Állandó követőink bizonyára észrevették már, hogy rendszeresen beszámolunk a Hold csillagfedéseiről. Ezeknél a jelenségeknél sajnos gyakran okoz problémát, hogy az esemény egészen a horizont közelében történik, elképesztő módon nehezítve a megfigyelést, a legtöbb városi környezetből pedig egyenesen lehetetlenné téve, így csak a legelszántabbak számára elérhető az élmény.
A soron következő fedés azonban sokkal elérhetőbbnek ígérkezik!
Április 13-án a Taurus (Bika) csillagkép HD 40441 katalógusszámú, 6,7 magnitúdós csillaga 20 óra 52 perckor, a horizont felett 33 fok magasan lép majd be a Hold sötét oldala mögé. Mivel csökkenő fázisú égi szomszédunk ekkor 30%-os megvilágítottságú, ezért bár továbbra sem ideálisak (ami az újhold lenne), a Hold részéről a fények is mindenképpen kedvezőbbnek mondhatók.
A jelenség megfigyelésének kulcsa a csillag mielőbbi azonosítása. Fél 9-kor még tart az esti szürkület, a jelenség idejére azonban ideálisan sötét ég borul ránk, így hozzávetőleg 20 perc áll majd rendelkezésünkre a csillag megkereséséhez. Fontos, hogy időben azonosítsuk a HD 40441-et, mert a csillag fedése hirtelen következik be: egyetlen pillanat alatt egyszerűen eltűnik a Hold mögött! A fedéseknek éppen ez a pillanatszerűsége adja meg a báját, ettől érdekesek.
A csillag szabad szemmel nem látható (estleg a namíbiai éjszakában…), viszonylag jelentéktelen égitest 1220 fényévre tőlünk. Ha vannak exobolygói, s azok egyikén van intelligens élet, az ott élők még nem tudnak a magyarok honfoglalásáról… Mindez persze igen valószínűtlen, tekintve, hogy egy K5III típusú csillagról, azaz sárga óriásról van szó. Hogy néz ki egy sárga óriás? Elég lesz a HD 40441-től (vagyis jelen esetben a Holdtól) kicsit „lentebb”, a horizont közeli Aldebaran csillagra pillantanunk, a „bika szemére”. Az égbolt egyik legfényesebb csillaga, az Aldebaran ugyanis szintén ebbe a színképosztályba tartozik.
A csillag azonosításához használjuk a Stellarium online keresőjét: https://stellarium-web.org/. A csillag jele a Hipparcos-katalógus szerint HIP 28416.
Derült eget!