Ennek számos formája megjelenik ismert, és kevésbé ismert alkotásokban: utazás a múltba, illetve a jövőbe időgép használatával vagy féreglyukon át, üzenetküldés a múltba, valóságváltoztatás egy időhurokban vagy akár az idő visszafelé történő haladása. Ebben a cikkben egy kevésbé ismert könyvet, Az időutazó feleségét mutatjuk be, amelyben az időutazásnak egy szokatlan formája, a spontán módon történő időutazás alakítja a történet ívét.
Mielőtt rátérünk a könyvajánlásra, érdemes elgondolkodnunk a következő kérdésen: mi is az az idő? Amikor rohanó világunk mindennapjaiban feltesszük magunknak ezt a kérdést, a válasz pofonegyszerűnek tűnik, ha ránézünk egy órára. Ha azonban pontosan definiálni szeretnénk az idő fogalmát, és egy kicsit mélyebben elkezdünk gondolkodni a jelentésén, észrevesszük, hogy ez egy igen bonyolult, nehezen meghatározható fogalom. Nem véletlen tehát, hogy az ókortól kezdve gondolkodnak rajta fizikusok, filozófusok vagy akár költők.
Ha az idő filozófiai fogalmának meghatározását tekintjük, érdemes megismerkednünk Hérodotosz, az ókori görög gondolkodó igen szemléletes hasonlatával. Szerinte ugyanis az idő egy folyóhoz hasonlítható, amely előre folyik, a pillanat pedig az ezen a folyón történő hajózás. Ez a hasonlat kiválóan szemléleti azt a tapasztalati tényt, hogy az idő egy adott irányban folyik, mint ahogy a folyó is, és a jelen, mint ahogy a hajó helyzete is, minden időpillanatban eltérő.
Bár fizikailag az idő tükrözésre invariáns, tehát elméletileg lehetséges, hogy egy adott esemény az időben visszafelé is lejátszódjon, ez ellentmond mindennapi tapasztalatainknak: megtörténhet ugyanis, hogy egy vízzel teli pohár leesik az asztalról a földre, összetörik, és a víz kifolyik belőle, azt azonban nem igazán tapasztaljuk, hogy egy összetört pohár darabkái felugranak az asztalra, összeállnak egy sértetlen pohárrá, majd az megtelik vízzel.
Egy későbbi gondolkodó, Immanuel Kant az időt mint a priori intuíciót értelmezi, vagyis Kant szerint az idő, mint ahogyan a tér sem létezik önmagában, s egyikük sem véges, de nem is végtelen. Az idő csupán egy intuíció, egy eszköz, amely segítségünkre van abban, hogy a tapasztalatainkat és az anyagot mint létezőt, elhelyezzük benne.
A filozófia mellett a költészetben is gyakran megjelennek az idő természetének meghatározására tett kísérletek. A költői időfogalom az előzőnél azonban jóval kevésbé általános, mint inkább szubjektív, emberhez kötött. „Az idő egy bennünk ketyegő óra, ami ha meghalunk, megáll”, tartja a mondás, amely megmutatja, hogy az ember elmúlásával együtt megszűnik létezni az idő is, legalábbis azon bizonyos ember számára. Emellett elterjedt az a fajta szemléltetés is, hogy ha valami izgalmas dolog történik velünk, az idő gyorsabban látszik telni, ha pedig valami unalmas, akkor mintha megállna vagy lassabban telne. Ez a szemléletmód is magában foglalja az ember eredendő önközpontúságát és az idő definíciójának viszonylagosságát.
A fizikusok ezzel szemben igyekeztek egyfajta univerzális meghatározást alkotni az időre. Newton szerint az idő olyan fizikai mennyiség, amelynek segítségével leírhatjuk az események egymás utáni sorrendjét. Mint ahogy térben is megmérhető a testek távolsága, úgy az események távolságát az időbeli különbség határozza meg. A newtoni fizikában az idő minden megfigyelő szempontjából állandó, és ugyanolyan gyorsasággal telik.
Ezt a gondolkodásmódot felülírta azonban az einsteini relativitáselmélet, amelyben az állandóság a fény sebességében rejlik: annál gyorsabban semmi sem terjedhet. Éppen ezért annak függvényében, hogy milyen sebességgel utazunk, illetve hogy mekkora tömegű test közelében vagyunk, másként telik az idő.
Szintén érdekes, hogy a klasszikus fizika törvényeinek nem mond ellent az, hogy az idő visszafelé teljen, vagyis az idő egy tükrözésre invariáns mennyiség. Ezt a szemléletmódot egészen a 19. századig elfogadottnak tekintették, akkor azonban elterjedtté vált a termodinamikai gondolkodásmód. Eszerint az entrópia, vagyis a rendezetlenség foka olyan mennyiség, amely az időben folyamatosan növekszik: tehát egy asztalról lelökött pohár összetörik, a rendből káoszt előidézve. Azonban az, hogy egy összetört pohár újra rendezettebb formába álljon össze, nem engedélyezett ezen törvények szerint. A termodinamika tehát meghatározza az idő folyásának tényleges irányát.
Az eddigi leírás alapján láthatjuk, hogy az idő fogalma igen bonyolult, és éppen ezért nem meglepő, hogy a tudományos fantasztikus irodalomban gyakran jelenik meg az időutazás mint elgondolkodtató és némileg a földtől elrugaszkodott téma. Sok ember gyakran teszi fel magának az édesbús „Mi lett volna, ha ...?” kérdést, mivel azonban fizikailag nem lehetséges visszautazni a múltba, és változtatni azon, a lehetőség, hogy alakíthassuk a múlt történéseit és világát, megmarad a fantáziának.
Az időutazó felesége című könyv, illetve a belőle készült film és sorozat egy Henry nevű férfit helyez középpontjába, aki képes utazni az időben akár a múlt, akár a jövő irányába. Ez a képesség azonban inkább átok, mint áldás számára: Henry ugyanis nem tudja befolyásolni azt, hogy mikor, illetve hova ugrik időben és térben, egész egyszerűen csak elszenvedi a hirtelen változást. Az egyik pillanatban még nyugodtan végzi munkáját egy könyvtárban, ám egy perccel később anyaszült meztelenül jelenik meg egy téli utca közepén, számára teljesen idegen, megváltozott körülmények között. A problémamegoldó képességén múlik, hogy hogyan evickél ki ebből az önmagában is bonyolult helyzetből: először is ruhát kell szereznie vagy akár lopnia, mert bárhogy is nézzük, egy meztelen ember jelenléte igencsak feltűnő. Ezután nem árt meghatároznia azt sem, hogy pontosan mikorra és hova utazott vissza, szállást találni éjszakára, ételt szerezni pénz nélkül. Szintén megnehezíti helyzetét, hogy nem tudja kontrollálni azt, hogy mennyi ideig tartózkodik egy adott idősíkban: talán csak egy percet, de az is lehet, hogy több napot is.
A történetet kifejezetten árnyalttá és izgalmassá teszi, hogy Henry életének alakulását nemcsak a főhős nézőpontjából, hanem a felesége szemével is megismerhetjük. Clare kislánykorában ismerte meg Henryt, amint egy harmincas éveiben járó férfi formájában egyszer csak megjelent a lány szüleinek családi birtokán. A gyermek Clare először bár furcsán tekintett a képtelen történettel előálló jövevényre, és eleinte hihetetlennek találta mondandóját, hamar összebarátkoztak. Henry időről időre visszatért Clare lineárisan folyó életébe, s lassan kibontakozott a szerelmük. A spontán időutazás, és az, hogy Henry néha akár hetekre, hónapokra, sőt volt, hogy évekre is eltűnhet a lány életéből, nehéz helyzetek, konfliktusok kibontakozását eredményezi a történetben. Számos problémafelvetés, illetve ezek megoldási kísérlete követi egymást, s megmutatkozik, hogy hogyan töri át Henry és Clare szerelme az idő és tér bilincseit, illetve hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük Henry szokatlan képessége miatt. Sokszor ami Henry számára a múlt, az Clare életének csak a jövőjében fog bekövetkezni és fordítva.
Többek között megjelenik az a gondolatkör is, hogy ha a múltba visszautazunk, megváltoztathatjuk-e a jövő fonalát, vagy megakadályozhatjuk-e egy szerettünk halálát. Henry számos kísérletet hajt végre például egy bizonyos baleset bekövetkezésének megelőzésére, ez azonban egyszer sem sikerül neki. Felvetődik a kérdés: vajon van bármilyen befolyásunk arra, hogy mi történik velünk? Milyen hatással van a múlt megváltoztatása a jelenre vagy a jövőre? Egyáltalán van bármilyen hatása? Hogyan lehet együtt élni a spontán időutazás terhével úgy, hogy közben az idő lineáris folyamában is megálljuk a helyünket?
Mindezen kérdések megválaszolása megjelenik a történet végkifejletében, amelynek felderítését olvasóinkra bízzuk. Az időutazó felesége egy rendkívül izgalmas és lebilincselő történet, amely megmutatja az időutazásnak egy szokatlan, ritkán megjelenő formáját, és emellett betekintést enged a karakterek életébe, mindennapi küzdelmébe, néhol felhőtlenül boldog, néha pedig fájdalmas pillanataiba. A történet elolvasását, illetve a belőle készült film és sorozat megnézését 18 év felettieknek ajánljuk a benne megjelenő felnőtt tartalmak miatt.
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet