Vannak köztük olyanok, amelyek messze vannak egymástól, viszont egy látóirányba esnek, így a Földről nézve kettős rendszernek látszanak, ezeket nevezzük optikai kettősöknek. Azokra a rendszerekre, amelyek tagjai fizikailag is összetartoznak, több figyelem fordul. Ezeket a rendszereket többféle módszerrel vizsgálhatjuk. Spektroszkópiai kettősök esetén a színképvonalak periodikus eltolódásából következtetünk a másik csillag jelenlétére.
Spektroszkópiai kettős a Bika csillagkép határán belül található Khí Tauri. A főkomponens a Khí Tauri A. A kék színű, B színképtípusú fősorozati csillag effektív hőmérséklete 10 300 K, tömege pedig a Napénak 2,6-szerese. Kísérője a 8,1 magnitúdós Khí Tauri B, ami társától 19 ívmásodpercre található. A két csillagot optikai távcsővel nehéz felbontani, de a spektrumukban a színképvonalak periodikus Doppler-eltolódásokat mutatnak, vagyis megváltozik a vonal hullámhossza attól függően, hogy a közös tömegközéppont körüli keringés során a csillag tőlünk távolodik vagy közeledik.
Március 15-én este 19:53-kor a Khí Tauri fedését figyelhetjük meg. A csillag fényessége 5,34 magnitúdó, így szabad szemmel is meg lehet figyelni sötét és felhőmentes égen. A fedés megfigyeléséhez a fényes holdsarló miatt azonban érdemes legalább egy binokulár vagy egy kisebb távcső használata.
Mivel a Holdat nem veszi körül atmoszféra, a csillag egy pillanat alatt tűnik el. És mivel a Khí Tauri a 35%-os fázisú holdsarló sötét pereme mögött tűnik majd el, a fedés még látványosabb lesz. Szűk 1 órával később, 20:45-kor pedig megfigyelhetjük a csillag kilépését a sarló világos oldala mögül.
A belépés és a kilépés időpontja között remek alkalom nyílik a Hold felszínének alaposabb szemügyre vételére. A nappali és éjszakai oldalt elválasztó vonalat terminátornak nevezzük, és mivel a Holdnak gyakorlatilag nincs légköre, így a terminátor vonala igen élesen látható. E vonal mentén figyelhető meg a legélesebb kontraszt, ezzel remek lehetőséget kínálva a hegyvonulatok és kráterek megfigyeléséhez.
Égi kísérőnk felszínén két eltérő árnyalatú területet különíthetünk el szabad szemmel, világos részeket és sötét foltokat. A világos részek terraterületek, vagyis ősi felföldek, amelyek döntően a Hold déli sarkvidékén fordulnak elő, míg a sötét foltok lapos síkságok, ezekről régen azt gondolták, hogy tengerek, ezért is nevezik ezeket a mare területeknek. Ezeket a látványos, hatalmas krátereket és tengereket a felszínbe becsapódó kisbolygók hozták létre. A felszín kőzetei a becsapódások következtében finom, púderszerű anyaggá, holdporrá őrlődtek. Ezt az anyagot nevezzük regolitnak, és ez borítja a Hold teljes felszínét 4 méter, de akár 15 méter vastagon is.
A Hold az egyetlen olyan égitest (talán a Napot kivéve), amelyen már szabad szemmel is részleteket figyelhetünk meg, és már egészen kisméretű távcsövekkel is rengeteg különböző felszínformát vehetünk szemügyre, így már az első távcsöves élmény is felejthetetlennek bizonyulhat.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló