Márciusi égi jelenségek (2025)

Márciusi égi jelenségek (2025)

2025 március 01
| Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
A márciusi hónap igencsak gazdag lesz a látványos égi jelenségekben. A hónap főszereplői egyértelműen a Vénusz és a Merkúr lesznek majd, valamint a Hold és a Nap.

Mindkét bolygó látványos sarlóalakzatát megfigyelhetjük az esti égbolton. Emellett persze nem szabad megfeledkeznünk a hónap végi részleges napfogyatkozásról sem! Az alábbiakban felsorolunk néhány igazán érdekes jelenséget, amelyekről a cikk elolvasásával további információkat nyerhetünk.

  • március 1-je: a Merkúr és a holdsarló együttállása, a Merkúr esti láthatósága. Ugyanekkor elkezdődik a vénuszsarló jó láthatósága is, amely egészen a hónap végéig tart.
  • március 5-e: megfigyelhetjük a Fiastyúk és a holdsarló gyönyörű, szabad szemes együttállását.
  • március 7-e: a Merkúr eléri dichotómiáját valamint az év legjobb esti láthatóságát, majd egy nappal később legnagyobb keleti kitérését.
  • március 8-a: látványos, szabad szemmel is látható paralelogramma-alakzatba rendeződik az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillaga, a Pollux és a Castor, valamint a Mars és a Hold. Utóbbi kettő szorosan együtt áll március 9-én hajnalban.
  • március 11-e: együtt áll a vénuszsarló a merkúrsarlóval.
  • március 15-e: utoljára figyelhetjük meg jó minőségben a Vénusz sarlóját az esti égbolton.
  • március 29-e: részleges napfogyatkozás déltájban.
  • március 30-a: az esti égen rendkívül vékony, mindössze 30 órás holdsarlót figyelhetünk meg.

A felsorolás mutatja tehát, hogy a tavasz első hónapjában érdemes figyelemmel követni a csillagos, vagy éppen napos égboltot!

 

Március 1.

1) A Merkúr és a Hold vékony sarlója együtt áll a nyugati égen, 18:01-kor, a polgári szürkület végén. A jelenség kifejezetten látványos lesz, ugyanis ekkor a Merkúr szabad szemmel is látszik majd az esti égen. Az együttállása pillanatában 8,6 fokos horizont feletti magasságban találhatjuk meg a 6,1"-es látszó átmérőjű, 73%-os fázisában pompázó planétát. Felette kicsit balra 6,7 fokkal látszik majd a 4%-os, mindössze 40 óra 16 perces, tehát rendkívül vékony holdsarló.

2) Megkezdődik a vénuszsarló-vadászat! A Vénusz ezúttal kicsiny, 14%-os sarlóként látszik az esti égen, amelyet binokulárral egészen a hónap közepéig könnyedén megfigyelhetünk.

Március 2.

A Vénusz fényesen pompázó sarlója együtt áll az immáron 10%-os holdsarlóval a nyugati égen, 18:30-kor. Az Esthajnalcsillag 18 fokos magasságban látszik majd, a Hold pedig felette viszonylag távol, 9,2 fokra. Az együttállás szabad szemmel is jól megfigyelhető.

Március 4.

1) A Hold elfedi a Kos csillagkép 47 Ari jelölésű csillagát. Az 5,8 magnitúdós látszó fényességű csillag 18:34-kor lép be a Hold mögé annak sötét oldalán, a horizont felett 48 fokos magasságban, majd szűk egy óra múlva, 19:27-kor megjelenik a világos oldalon, a horizont felett 39 fokkal.

2) Együtt áll az Uránusz és a 29%-osra dagadt holdsarló. A közelség este 10 órakor következik be, a horizont felett 15 fokkal, a délnyugati égen, amikor is a két égitest 5,2 fokos távolságba ér egymástól.

Március 5.

1) A Vénusz sarlójának 11%-os kifli alakja gyönyörű látványt nyújt egy binokulár lencséjén keresztül. 18:20-kor a nyugati horizont felett látszik majd az 51"-es látszó átmérőjű, -4,5 magnitúdós égitest, a horizont felett 17,5 fokkal.

2) A 39%-os holdsarló megközelíti a Fiastyúkot, mégpedig 2,1 fokos távolságra. Mindez este 18:45-kor következik be, a horizont felett 55 fokos magasságban. Kifejezetten látványos, szabad szemes együttállásról van szó, így a megfigyelést mindenkinek jó szívvel ajánljuk.


Március 6.

Este 19:00-kor a félhold a Jupiter fölé ér, attól 6,4 fokos távolságban. A fényes bolygó a horizont felett 59 fokos magasságban látszik majd a közelség pillanatában, így egyszerűen és emellett szabad szemmel is megfigyelhető akár egy jó irányba néző ablakból is.

Március 7.

Naprendszerünk legbelső bolygója, a Merkúr eléri dichotómiáját, vagyis 50%-os fázisát. Este 18:10-kor a 48% fázisú 7,2"-es látszó átmérőjű bolygó -0,4 magnitúdós látszó fényességgel pompázik majd a polgári szürkület végén, a nyugati horizont felett 11 fokkal.

Március 8.

1) A Merkúr eléri legnagyobb keleti kitérését 18,2 fokra a Naptól, így ekkor van a legnagyobb esélyünk este megfigyelni. Mint legbelső bolygó, a Merkúr mindig nagyon közel látszik a Naphoz, és ez nehezíti az észlelhetőségét. Éppen ezért érdemes a napnyugta után még a szürkületben, 18:12 körül elcsípni, mert akkor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy meglássuk.

2) Látványos paralelogramma-alakzatba rendeződik a Hold, a Mars, a Castor és a Pollux este 19:00-kor, a horizont felett 65 fokkal.

3) A 47 Gem jelölésű csillag belép a 73%-os holdsarló sötét oldalán, 47 fokos magasságban este 23:04-kor.

Március 9.

1) A Mars és a Hold szoros együttállásba kerül hajnali 3:02-kor az északnyugati horizont felett 9 fokkal. A két égitest mindössze 36'-es távolságban lesz egymástól, így közelségük szabad szemmel is igen látványos.

2) Bekövetkezik az Omega2 Cnc jelű csillag fedése. A 6,3 magnitúdós látszó fényességű csillag 19:00-kor lép be a 81%-os fázisú Hold sötét oldalán, annak északi pólusánál, a horizont felett 61 fokkal.

3) A Vénusz sarlója együtt áll a HD 1663 jelű csillaggal a nyugati horizont felett 6 fokkal, a sötét égen. A közelség pillanatában, 19:10-kor a 6,6 magnitúdós látszó fényességű csillag mindössze 3,6'-re (a vénuszsarló átmérőjének négyszeresére) lesz az Esthajnalcsillagtól. A megfigyeléshez mindenképpen használjunk távcsövet vagy binokulárt! Március 10.

A 89%-os fázisú Hold együtt áll a Praesepe (M44, Jászol) nevű nyílthalmazzal. A két objektum 19:00-kor 3,5 fokra közelíti meg egymást a horizont felett 50 fokos magasságban. A megfigyeléshez érdemes binokulárt használni, hiszen a Hold vakító fénye mellett a nyílthalmaz nem látszik szabad szemmel.

Március 11.

Két sarló, mégpedig a Vénuszé és a Merkúré, együtt áll a nyugati horizont felett ~12 fokkal este 18:15-kor. Mindenkit biztatunk az észlelésre akár szabad szemmel, akár binokulárral, ugyanis a párost ezután már leginkább a hajnali égen figyelhetjük majd meg este helyett.

Március 12.

1) Hajnali 4:30-kor együtt áll az Oroszlán csillagkép Regulusa a Holddal a nyugati horizont felett 9 fokos magasságban. A két égitest 2,9 fokos távolságba ér egymástól a közelség pillanatában.

2) Este 20:07-kor oppozícióba, avagy szembenállásba kerül a nyolcadikként felfedezett kisbolygó, a 9,6 magnitúdós látszó fényességű Flora az Oroszlán csillagképben. A megfigyelés észlelési tapasztalatot és távcsövet egyaránt igényel.

Március 14.

Teljes holdfogyatkozást figyelhetnek meg azok a szerencsések, akik Amerikában vagy Nyugat-Európában tartózkodnak. Magyarországról sajnos nem figyelhető meg a jelenség, csak egy átlagos, minden hónapban látható telihold.

Március 15.

1) Megfigyelhetjük a Merkúr sarlóját este 18:21-kor. A 9,2"-es látszó átmérőjű, 16%-os fázisú, 1,3 magnitúdós látszó fényességű bolygót a nyugati horizont felett 8 fokos magasságban találhatjuk meg a polgári szürkület kezdetén. Ugyanekkor a Vénusz sarlóját is megfigyelhetjük, a Merkúrral egy magasságban, attól 5,8 fokos távolságban. Ezután a Merkúrt és a Vénuszt két-három hét múlva este helyett a hajnali égen láthatjuk majd viszont.

2) Szorosan együtt áll a Mars és az 57 Gem nevű csillag. Este 22:00-kor a bolygó és az 5,0 magnitúdós csillag mindössze 8'-re lesz egymástól, a horizont felett 54 fokkal.

Március 16.

A Szűz csillagkép Spica csillaga 0,7 fokos távolságba ér a 94%-os, tehát már csökkenő fázisú Holdtól holdkeltekor. Az együttállást 21:30-kor érdemes megfigyelni, amikor már a délkeleti horizont felett 10 fokkal lesznek láthatóak, de kicsit már távolabb, 1,2 fokkal egymástól.

Március 20.

1) Bekövetkezik a tavaszi nap-éj egyenlőség 10:01-kor, és kezdetét veszi a csillagászati tavasz.

2) A Hold igen látványos pozíciót vesz fel a déli égbolton, mégpedig belép a Skorpió csillagkép ollói közé. 2:48-kor belép mögé a 2,9 magnitúdós látszó fényességű pí Sco jelülésű csillag a világos oldalon, majd 3:48-kor előbukkan a sötét oldalon.

Március 23.

1) Alsó együttállásba kerül a Vénusz 2:08-kor. A hajnali égen, a polgári szürkület kezdetén, 5:09-kor megfigyelhetjük a keleti horizont felett 2 fokkal. Az alsó együttállás különleges helyzetet jelöl, amikor egy adott belső bolygó éppen a Nap és a Föld között helyezkedik el, a két égitest által meghatározott egyenesen.

Március 24.

Bekövetkezik a tizennyolcadikként felfedezett Melpomene kisbolygó oppozíciója. Mivel az égitest halvány, 10,1 magnitúdós látszó fényességű, a megfigyelése mindenképpen távcsövet igényel.

Március 25.

Szoros együttállásba kerül az Uránusz és a HD 21335 jelű csillag. Az 5,8 magnitúdós látszó fényességű bolygót és a 6,6 magnitúdós csillagot egymáshoz közel este 19:10-kor láthatjuk a nyugati horizont felett 32 fokkal, amikor is a két égitest 10,8'-re lesz egymástól.

Március 27.

Hajnali 5:00-kor 7%-osnak látszik a Hold sarlója a polgári szürkület kezdetén, a horizont felett 1,5 fokkal. A megfigyelés ekkor igencsak nehézkes, így haladóknak ajánlott.

Március 29.

Részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg! A Hold 11:51-kor „harap bele” a Napba, majd a részleges fogyatkozás 12:21-kor eléri maximumát, és 12:50-kor megtörténik a kilépés. Bár ennek látványossága nem fogható egy teljes, avagy nagyobb fázisú napfogyatkozáséhoz, mindenképpen érdekes lehet megfigyelni egy napfóliával ellátott, kifejezetten erre a célra felkészített távcsővel vagy binokulárral, de az éles szeműek szintén napfóliával szabad szemmel is láthatják majd a kis beharapást a napkorongba a fogyatkozás maximumakor.

Március 30.

Gyönyörű, 30 óra 44 perces, 2%-os holdsarlót figyelhetünk meg a nyugati égen este 19:42-kor, a polgári szürkület végén, 11 fokos horizont feletti magasságban.

Március 31.

A Vénuszt immáron a hajnali égen láthatjuk: 5:54-kor már feltűnik a hajnali égen a -4,2 magnitúdós látszó fényességű planéta.

A bolygók márciusi láthatósága:

Merkúr: A 2025-ös év legjobb esti láthatóságában gyönyörködhetünk a hónap során. A Merkúr szabad szemes látványosság lesz a szürkületi ég alján, a Naphoz rohamosan egyre közelebb látszó Vénusz sarlóval együtt. Március 1-jén egy lazább holdsarló együttállással nyitja a szabad szemes láthatóságot az akkor még 73%-os, 6,1"-es, és -1,0 magnitúdós, fényes Merkúr. Fázisa csökken, ahogy láthatósága napról napra enyhén tovább javul. Dichotómiáját március 7-én éri el, amikor a polgári szürkület végén 11 fokos magasságban észlelhető. A 48%-os, 7,2" átmérőjű félmerkúr -0,4 magnitúdós fényességű rózsaszínes-sárgás égitestként ragyog. Legnagyobb keleti kitérése március 8-án következik be, 18,2 fokos elongációnál. Az ezután fogyó és halványodó merkúrsarló még további meglepetéseket is tartogat: március 11-én a 31%-os sarló együtt áll az 5%-os vénuszsarlóval. Végül, a sarlóvadászok örömére a március 15-i nemzeti ünnepen 16%-osra fogy a 9,2"-es, jókora, de már csak 1,3 magnitúdós Merkúr, 8 fok magasan a polgári szürkület végén. Az utolsó kedvező esti láthatósága 17-én várható, már csak 6 fok magasan csíphetjük el a nyugati horizont felett szürkületkor. Március 24-én lesz alsó együttállásban a Nappal, ezután a hajnali égboltra kerül át, de április-május során elképesztően nehéz lesz hajnalban megfigyelni, várhatóan június közepén az esti égen tudjuk újra megpillantani.

Vénusz: A Vénusz sarló hónapját éljük, alsó együttállással fűszerezve. Március 1-jén a 14%-os, 49"-es és -4,6 magnitúdós bolygón távcsővel elkezdhetünk a megvilágítatlan oldal derengésének és a felszín infravörös fotózásának nyomába eredni, hiszen sötétedés után is még 15 fok magasan jár a bolygó! Március 5-én a 11%-os fázissal elkezdődik a karcsú vénuszsarló vadászata. Március 9-én a Vénusz közelségbe kerül a HD 1663 nevű, 6,6 magnitúdós csillaghoz, mindössze 3,6'-re lesz tőle. Március 11-én az 5%-os vénuszsarló együtt áll a 31%-os merkúrsarlóval. Március 15-e az utolsó lehetőség az esti vénuszsarló jó minőségű megfigyelésére. A 3%-os, 58" átmérőjű, -4,2 magnitúdós planéta 8 fok magasan jár még a polgári szürkület végén, a sarlójának szarvcsúcsai csúcsai lassan elkezdenek túlnyúlni. Március idusa után még talán két napig megtalálhatjuk az esti égen, a Merkúrral párban, karöltve süllyednek el a szürkületben. Március 23-án következik be alsó együttállása, amelyet nappali égen, távcsővel, kényelmes, 8,4 fokos elongáció mellett figyelhetünk meg. A bolygó 1%-os fázisa 30-40 fokban túlnyúló szarvakat garantál. A -4,0 magnitúdós bolygót nem lesz túl nehéz a Naptól É-ÉNy-ra megtalálni. A hajnali égre átforduló Vénuszt hó végén, 31-én már 3,2%-os fázis mellett, -4,2 magnitúdós hajnali égitestként köszönhetjük 5 fokos magasságban, a polgári szürkület kezdetén.

Mars: Még mindig az égbolt látványossága a kiválóan megfigyelhető, elég nagy méretű Mars bolygó. Március közepén sötétedés után delel 67 fokos magasságban a fejünk felett az Ikrek csillagképben. A 0,1 magnitúdós, 9,5"-es korongátmérőjű, 92%-os fázisú Mars vonzza a távcsöveket. A bolygó tengelye és fázisa elég nagy szöget zár be, így a bolygó oldala a déli pólus felé eltolódva csapott. A késő tavaszban járó planétán az északi pólussapka lassan látványos zsugorodásnak indul, míg a Hadley-cella működése nyomán gyakori orografikus felhőképződés várható. Március 9-én hajnalban a Holddal kerül szoros együttállásba, március 15-én pedig az 5,0 magnitúdós 57 Geminorum csillaggal áll együtt.

Jupiter: Még mindig csodálatosan megfigyelhető a bolygókirály a Bika csillagképben. A hónap közepén 19 órakor, sötétedéskor már delelése után még közel 55 fokos magasságban észlelhetjük. A -2,2 magnitúdós planéta fényessége bár eltörpül a ragyogó Vénuszhoz képest, 38"-es korongja felhőalakzatok csodáinak sokaságát rejti, Galilei-holdjainak táncát estéről estére követhetjük. Hó végére az eltűnő Vénusz helyett átveszi a legfényesebb égitest címét az esti égbolton.

Szaturnusz: Március 12-i Nappal való együttállása miatt a hónap során nem figyelhető meg. Gyűrűátfordulása március 23-án következik be, amiről sajnos így lemaradunk. A 2025-ös évben immár a Szaturnusz déli féltekéjére fogunk rálátni. Május elejétől lehet majd hajnalban megfigyelni újra a bolygót, és júniustól reménykedhetünk, hogy újra láthatjuk a gyűrűjét is. November végén azonban lesz egy igen alacsony, 0,4 fokos rálátásunk még a gyűrűre (visszavékonyodik), hogy azután 2038-39-ben csodálhassuk meg újra a pengevékony Szaturnusz-gyűrűt, akkor azonban egymás után 3 alkalommal is!

Uránusz: Lassan közeledik a Naphoz, de még jól észlelhető az apró zöldes bolygó, mely a Kos csillagképből átlép a Bika csillagképbe. Március közepén sötétedés után 40 fokos magasságban vizsgálhatjuk a 3,5"-es látszó átmérőjű, 5,8 magnitúdós planétát.

Neptunusz: Március 20-i, Nappal való együttállása miatt a hónap során sajnos nem figyelhető meg.

 

Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet