Ilyenkor tudunk együttállásokat megfigyelni, amiben legtöbbször két, ritkábban pedig több objektum vesz részt.
A harmadik legfényesebb égitest az égbolton – a Nap és a Hold után – a Vénusz. A szépség és szerelem istennőjéről elnevezett bolygó több szempontból is Földünk ikertestvérének tekinthető, mérete például szinte teljesen megegyezik a Földével, számos tulajdonsága viszont igen más. A főleg szén-dioxidból álló vastag felhőzete miatti fékevesztett üvegházhatás következtében felszíni hőmérséklete 500 °C körüli. Ráadásul, a Vénuszon kénsavas eső elleni esernyőre lenne szükségünk, és a körülbelül 1 milliárd évente lávával elárasztott felszín sem igazán barátságos hely. A földi nyomásnál 92-ször nagyobb nyomás pedig összetörné minden csontunkat. Csak ennyire „szépséges” a Vénusz.
A forró bolygó forgása sem a megszokott, mint például amit a Föld esetében meg tudunk figyelni, mivel retrográd irányban, vagyis az óramutató járásával ellentétes irányban forog. Ráadásul ez a forgás a többi bolygó viszonylag gyors tengelyforgásától eltérően igen lassú, egy nap a Vénuszon 243 földi nappal egyezik meg, míg egy év (egy keringés a Nap körül) 225 napig tart. A Vénusz keringése során tőlünk nézve változik a Naphoz viszonyított helyzete. Időnként a Nap egyik, majd a másik oldalán figyelhető meg, vagyis egyszer „hajnalcsillagként”, másszor pedig „esticsillagként” látható. Innen ered az igen találó népi neve: Esthajnalcsillag. A bolygó megfigyelésénél szembetűnő, hogy hasonló fázisokat mutat, mint a Hold. Ennek az az oka, hogy a Földhöz képest belső bolygó; a Napot kisebb fél nagytengelyű ellipszispályán kerüli meg, mint a Föld. Így a Nap nem mindig világítja meg teljesen azt az oldalát, amit mi innen látunk.
A Hold esetében is hasonló a helyzet. A Föld körüli keringése során a Nap által megvilágított félgömbnek mindig változó részét látjuk. Amikor a Hold a Föld és a Nap között található, akkor a nem megvilágított sötét oldalát látnánk a Föld nappali oldaláról, amennyiben a Nap fénye nem lehetetlenítené el az észlelést.
Június 22-én hajnalban igazán különleges látványban lehet részünk: a keleti égbolton, a hajnali szürkületben, a felkelő Nap szürkületi fényében a Vénusz és a vékony, 16%-os holdsarló egymáshoz nem túl közel tűnnek fel a horizont fölött. A két égitest együttállása a napkelte előtt lesz megfigyelhető, leglátványosabb pillanata pedig hajnali 3:07-kor következik be. Ekkor a Vénusz a Hold alatt helyezkedik el, mintegy 5,8 fokkal lejjebb, és 5 fokkal emelkedik a látóhatár fölé, szembetűnően fényesen ragyogva. Még bő fél óráig könnyedén megfigyelhetjük az egyre magasabbra emelkedő párost, mielőtt a polgári szürkület bekövetkezne, és leginkább a Vénusz sokkal nehezebb látszana. A Vénusz a nappali égen is megfigyelhető, ha a mélykék tisztaságú égen rendkívül pontosan tudjuk, hogy hol tartózkodik. Most a Hold közelsége jobb esélyt ad majd arra, hogy akár nappal is könnyebben megtaláljuk!
Ez a hajnali együttállás nem csupán csillagászati érdekesség, hanem valódi esztétikai élmény is. A sarló alakú Hold és a ragyogó Vénusz egymás közelségében lebegnek a pirkadat világosodó háttere előtt – mintha egy rövid, de meghitt találkozásra gyűltek volna össze az ég alján. A látvány szabad szemmel is könnyedén észrevehető, de egy egyszerű látcső vagy egy kis távcső még közelebb hozza a részleteket: a holdsarló szelíd ívét, a Vénusz fényes korongját és a lassan derengő hajnali fényt.
A megfigyeléshez érdemes olyan helyszínt választani, ahol jó kilátás nyílik a keleti horizontra, és ahol nem zavarja városi fény az éjszakai eget. Már 2:45 körül érdemes figyelni az égboltot, mivel a Hold ekkor már jócskán fent van, a Vénusz pedig éppen felkelt és nagyon alacsonyan áll, de gyorsan emelkedik a látóhatár fölé a hajnal közeledtével. Egy ilyen együttállás mindig megér egy kis korán kelést: a Hold és a Vénusz közelsége egyszerre idézi a csendes hajnalok nyugalmát és az Univerzum állandó mozgásának szépségét.
Ha pedig lemaradtál volna a Vénusz és a Hold látványos együttállásáról, nincs ok aggodalomra: június 23-án égi kísérőnk újabb különleges látványossággal ajándékoz meg bennünket, amikor a Fiastyúk csillaghalmaz felé halad – sőt egyik-másik fényes csillagát rövid időre el is fedi majd.
Az M45 vagy más néven Fiastyúk, esetleg Plejádok az égbolt egyik legjobban ismert csillaghalmaza, amely a Bika csillagkép testénél található. A Földtől 400 fényévre található csillaghalmaz a nyílthalmazok közé tartozik, vagyis egy olyan csillagcsoport, amelynek tagjai egy molekulafelhőből alakultak ki, közöttük pedig laza gravitációs erő hat, ennek következtében a tagjai lassan elsodródnak egymástól. Szerencsére a Fiastyúk halmaz tagjai még legalább 250 millió évig együtt maradnak, így nem kell annyira sietni a megfigyeléssel. A Fiastyúk nagyjából ezer csillagot tartalmaz, ebből 7 tagját már szabad szemmel is nagyon jól meg lehet figyelni, egy kézitávcsővel pedig akár 20-50 csillagát is megpillanthatjuk. A halmazt már régóta megfigyelték, több ókori művészeti ábrázolását is ismerjük. Galileo Galilei itáliai tudós volt az első, aki teleszkópon keresztül figyelte meg a Fiastyúkot a XVII. század elején.
Aki szereti a különleges és ritka csillagászati jelenségeket, annak érdemes lesz korán kelnie június 23-án hajnalban, amikor a mindössze 8%-os holdsarló átvonul a Fiastyúk csillaghalmaz peremén – sőt három fényes csillagát el is fedi. Az égi esemény nem csupán szép látvány, hanem kiváló lehetőség a csillagfedések megfigyelésére is, amatőrcsillagászati eszközökkel: binokulárral és kis nagyítású távcsővel.
A megfigyelés már 3:00 körül megkezdhető, amikor a holdsarló alacsonyan, kb. 4,5°-kal a horizont fölött látható a keleti égen. Ekkor a holdsarlóhoz közel az Electra nevű csillag (a Fiastyúk egyik fényes tagja) látszik majd, mindössze 26 ívpercre a holdperemtől – egy látszó holdátmérőn belül látható. Bár az Electra ezúttal nem kerül fedésbe, látványa különösen izgalmas lesz a Hold fényes íve mellett.
A valódi csillagfedések ezt követően, a hajnal fokozatos világosodásában következnek: 3:37-kor a HD 23157 nevű, 7,9 magnitúdós csillag tűnik elő a Hold sötét oldalán, távcsővel még éppen megfigyelhető, ekkor a Hold már 10°-kal emelkedik a horizont fölé. A horizontközeli csillag fedését halványsága miatt csak nagyobb csillagászati távcsővel és tiszta égen figyelhetjük meg biztosan.
3:52-kor a jól ismert Merope csillag (4,1 magnitúdó) belép a Hold világos pereme mögé, ami ugyan már a hajnali szürkület idején történik, de megfelelő körülmények között még megfigyelhető. Ekkor a Hold kb. 12°-kal lesz a látóhatár felett.
Végül 4:24-kor, már jóval világosabb égen, a Fiastyúk legfényesebb tagja, az Alcyone (2,9 magnitúdó) lép be a Hold világos oldalán, amikor a Hold már 17°-kal áll a horizont fölött. Bár a Nap ekkor már a látóhatár közelében lesz, a jelenséget egy kis távcsővel még követni lehet.
A Fiastyúk csillagai 18 évente kerülnek a Hold közelébe, de a teljes halmazt átfogó fedések – különösen ilyen látványos, többszörös eseménysor – viszonylag ritkák. A 8%-os holdsarló finom íve, a Fiastyúk gyémántszerű csillagai és a hajnal derengése együtt különleges vizuális élményt nyújtanak – és kiváló lehetőséget adnak a holdperem vizsgálatára is.
Mindkét éjszakára válasszunk egy jó kilátást biztosító, fényszennyezéstől védett helyszínt, hogy ne maradjunk le, amint égi kísérőnk először a fényes Vénuszhoz, majd a Fiastyúk csillagaihoz közel látszik.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló