Mik lehetnek egy ilyen találkozás hosszú távú következményei, és vajon a csillagászok megfigyelhették-e ezeknek a halálközeli élményeknek a nyomait?
Galaxisunk központja veszélyes hely egy csillagnak. Mint a lámpafény által vonzott szúnyogok, úgy nyüzsög milliónyi csillag a szupernagy tömegű Sagittarius A* fekete lyuk körül, lökdösődve, vadul, excentrikus és folytonosan változó pályákon. Nagyjából 100 évente megtörténik, hogy egy csillag szerencsétlen lökést kap, és végül enged a fekete lyuk ellenállhatatlan vonzásának. Egy szomszédos csillag gyenge rántása már elég ahhoz, hogy a biztonságos távolságon kívül sodródjon, és egyszer kell csak elhaladnia a Sagittarius A* mellett, hogy annak hatalmas gravitációs ereje darabokra szaggassa.
A szimulációk arra utalnak, hogy ezek a reménytelen helyzetbe került csillagok legtöbbször nem pusztulnak el teljesen a fekete lyuk mellett. Elvileg körülbelül egymillió túlélő csillag kóborolhat galaxisunk központja közelében. De hogy néznek ki ezek a túlélők? Vajon pontos mérésekkel megkülönböztethetjük őket átlagos, sértetlen társaiktól?
Nemrég egy kutatócsoport Rewa Clark Bush (University of California) vezetésével ezt a kérdést igyekezett megválaszolni. A kutatóknak először egy hipotetikus csillag egyik szörnyű napját kellett modellezniük: azt a napot, amikor a legközelebb halad el a fekete lyuk mellett. Ahhoz, hogy kiszámíthassák, mi történik a csillaggal ebben a néhány intenzív órában, egy nyílt forráskódú hidrodinamikai kóddal, a FLASH-sel követték nyomon a csillag állapotát.
Amikor a csillag, vagy ami maradt belőle, visszajutott a biztonságba, a kutatók leállították a szimulációt, és megvizsgálták a helyzetet. Azt találták, hogy a csillag kezdeti méretétől és a legkisebb közelítési távolságtól függően tömegének néhány százalékát vagy akár kétharmadát is elveszíthette. A kutatók ezután betáplálták a csillag adatait a MESA szimulációba, hogy megtudják, hogyan állapodnának meg ezek a zavart égitestek egy új egyensúlyi helyzetben, és hogyan fejlődnének tovább a következő több milliárd év során.
Rájöttek, hogy bár ezek a szerencsétlenül járt csillagok a szokásosnál tízszer vagy több százszor fényesebben ragyognak a közelítés után, a felfényesedés kevesebb mint 100 ezer évig tart csak. Galaxisunk esetében ez azt jelenti, hogy jelenleg egy, de legfeljebb tíz olyan csillag található a központban, amelyek a szupernagy tömegű fekte lyukkal való találkozás következtében felfényesedtek.
Végül azonban ezek a csillagok nagyjából visszatértek egy új normális állapotba. Ha nem találkoztak volna a fekete lyukkal, akkor kissé más lenne a színük és a fényességük, de így is hasonlóvá váltak a békésebb múltú, azonos tömegű csillagokhoz.
Bár a maradványokról végzett részletes spektroszkópiai vizsgálatok furcsa összetételt mutathatnak ki a fekete lyuk megközelítése során történt átkeveredés miatt, nehéz lenne pontosan megmondani, hogy mi történt ezekkel a csillagokkal. Végső soron az élet megy tovább, még azoké a csillagoké is, amelyeket a galaxis leghatalmasabb teremtménye kis híján megsemmisített.
Forrás: https://aasnova.org/2025/09/10/scars-from-a-black-hole/
Az eredményeket ismertető szakcikk: https://doi.org/10.3847/2041-8213/adefde
Szerző: Ujhelyi Borbála, Kutatási asszisztens
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet