Menő együttállásokról viszonylag gyakran tudósítunk, így rendszeres olvasóink már hozzászokhattak viszonylag „gyakori” mivoltukhoz. Ez persze ne tévesszen meg senkit – az együttállások mint jelenséghalmaz lehet, hogy viszonylag „gyakoriak”, de ez éppen olyan, mintha azt mondanánk, hogy viszonylag gyakran látni oldtimereket Budapesten. Valóban, az ember havonta egyszer azért elcsíp egyet, de az, hogy ugyanazt az autót viszontlássuk, szinte kizárt.
Valahogy így van ez az éppen tárgyalt égi jelenségekkel is.
A pedagógiai célzatú bevezető után térjünk át magára az eseményre. Az alapfelállás a következő: a Mars és az Uránusz bolygó hónapok óta együtt látszik az égen (emlékezzünk vissza a júniusi bolygósorakozóra ), látszó szögtávolságuk pedig egyre csökken. Vigyázat: nem a távolságuk, hanem a szögtávolságuk. Ez éppen olyan, mint amikor az ember jön haza a balatoni nyaralásról (balatoni olvasóinktól elnézést kérünk az elfogult nézőpontért), és az autópályán az ablakon kifelé nézelődve észreveszi, hogy a távolban lévő fák mozognak a még távolabb lévő dombokhoz képest, sőt egy ponton a közeli fa mondjuk kitakarja a távoli domb csúcsát – a fa persze nem került közelebb a dombhoz, de a mi szemszögünkből úgy tűnik, mintha mégiscsak közelednének egymáshoz.
Hónapok óta tartó közeledés ér tehát most a csúcspontjához. S hogy milyen közel kerül a két égitest egymáshoz? 78,4 ívpercre, azaz 1,3 fokra.
Az arányok érzékeltetése végett: a Holdat fél fok látszó átmérőjűnek (vagy szögátmérőjűnek) látjuk, azaz a Mars–Uránusz tandem egymástól két és fél teleholdnyira lesz. Ez talán soknak tűnik, pedig higgye el a kedves olvasó, hogy nem az: az Uránusz nagyon halvány égitest, ami többnyire az égbolt valamely jelentéktelen területén kóborol, megtalálása tehát nem könnyű feladat egy kezdő amatőrcsillagásznak. Nem így most: a Mars kiszúrja az ember szemét. A Mars ugyanis jelenleg 0 magnitúdós: ha éjfélkor felnézünk a fejünk fölé (a zenitre), akkor egy fényes csillagot látunk, a Vegát. A Vega szintén nulla magnitúdós, nem lehet nem észrevenni, s ez adhat némi ízelítőt a teljesen kezdők számára, mit kell várniuk a Marstól.
A Mars afféle kozmikus világítótoronyként siet tehát a segítségünkre. Szerencsénk azonban itt nem ér véget: az Uránusz ugyanis történetesen éppen rekordfényes kedvében van, nagyjából 5,8 magnitúdós, vagyis egy tökéletesen fényszennyezésmentes megfigyelőhelyről (pl. Zselic) szabad szemmel is látható! Városi égről binokulárral már gyerekjáték megpillantani, de még a szörnyűséges pesti égről is látható már egészen kis távcső segítségével.
Keresőtérképet ide kattintva találunk.
Az Uránusz részletesebb megfigyeléséhez nagy nagyítás szükséges. 100x-os nagyításnál már láthatjuk a bolygó korong alakját, részleteket azonban ne várjunk az amúgy sem túl élénk felszínű* planétától. Nagyobb, 15 cm átmérőjű vagy afölötti műszerrel persze 200x-os nagyításig is elmehetünk, ha az időjárás engedi, ami már részleteket is láttat(hat).
S persze ne feledkezzünk meg a Marsról sem.
Végezetül néhány fénykép és rajz az MCSE észlelésfeltöltőjéből, mind-mind magyar amatőrök szemét, kézügyességét és kamerája világát dicséri:
S a rend kedvéért egy szépséges Mars-rajz. Görgei Zoltán észlelése még januárban készült, azóta sokat fényesedett és terebélyesedett a vörös bolygó!
Bedurrant hát az augusztusi szezon, nincs más hátra, mint: észlelni, észlelni, észlelni!
Borítókép forrása: https://www.livescience.com/mars-uranus-conjunction-2022
Szerző: Bacsó Zétény, Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló