Így azok a csillagok, amik ehhez közel találhatók, a Földről nézve egészen közel kerülhetnek a Holdunkhoz. Ekkor tudunk fedéseket, együttállásokat megfigyelni. Most pedig egy hét különbséggel két fedés befejező pillanatainak a megfigyelésére is lehetőségünk lesz.
A Hold az égbolt második legfényesebb és leglátványosabb égitestje, amely évezredek óta lenyűgözi az emberiséget. Égi kísérőnk nemcsak ragyogó fényességével, hanem folyamatosan változó fázisaival és különleges felszíni mintázatával is elkápráztat bennünket. Ha szabad szemmel fürkésszük a Hold korongját, két markánsan eltérő felszíni területet különíthetünk el: világos és sötét foltokat. A világos részeket felföldeknek vagy szaknyelven terraterületeknek nevezzük. Ezek a Hold legrégebbi képződményei, 4–4,5 milliárd éves ősi kráterezett felszínek, amelyek különösen a Hold déli féltekéjén gyakoriak. A sötétebb, simább területek a mare, vagyis „tengerek” nevet viselik, bár természetesen ezek nem valódi tengerek. Az elnevezés a régi csillagászoktól származik, akik még azt feltételezték, hogy ezek vízzel borított medencék. Valójában a mare területek bazaltláva által kitöltött ősi becsapódásos medencék. Ezek a felszíni simaságok akkor keletkeztek, amikor óriási aszteroida- és kisbolygóbecsapódások után a Hold belsejéből forró magma tört fel, majd kihűlve sötét, kemény bazaltrétegeket hozott létre. A Hold egész felszínét vastag, finom szemcséjű, szürke porréteg borítja, amit regolitnak nevezünk. Ez a púderszerű anyag folyamatos mikrometeorit-becsapódások eredményeként keletkezett, amelyek milliárd éve alatt a Hold kőzeteit folyamatosan felőrölték. A regolit vastagsága változó: sík területeken 4–5 méter, míg mélyebb kráterekben akár 10–15 métert is elérhet. És egy különleges jelenség, hogy a Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja felénk. Ez a jelenség a kötött keringés, amely a Föld és a Hold gravitációs kölcsönhatása révén alakult ki. Így a Hold túlsó oldala sokáig teljesen ismeretlen volt az emberiség számára, egészen a modern űrszondák felvételeinek megjelenéséig.
Az első csillagfedésre július 14-én kerül majd sor. A Vízöntő csillagképben található HD 210000 fedése során a Hold a saját látszó égi pályáján elhalad a csillag előtt, annak fénye hirtelen eltűnik, majd később megjelenik az észlelő számára. Amennyiben a Holdat légkör nélküli égitestnek tekintjük — ami ténylegesen igaz, akkor egy csillag eltűnése vagy megjelenése a Hold korongja mögött gyakorlatilag pillanatszerűen (ezredmásodperc alatt) történik, mivel a légkörre jellemző fénytörés vagy szóródás, ami a Földön a Napnál és csillagoknál „elkeni” a korongot, nem létezik. Július 14-én a csillag kilépése figyelhető majd meg a délkeleti égbolton, a csillag előbb a Hold korongja mögött rejtőzik el (a Hold alacsony helyzete és az erős holdfény miatt nem láthatjuk), majd pontosan 0:21-kor kibukkan a Hold sötét pereme mögül. Ekkor a csökkenő fázisú égi kísérőnk 90%-ban lesz megvilágítva a telihold után. Ebben a fázisban a Hold világos oldala rendkívül fényes, azonban a sötét oldal láthatatlan, csak következtetni lehet a jelenlétére a holdkorong alakjából. Ez a körülmény egyrészt különösen kedvező a kilépés megfigyelésére, mivel a sötét peremen megjelenő csillag kontrasztja magas, így az észlelés vizuálisan és fotografikusan is jól dokumentálható. Másrészt kissé zavaró, mert nehezíti az előkészületet az, hogy nem biztos hogy precízen meg tudjuk határozni, hol is fog pontosan megjelenni a csillag, akár teljesen váratlan helyen a holdkorong nem látható peremén.
A Hold ekkor mindössze 16°-kal lesz a horizont felett, így a légköri zavaró hatások számottevőek lesznek. Továbbá a Hold fázisa is némi kihívást jelent majd, ezek miatt pedig érdemes egy viszonylag magasabban fekvő és sötét megfigyelőhelyet választani, és legalább egy kisebb (80–150 mm átmérőjű) távcsővel is felkészülni. Legalább közepes nagyítást érdemes használni, hogy a fényes holdkorong minél nagyobb részét a látómezőn kívül lehessen tartani.
Ha felnézünk az éjszakai égboltra, és alaposabban megvizsgáljuk a felettünk ragyogó csillagokat, azt vehetjük észre, hogy gyakran két vagy több komponensre bonthatók fel. Vannak köztük olyanok, amelyek messze vannak egymástól, viszont egy látóirányba esnek, így a Földről nézve kettős rendszernek látszanak, ezeket nevezzük optikai kettősöknek. Azokra a rendszerekre, amelyek tagjai fizikailag is összetartoznak, több figyelem fordul. Ezeket többféle módszerrel vizsgálhatjuk. Spektroszkópiai kettősök esetén a színképvonalak hullámhosszának eltolódásából következtetünk a másik csillagra.
Spektroszkópiai kettős a Bika csillagképben található khí Tauri is. A főkomponens a khí Tauri A. A kék színű, B-típusú fősorozati csillag effektív hőmérséklete 10 300 K, tömege pedig a Nap 2,6-szorosa. Kísérője a khí Tauri B, ami társától 19’’-re található és maga is spektroszkópiai kettős. A két csillagot optikai távcsővel nem lehet felbontani, de spektrumaikban a vonalak periodikus Doppler-eltolódásokat mutatnak, vagyis megváltozik a sugárzás hullámhossza attól függően, hogy a csillag tőlünk távolodik vagy közeledik.
Július 21-én hajnalban 02:00-kor a khí Tauri fedését figyelhetjük meg. A főcsillag (khí Tauri A) fényessége 5,4 magnitúdó, így szabad szemmel is meg lehet figyelni sötét és holdfénymentes égen, ha nem tartózkodna ilyen alacsonyan a látóhatár felett. A fedés megfigyeléséhez a fényes holdsarló és a kis magasság miatt azonban érdemes legalább egy kisebb távcső használata. A csillag kilépésekor a Hold csak 8 fokkal lesz a horizont felett, így egy délkeleti irányban jó kilátást biztosító megfigyelőhelyre lesz szükségünk. A csillag a holdkorong jobb oldalán, a sötét oldal alsó-középső részén fog egy szempillantás alatt feltűnni. A légkör nyugtalansága minden bizonnyal zavarni fog, inkább kisebb nagyítással figyeljük meg a jelenséget.
Ha egy közepes-nagyobb méretű távcsővel nézzük a fedést, a főcsillag kilépése után 30 másodperccel, szinte pontosan ugyanott a 8,5 magnítúdós khí Tauri B kilépését is láthatjuk.
A Hold sötét oldalát megvilágító földfény most segítségünkre lesz, hogy a holdkorong peremét megfigyelhessük, és ott észlelhessük a csillagok kilépését.
Nem mindennapi esemény egy ilyen fizikai kettőscsillag fedése a Hold által!
Ha tehetjük, ne hagyjuk ki a megfigyelését!
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló