Kedves Olvasó!
Legújabb cikksorozatunkban arra vállalkozunk, hogy minden hónapra ajánljunk olyan, az évszakban jól megfigyelhető látnivalókat, főként mélyég-objektumokat, illetve kettőscsillagokat, amelyeket a lelkes amatőrcsillagászoknak érdemes felkeresniük.
A többi „mozgó” objektumról, a bolygókról, együttállásokról, fedésekről és kisbolygókról a szokásos, havonta megjelenő „Égi jelenségek” cikkeink adnak tájékoztatást, amelyeket továbbra is ajánlunk olvasásra.
Most pedig következzék a februári felhozatal!
Nyílthalmazok kavalkádja
Charles Messier 1771-ben távcsövével az eget kémlelve üstökösök után vadászik. Az üstökösök elmosódott pacaként látszanak távcsövében, amelyek néhány napon belül mérhetően megváltoztatják helyüket.
Nagy bosszúságára azonban nem csak az üstökösök néznek ki így, hanem vannak mozdulatlan foltok is. Azért, hogy a későbbiekben könnyű legyen ezeket megkülönböztetni az üstökösöktől, katalógusba foglalja pozíciójukat. Immáron 46. és 47. alkalommal talál ilyen álló objektumot.
Ez a két ködösség szerepel elsőként megfigyelésre ajánlott objektumaink között. Messier munkásságának elismeréseként, az általa katalogizált objektumok száma elé nevének kezdőbetűjét írjuk, így két nyílthalmazunk az M46 és M47 nevet viseli.
Mindkettő elég fényes, így vidéki égboltról szabad szemmel is megpillanthatóak. Binokulárban az egymástól 1 fokra elhelyezkedő halmazok egy látómezőbe is beleférnek, és pompásan mutatnak együtt.
A nyílthalmazok általában viszonylag kevés és fiatal csillagból állnak, azonban az M46 30 ívperces látszó területén szinte nyílthalmazokat megszégyenítő módon sok csillag bújik meg!
Az M47 már „szokásos” nyílthalmaz kinézetű, azonban csillagai sokkal fényesebbnek látszanak, mint a 6 magnitúdós összfényességű M46 csillagai. Nem is csoda, hiszen előbbi körülbelül 1500 fényévre helyezkedik el tőlünk, míg utóbbi 5000-re.
Természetesen érdemes lehet nagyobb, csillagászati távcsővel is rájuk nézni, hiszen ekkor egyre több és több csillagot látunk elkülönülni.
Ezekben a kisebb nagyítások használata javallott, így az M47 4,5 magnitúdós fényessége „ki fogja ütni szemünket a helyéről”.
Harmadik ajánlatunk a Karácsonyfa-halmaz nevet kapta, ami nagyon jól leírja a csillagcsoportosulás különleges formáját. Még a csúcsdísz is megtalálható benne, egy a fát alkotó csillagoknál kicsit fényesebb csillag formájában.
Ezzel ellentétben én még nem láttam olyan karácsonyfát, amelynek törzse olyan vakítóan világított volna, mint ebben a halmazban. Ezzel azonban mit sem veszít szépségéből, sőt talán inkább hozzá is ad. 3,9 magnitúdós fényességének köszönhetően már szabad szemmel is megpillantható halvány ködös foltként, azonban ekkor még nem látjuk a karácsonyfát.
Ezért megfigyeléséhez legalább egy binokulár javasolt (csakúgy, mint az M46 és az M47 esetén). Ezzel a műszerrel már szépen felfedezhető a jellegzetes fenyőfa forma.
Természetesen a nagyobb távcső itt sem hátrány, ehhez érdemes a kisebb nagyítást adó okulárjainkat használni.
A talány
Messier eredeti katalógusában a 47-es számú objektum pozícióját megadó koordináták helyén sajnos nem található semmiféle érdekes ködösség vagy csillagcsoportosulás, csupán néhány csillag.
Később sokan hitték, hogy véletlenül egy üstököst katalogizálhatott mozdulatlan objektumként.
Azonban Messier sem volt tévedhetetlen, ezúttal úgy tűnik hibázott (amit egyébként több alkalommal is megtett).
A megfejtésre egészen 1959-ig kellett várni, amikor egy kanadai csillagász rájött, hogy a koordináták helytelenségének oka egy, a pozíció meghatározásánál elrontott előjel.
Ha ezt az előjelet megfordítjuk, pontosan a ma már M47-ként ismert nyílthalmazhoz jutunk!
A fázós csillag
E havi utolsó mélyégbeli néznivalónk az NGC 2392 katalógusszámú Eszkimó-köd.
Ez egy eddigieknél halványabb, és sokkal kisebb látszó átmérőjű planetáris köd, ezért megfigyeléséhez legalább 10 centiméter objektívátmérőjű távcső javasolt.
Az égitest egy haldokló csillagból keletkezett, amely külső burkait ledobta magáról. A csillagmag fehér törpecsillaggá roskadt össze, mely ultaibolyában gazdag fényével gerjeszti a ledobott gázburkot, ami így a megfigyelő szerencséjére gyönyörűen világít.
Elnevezését onnan kapta, hogy ha megfelelően nagy távcsővel figyeljük meg, akkor külső burkának formája olyan, mintha egy jellegzetes, a hideg ellen nagyon jól védő eszkimó csuklya lenne, középen az eszkimó fejével. A 8,6 magnitúdós köd már enyhén fényszennyezett helyről is jól megfigyelhető, azonban minél sötétebb égről figyeljük meg, annál szebben látszik.
Központi csillaga meglepően fényes, 10,5 magnitúdós, így már kisebb távcsővel is gyönyörködhetünk a köd közepén ülő fehér törpe látványában.
Mint általában a halvány objektumoknál, a látványon itt is sokat tud javítani az elfordított látás. Ez azt jelenti, hogy nem konkrétan az objektumra nézünk, hanem kicsit mellé.
És ez miért jó?
Ha közvetlenül nézünk valamire, akkor a szemünk úgynevezett sárgafoltjába érkeznek a fotonok. Ezt alapból szeretjük, hiszen itt nagy a színeket érzékelő receptorsejteknek, a csapoknak a sűrűsége. Így látunk élesen ésszínesen.
Ezeknél a csapoknál azonban sokkal érzékenyebbek a fényre az úgynevezett pálcikák, amik viszont legnagyobb sűrűségben a sárgafolton kívül, tőle mintegy 18°-al helyezkednek el. Így ennek a módszernek köszönhetően sokkal kisebb fényintenzitású részeket is észrevehetünk.
Ahhoz azonban, hogy jól lássuk ködünket, viszonylag nagy nagyítást kell alkalmaznunk, a mindössze 45 ívmásodperces látszó átmérő miatt. 10 cm-es távcsővel 150-200x-os, 20 cm-es műszerrel kb. 400x- os nagyításon mutatja a köd a legtöbb részletet nyugodt légkör esetén.
Az Ikrek terelik az Egyszarvút a Nagy Kutya segítségével
Az esti égbolton nézzünk dél felé!
Ekkor a horizont felett körülbelül 25 fokkal egy nagyon fényes csillagot fogunk látni, a Szíriuszt. Ez a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga, egyben az égbolt legfényesebb csillaga is, a maga -1,5 magnitúdójával (nem kell megijedni, a magnitúdóskála úgy van kialakítva, hogy a negatív számok a nagyon nagy fényességet jelölik).
Az égboltra felnézve a kutya formát nehéz felfedeznünk, azonban mellékelt térképünk, illetve egyes planetáriumprogramok ebben segíthetnek.
A latinul Canis Maiornak nevezett csillagkép felett található, a maga nem igazán fényes (körülbelül 4 magnitúdós) csillagaival az Egyszarvú, amely a kutyán taposva éppen jobb felé igyekszik.
Az Egyszarvú hátsó patáját és a Nagy Kutya fejét összekötő egyenes alatt körülbelül két fokkal, a Szíriusszal egy magasságban található a két, elsőként ismertetett M46 és M47 nyílthalmaz szabad szemmel is látható ködössége, területileg már a Hajófara (Puppis) csillagképben.
Az Egyszarvú (latinosan Monoceros) szarvának hegyében található a Karácsonyfa-halmaz. Olybá tűnik, hogy a karácsonyfa az egyszarvú szarváról lóg lefelé, fatörzsének csillaga éppen a szarv hegye. Ha az Egyszarvú testétől feljebb nézünk, akkor találni fogunk egy nagyon fényes és egy kevésbé fényes (bár még mindig eléggé világos) csillagot egymás mellett.
Ez a Kis Kutya csillagkép, ami minket jelenleg nem foglalkoztat, tekintetünket vigyük hát még egy kicsit feljebb. Látni fogunk két nagyon fényes csillagot egymáshoz viszonylag közel. Ez a Castor illetve a Pollux, az Ikrek csillagkép két feje.
Ezek közül a feljebb lévő, kicsit halványabb a Castor, amely egy gyönyörű kettőscsillag. Két régóta ismert tagja, a Castor A és Castor B már egy 5 cm-es távcsővel is, 80-szoros nagyítás felett külön megfigyelhető, a két tag szögtávolsága körülbelül 4,3 ívmásodperc.
Érdekesség, hogy későbbi kutatások alapján felfedezték, hogy a Castor igazából nem is két csillagból áll, hanem hatból.
A Castor C is látható kistávcsövekkel, hiszen fényessége 9,8 magnitúdó, szögtávolsága a másik két tagtól 71 ívmásodperc. A rendszer észlelése akár városi ég alól is ajánlható, annak feltűnő fényessége miatt.
A hat csillagból álló rendszer úgy áll össze, hogy mind a három optikailag is felbontható csillag valójában még 2-2 csillagból áll, ez azonban már csak spektroszkópiai mérésekből állapítható meg.
Az egyik ikertestvérnek nagy kavalkád lehet a fejében!
Az Ikrek csillagképben található az Eszkimó köd is. A kevésbé zavaros fejű, lentebbi ikernek a csípőcsillagától körülbelül két fokkal balra lefelé kell néznünk.
Azonban mivel ez szabad szemmel nem vehető észre, mindenképpen használjuk a mellékelt csillagtérképet, ne csak a leírásra hagyatkozzunk megkeresésénél!
Objektumaink februárban 20-21 óra körül delelnek, azaz ekkor vannak a horizonttól fölött legmagasabban, megfigyelhetőségük ekkor a legjobb. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ekkor kell észlelnünk.
Előtte vagy utána is gyönyörű megfigyeléseket végezhetünk!
Tiszta eget, jó észlelést!
Online elérhető keresőtérkép: http://www.deepskywatch.com/deepsky-atlas.htm
Szerző: Kóti Dávid Attila, Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló