A planetáris köd elnevezést onnan kapták, hogy távcsőbe pillantva a bolygókhoz hasonló korongnak látszanak. Ennek ellenére nem bolygók, hanem olyan gáz- és porfelhők, amelyeket egy elpusztuló csillag dobott le magáról. A Gyűrű-köd a Lant (Lyra) csillagképben található 2560 fényévnyire, és szabad szemmel nem látható, de amatőrcsillagászati távcsövekben feltűnő, fánk alakú korongként tűnik fel. Ez a „fánk” valójában a csillag egykori külső rétege, amely ma is tágul kifelé az űrben.
A ködöt Charles Messier fedezte fel 1779-ben, amikor a Bode-üstököst követte — teljesen véletlenül. Ugyanekkor, szintén az üstökös nyomában, Antoine Darquier de Pellepoix is felfedezte tőle függetlenül. Évtizedekkel később, William Herschel és fia, John Herschel számos, Messier számára még ködösségnek látszó objektumot csillagokra tudott felbontani. Így hát úgy sejtették, hogy talán a Gyűrű-köd is ilyen égi látnivaló, de ezúttal tévedtek: míg a galaxisok vagy a gömbhalmazok valóban csillagok sokaságából állnak, addig a Gyűrű-ködben egyetlen csillag van, és az sem csillag már igazán.
1800-ban Friedrich von Hahn egy csillagot vélt látni a köd közepén, de senkinek sem sikerült megerősítenie. A rejtély megoldásához egy emberöltőt várni kellett, míg a fotográfia feltalálásával, majd csillagászati alkalmazásával lehetőség nyílt megörökíteni az eget. Az emberi szem korlátait az asztrofotók hamar túlszárnyalták, és mi sem bizonyíthatja ezt jobban, hogy 1886. szeptember 1-jén Gothard Jenő a herényi csillagvizsgálóból lefotózta a Gyűrű-ködöt, és a képen egyértelműen látszott a központi csillag.
Ez a központi csillag ma már fehér törpe: egy, a Naphoz hasonló tömegű csillag végállapota. Ez a fehér törpe nagyjából 0,6 naptömegű, de mérete inkább a bolygók méretéhez hasonló, így az anyaga rendkívül sűrű. Főleg szénből és oxigénből áll, az elpusztult csillag magja maradt vissza. Ez a parányi, de nagyon forró égitest világítja meg a körülötte lévő ködöt, amely a csillag ledobott külső rétegeiből keletkezett.
A Gyűrű-köd képein gyakran zöldes fény uralja a központi részt. Ezt az oxigén úgynevezett tiltott emissziós vonalai hozzák létre: ezek olyan fénykibocsátások, amelyek laboratóriumi körülmények között nem, de az űr rendkívül ritka gázfelhőiben előfordulhatnak. A köd külső részein vöröses fény látszik, ami a hidrogéntől származik. A teljes köd tojásdad, enyhén elnyúlt alakú, és a benne levő anyag 20-30 km/s sebességgel tágul, ez évszázadonként 1” méretnövekedést eredményez a látóirányra merőlegesen. A szögméret változásából – egyenletes sebességet feltételezve – visszaszámolva a csillag kb. 1600 évvel ezelőtt omlott össze.
A Gyűrű-köd a Lant csillagképben található, a fényes csillagok alkotta paralelogrammának a Vegával átellenes oldalán, a két csillag között. Szabad szemmel nem látható, 8,8 magnitúdós fényességével már kisebb amatőrtávcsövekben is felismerhető, kerekded gyűrűként. A központi csillag viszont a távcsőbe nézve is alig látszik, és csak kevesek kiváltsága annak észlelése. A köd rendkívül népszerű célpont amatőrcsillagászok körében, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is rendszeresen bemutatjuk az érdeklődőknek. A valódi, színes gyűrűk csak asztrofotókon látszanak, szabad szemmel inkább fehér gyűrűt látunk.
Májustól szeptemberig kiváló lehetőség nyílik a megfigyelésére, hiszen ilyenkor a Lant csillagkép magasan jár az égbolton.
Az utóbbi években új részleteket is felfedeztek: infravörös képeken, valamint a James Webb-űrtávcső 2025-ös felvételein egy halvány, külső porkorong is látható a gyűrű körül, amely korábban teljesen rejtve maradt.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló