Megérkezett az év eddigi legfényesebb üstököse, a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS)

Megérkezett az év eddigi legfényesebb üstököse, a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS)

2024 október 07
| Szerző: Vizi Róbert, Bemutató csillagász
Október 11-től naplemente után már megpróbálhatjuk megkeresni az év eddigi legfényesebb üstökösét. A kométa sikeresen túlélte a szeptember 27-i napközelségét.

A legfrissebb hajnali megfigyelések szerint az üstökös jó formában van. Október 11-én bukkan fel először az esti égen napnyugta után, majd napról napra egyre magasabbra emelkedik a nyugati égbolton. Várhatóan szabad szemmel is jól látható lesz, de egy binokulár segítségével biztosan észlelhetjük.

Farkasréti György C2023 A3 (Tsuchinshan Atlas) Tenerife,  2024 szeptember 28.
Farkasréti György C2023 A3 (Tsuchinshan Atlas) Tenerife, 2024 szeptember 28.

A C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) üstökös

A kométát elsőként a Kínai Tudományos Akadémia Bíbor-hegyi Obszervatóriumában észlelték, 2023. január 9-én. Néhány héttel később, február 22-én az ATLAS projekt dél-afrikai csillagvizsgálójából is felfedezték. Ahogyan az üstökösök névadásánál lenni szokott, független felfedezőként mind a két intézmény nevét megkapta az égitest. A további megfigyelések alapján kiszámították a pályáját, amelyből kiderült, hogy ősszel kitűnően megfigyelhető lesz a Föld északi féltekéjén, ha túléli a napközelséget. A nyár folyamán egyre fényesebb lett az égi vándor, majd szeptember végétől napfelkelte előtt lehetett megfigyelni hajnalban, azonban az észlelési körülmények hazánkból elég kedvezőtlenek voltak. Az esti égbolton való látványos megjelenése előtt még át kellett vészelnie a kométának a perihéliumot – a pályájának azon pontja, amikor a legközelebb van a Naphoz –, ekkor a legnagyobb arra az esély, hogy az égitest szétesik. Szeptember 27-én csak 58 millió kilométerre haladt el a Naptól, ami nagyjából megegyezik a Merkúr–Nap-távolsággal. Szerencsénkre nem semmisült meg az üstökös, sőt az október 5-i kiváló déli féltekei megfigyelések szerint egészen jó formában van. Bár halvány, de jókora csóva indul ki a kométából, szabad szemmel nézve 25 fokos távolságig. Az üstökös október 9-10-én látszólag egészen közel kerül a Naphoz, majd átfordul a nyugati égre, így október 11-én este már észlelhetjük is! Az október 9-10-i látszólagos napközelség során az üstökös csóvája előre irányuló fényszórással szórja majd a napfényt, hiszen a Nap és a Föld között jár. A Nap közelségében várhatóan igen fényesre, akár -2,5 magnitúdós fényességűre, a Jupiter fényességére is emelkedhet. Október 9-én, a legnagyobb közelség idején, délben 3,5 fokra lesz a Naptól. Tapasztalt, fix telepítéssel, GOTO rendszerrel és nagyobb lencsés távcsővel rendelkező észlelők ekkor is megpróbálhatják megpillantani az üstököst. Ez azonban a Nap extrém közelsége miatt nagyon veszélyes, megfelelő felszerelést, tapasztalatot és technikát igényel.

A fenti grafikonon láthatjuk a C/2023 A3 üstökös fényességének előrejelzését. A vízszintes tengelyen láthatjuk az egyes hónapokat, míg a függőlegesen a magnitúdóskálát. Az emberi szem 5 magnitúdóig képes látni, azonban az üstökös legalább 3 magnitúdó körül lesz, így szabad szemmel is látszik majd. A zöld görberész a Naphoz legközelebbi időszakokban a csóván előre irányba szóródó fény miatt várható fényességnövekedést jelzi. FORRÁS: http://astro.vanbuitenen.nl/comet/2023A3
A fenti grafikonon láthatjuk a C/2023 A3 üstökös fényességének előrejelzését. A vízszintes tengelyen láthatjuk az egyes hónapokat, míg a függőlegesen a magnitúdóskálát. Az emberi szem 5 magnitúdóig képes látni, azonban az üstökös legalább 3 magnitúdó körül lesz, így szabad szemmel is látszik majd. A zöld görberész a Naphoz legközelebbi időszakokban a csóván előre irányba szóródó fény miatt várható fényességnövekedést jelzi. FORRÁS: http://astro.vanbuitenen.nl/comet/2023A3

Azt azonban még nem tudni egészen pontosan, hogy mekkora lesz az üstökös fényessége. Az égi vándorban nagy mennyiségű por és gáz található fagyott állapotban. Ahogyan megközelíti a központi csillagunkat, a rajta lévő anyagok párologni kezdenek és csóvát hoznak létre. Nem tudjuk előre, hogy mennyire gazdag az égitest a különböző kémiai anyagokban, milyen arányban vannak benne ezek az egyes elemek, milyen az üstökös belső szerkezete. Ezekből is következik, hogy nem lehet pontosan előre jelezni az üstökös fényességét. Azonban az eddigi megfigyelések alapján annyira fényes lesz, hogy a szabad szemmel is megfigyelhetjük, fényszennyezés mentes helyről pedig a csóvája is látszani fog. Ebben az esetben egy szépséges szabadszemes üstökösben gyönyörködhetünk az őszi égbolton!

Októberi üstökösvadászat

Október 11.

Az első alkalom, amikor megfigyelhetjük a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstököst október 11-én, pénteken este lesz. Naplementekor a nyugati égbolt felé kell tekintenünk, és az első néhány napban különösen fontos, hogy kitakarástól mentes, teljesen sík látóhatárunk legyen. 18:40-kor a Nap már 7 fokkal a horizont alatt jár, az üstökös pedig 4 fokos magasságban lesz. A megtalálásában némi támpontot ad a fényes Vénusz: Az üstökös kicsivel lejjebb jár az égen, mint a bolygó, és a Vénusztól 29 fokkal (két kinyújtott kezű kisarasz) kell nyugati irányban keresnünk. Előreláthatólag legalább 2-3 magnitúdó közötti fényességű lesz a kométa, így még a távol levő 60%-os Hold ellenére is megpillantható a halvány, elnyúlt alakú derengő foltja. Binokulárban sokkal könnyebben láthatjuk a fényes üstökösmagot, amelyből a kiinduló por- és ioncsóvákat is észlelhetjük. A csóva mérete és alakja igen izgalmasan alakulhat. Az esti égen való megjelenés napjaiban ugyanis az üstökös úgy fordul, hogy a csóva síkjában látunk rá, így az üstökösön látványos ellencsóva alakulhat ki, mintha a csóva irányával ellentétes oldalon egy másik csóva indulna. Az égitest október 11-én 19 óra után nem sokkal fog a látóhatár alá bukni, de elképzelhető, hogy tiszta észlelőhelyről a csóvája még ekkor megfigyelhető lesz.

Október 11-én, 18:40-kor már csak 4 fokos magasságban jár az üstökös, 29 fokkal nyugatra a Vénusztól. FORRÁS: Stellarium-web.org
Október 11-én, 18:40-kor már csak 4 fokos magasságban jár az üstökös, 29 fokkal nyugatra a Vénusztól. FORRÁS: Stellarium-web.org

Október 15.

Szerencsére a következő napokban egyre magasabbra emelkedik az év eddigi legfényesebb üstököse, így napról napra egyre jobban láthatjuk. A Naptól közben távolodik, így fényessége is lassan csökken, de ez a láthatóság első hetében még nem lesz számottevő. A növekvő fázisú Hold fénye is zavarja majd valamennyire a kométa megfigyelését. Október 15-én, kedden már sokkal kényelmesebb magasságban, 14 fok magasan lesz este 19 órakor a Kígyó csillagképben. Jobb eséllyel pillanthatjuk meg ekkor szabad szemmel, mert nem sokat veszít fényességéből az előző napok után. Nem mellékesen ekkor csak 2 foknyira lesz a Messier 5 jelű gömbhalmaztól, szép égi párost alkotva vele.

Október 15-én, 19:00-kor a nyugati égbolton pillanthatjuk meg az év legfényesebb üstökösét. FORRÁS: Stellarium-web.org
Október 15-én, 19:00-kor a nyugati égbolton pillanthatjuk meg az év legfényesebb üstökösét. FORRÁS: Stellarium-web.org

Október 18.

Október 18-án, pénteken még magasabbra hág az üstökös a nyugati égen, 19:00-kor már 21 fokos magasságban lesz. A Kígyó csillagképben lévő kométa előreláthatólag 4 magnitúdós fényességű, így az égbolt pontosan túloldalán levő 97%-os Hold ellenére van esély hogy szabad szemmel is észlelhetjük. Természetesen egy kézi távcső segítségével ismét részletesebben élvezhetjük az üstökös által nyújtott vizuális élményt. Mivel a horizont felett 21 fokos magasságban lesz, nem kell olyan helyet keresnünk a megfigyeléshez, ahol nem takarják tereptárgyak a nyugati horizontot.

Október 18-án, 19:00-kor már jól észlelhető lesz az üstökös, amit a Kígyó csillagképben kell keresnünk. FORRÁS: Stellarium-web.org
Október 18-án, 19:00-kor már jól észlelhető lesz az üstökös, amit a Kígyó csillagképben kell keresnünk. FORRÁS: Stellarium-web.org

Október 19.

Október 19-én még tovább javulnak az üstökös észlelésének feltételei. Az égi vándor ekkor a Marfik (Lambda Ophiuchi) csillag mellett jár, mely 3,8 magnitúdós fényességével szabad szemmel is látható. Szombaton újból a nyugati égbolt felé kell néznünk 19:00-kor, és a Kígyótartó jellegzetes páros csillagát, a Yed Priort és Yed Posteriort kell megkeresnünk. A Marfik csillaga 7 fokkal lesz ezek fölött. A 3,8 magnitúdós csillag fényessége hasonló lesz, mint az üstökösé, mely 2,5 fokkal jár a Marfiktól jobbra lefelé (nyugatra). A 23 fokon lévő égi páros észlelését a 93%-os Hold akkor még alig fogja zavarni, azonban a páros 21:27-kor lenyugszik. Ekkor még szabad szemmel látható lesz az üstökös, azonban érdemes egy kisebb binokulárt használni a megfigyeléséhez.

Október 19-én, szombaton a nyugati égbolton, a Kígyótartó csillagképben lesz látható a kométa. A Yed Prior csillag fölött látható a Marfik, tőle jobbra lefelé jár az üstökös. FORRÁS: Stellarium-web.org.
Október 19-én, szombaton a nyugati égbolton, a Kígyótartó csillagképben lesz látható a kométa. A Yed Prior csillag fölött látható a Marfik, tőle jobbra lefelé jár az üstökös. FORRÁS: Stellarium-web.org.
A Kígyótartó csillagkép 3 alsó csillaga közül a jobb szélső, Yed Posterior nevű csillagot kell megkeresnünk. Ezt követően 7 fokot kell északi irányba haladnunk, azaz felfelé, hogy meglássuk a Mirfak csillagot és a mellette lévő üstököst. FORRÁS: Stellarium-web.org
A Kígyótartó csillagkép 3 alsó csillaga közül a jobb szélső, Yed Posterior nevű csillagot kell megkeresnünk. Ezt követően 7 fokot kell északi irányba haladnunk, azaz felfelé, hogy meglássuk a Mirfak csillagot és a mellette lévő üstököst. FORRÁS: Stellarium-web.org

Október 20.

Észlelés szempontjából az október 20-a, vasárnap este ígérkezik a legjobbnak több szempontból is. A már jól megszokott időpontban kezdhetjük az üstökös észlelését, és újból a Marfik csillagot kell megkeresnünk. A 24 fokos magasságban lévő üstökös kevesebb mint 1 fok távolságra lesz a csillagtól fölfelé, így egy binokulárral egyszerre láthatjuk a fehér színű csillagot és fölötte a csóvás üstököst. Sőt mi több, a Hold csak 19:10-kor bukkan fel a keleti horizonton, ezért rövid ideig holdfénymentes, sötét éjszakán gyönyörködhetünk az év eddigi legfényesebb kométájában. A párost egészen 21:35-ig tudjuk megfigyelni, mivel akkor buknak a horizont alá.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó esti programokat szervez az üstökös észlelésére, ahol nagy látómezejű binokulárokkal, és nagyobb nagyítású távcsővel is meg lehet majd figyelni az üstököst.

A C/2023 A3 üstökös és a Mirfak együttállása vasárnap, 19:00-kor. FORRÁS: Stellarium-web.org
A C/2023 A3 üstökös és a Mirfak együttállása vasárnap, 19:00-kor. FORRÁS: Stellarium-web.org

Magyar üstökösök az égen

Hazánk csillagászai számos kiemelkedő tudományos felfedezést tettek, azonban a közvélemény számára kevésbé ismert tény, hogy több, mint kétszáz kisbolygót és nem kevesebb mint 9 üstököst fedeztek fel magyar csillagászok. Az első kométát Kulin György fedezte fel 1942 februárjában a Svábhegyi Csillagvizsgálóban. Az üstökösre véletlenül talált rá, kisbolygók fényképezése közben fedezte fel azt. Azonban megelőzte őt egy amerikai és egy olasz csillagász, így az égitest az C/1942 C1 (Whipple-Bernasconi-Kulin) nevet kapta. Azonban a Piszkéstetői Obszervatórium megépülésével még korszerűbb eszközök álltak rendelkezésre az új üstökösök felfedezéséhez. Ennek, illetve Lovas Miklós páratlan munkájának köszönhetően, 1974 és 1986 között öt üstököst fedeztek fel az obszervatórium 60 cm-es Schmidt-távcsövével. Ezzel Lovas Miklós lett a legtöbb üstököst megtaláló magyar csillagász. Azonban már nem sokkal vezet, mivel Sárneczky Krisztián idén két kométát fedezett fel egy hét alatt, sőt már 2022-ben is sikeresen talált egyet. A fentebb említett hazai csillagászoknak köszönhetően már 9 magyarról elnevezett üstökös kering központi csillagunk körül.

A fényképen a 60 cm-es Schmidt-távcső látható munka közben, a felvételt Kuli Zoltán készítette.
A fényképen a 60 cm-es Schmidt-távcső látható munka közben, a felvételt Kuli Zoltán készítette.

Szerző: Vizi Róbert, Bemutató csillagász