Az égi jelenség résztvevői
Spica
A csillag másik ismert neve Alfa Virginis, ami arra utal, hogy a konstelláció legfényesebb csillaga. Azonban nem csak a csillagképében szerepel előkelő helyen, hanem az égbolton is. A 15. legfényesebb csillag, mivel magnitúdója 0,89. Ennek köszönhetően a fényszennyezettebb településekről is lehet látni szabad szemmel. Bolygónktól 249 fényévre található, és számos izgalmas tulajdonsága van. Szabad szemmel is észrevehetjük, hogy a csillag színe kék, amit rendkívül forró, 22.000 Celsius-fokos felszíni hőmérséklete okoz. Természetesen nem csak ezen a területen múlja felül Napunkat, hanem méretben, tömegben és fényességben is. Átmérője 11 millió kilométer körül van, amivel rászolgált a kék óriás névre. 11-szer nagyobb a tömege és 20.000-szer fényesebb, mint Naprendszerünk csillaga. A fentebbi adatokból a csillagászok tudják, hogy az igen fiatal csillag – korát 12,5 millió évre becsülik – II. típusú szupernóvává válik az életciklusa végén. Ezzel ő a legközelebbi csillag a Napunkhoz, amelyből ilyen típusú szupernóva lesz évmilliók múlva.
Égi kísérőnk
A Hold számos csodálatos csillagászati jelenséggel örvendeztetett meg bennünket az év folyamán. A nappali égen elfedte az Esthajnalcsillagot, részleges fogyatkozáson is átesett, valamint számos bolygóval és csillaggal állt együtt. Égi kísérőnk észlelése nem mindig könnyű feladat, mert ahogyan nő a fázisa, úgy a fényessége is egyre erősebb lesz. Telihold közeli állapotban már egy kisebb binokulárnál is tapasztalhatjuk, hogy az erős fénye bántja az észlelő szemét. Természetesen minél nagyobb távcsövön át gyönyörködünk a felszíni képződményekben, annál inkább tapasztaljuk a fentebb említett problémát. Szerencsére már többféle szűrőt lehet vásárolni, amelyek az erős holdfénynek csak egy kicsiny részét engedik át. Ennek köszönhetően nem kell tartanunk attól, hogy egy rövid észlelés után nem fogunk megfelelően látni az egyik szemünkre egy rövid ideig. A holnapi hajnalon egy nagyon vékony, mindösszesen 15%-os holdsarlót észlelhetünk, emiatt nem lesz szükségünk szűrőre. Főleg a terminátor vonalára – amely elválasztja az árnyékos és a megvilágított részt – érdemes távcsövünket irányítani, ahol az árnyék gyönyörűen rávetül az egyes kráterekre.
A Hold északi részén a terminátor mentén lesz látható a Herodotus-kráter, amely fekete színű, bazalttal van feltöltve, és mellette helyezkedik el a Schröter-völgy. Az égitesten több hasonló képződmény van, azonban az egyik leghíresebb a fentebb említett, amely egy kiürült lávacsatorna. A Hold közepén észlelhetjük a 173 km átmérőjű Grimaldi-krátert, amelynek fekete bazalttal töltött aljzata igazán szép látvány. A környezetében pedig több kisebb-nagyobb krátert is találhatunk.
A holdsarló alján találhatjuk meg a Schickard nevű óriáskrátert. Az óriás jelző nem túlzó, mivel az átmérője 212 km, továbbá sötét és világos foltokat is megpillanthatunk benne, a látványt pedig a déli részének mellékkráterei teszik még varázslatosabbá.
Vénusz
Az Esthajnalcsillag a -4 magnitúdójával a második legfényesebb tagja lesz az égi hármasnak. Jelenleg a felső együttállás felé robogó bolygószomszédunk már több mint egy csillagászati egységre van tőlünk (egy csillagászati egység – CSE – 150 millió kilométer). Ebben a szakaszában a bolygó fázisa folyamatosan növekszik. A távcsöves észlelők 71%-os megvilágításban látják a Vénuszt, így egy kövér Vénusz-sarlót észlelhetnek. A nagy fényességét – amelyből az egyik népies neve is következik – annak köszönheti, hogy szén-dioxid-felhői visszaverik a ráeső napfény 75%-át. A hatalmas felhők körbeölelik a szerelem istennőjéről elnevezett planétát, így közvetlenül nem lehet megvizsgálni a felszínét.
Az első műhold, amely a Vénusz körül keringve 1990–1994 között feltérképezte az égitestet, a Magellan űrszonda volt. Olyan típusú küldetéseket a Vénuszon nem lehet kivitelezni, mint a Marson, amelynek a felszínén az utóbbi évtizedekben több rover is tevékenykedett. Ennek oka, hogy a sűrű légkör miatt a földi légnyomásnak a 92-szerese uralkodik a Vénusz felszínén, illetve az átlaghőmérséklet 460 Celsius-fok. A rekorder a Venyera-13 űrszonda volt, ami 127 percen keresztül bírta az embertelen körülményeket a bolygó felszínén.
Az együttállás észlelése
Szerencsére nem kell a kora hajnali órákban kelni, hogy megfigyelhessük a csillagászati jelenséget. A három égitest 05:40-kor lesz a legjobban megfigyelhető a délkeleti égbolton. Ekkor már 20 fok körüli magasságban lesznek, így nincs szükségünk teljesen tiszta horizontra. Szabad szemmel bolygószomszédunk „csillagszerű” ragyogásán túl a vékony holdsarlót és a Spica kékes színét láthatjuk. Az égitestek nem lesznek közel egymáshoz, mert a Vénusz–Hold között 5 fok távolság, a Hold–Spica között pedig 7 fok lesz. A laza együttállás ellenére is szép látványban lesz részünk, amit egy távcsővel még gyönyörűbbé tehetünk. A Hold kráterei mindig fenséges látványt biztosítanak, amit a Vénusz sarlója talán felül tud múlni. Szabad szemmel 6:20-ig láthatjuk a hármast, majd a felkelő Nap fényében a Hold kivételével eltűnnek.
Szerző: Vizi Róbert Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló