányadát, 65%-át veri vissza (vagyis a Vénusz légkörébe érkező 100 fotonból 65 „visszapattan”). Ez, illetve a viszonylagos közelsége az oka annak, hogy a Vénusz olyan fényes.
Megfigyelési tippek
A Vénusz jelenleg Hajnalcsillag szerepében tetszeleg, vagyis a „ki korán lel, Vénuszt lel” elve érvényesül. A keleti égbolton keressük, fél ötkor már 10-11 fok magasan jár a horizont felett, 3,9 magnitúdós fényessége miatt a megkeresése gyerekjáték. Érdemes távcsővel, a magaslégköri turbulenciák függvényében még értelmes, minél nagyobb nagyítással megnézni a bolygót – bár a horizont közelsége nem túl jó hír, de a hajnali, még éppen melegedő talaj feláramlásai kevésbé erőteljesek, mint a délutáni időszak hasonló periódusai, vagyis korai kelésünk nem marad jutalmazatlanul.
A Vénuszról ráadásul kitűnő rajzok készíthetők, s bár kezdőknek kifejezetten nehéz feladat (kezdetben alig látszanak részletek a felhőkön), érdemes megpróbálkozni a kihívással. Alább a szerző saját Vénusz-rajza látható 2020 nyaráról.
Szerző: Bacsó Zétény, Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló
