Sokan láthattuk decemberben az alkonyat fényes csillagát, az esti égen tündöklő Vénuszt, népies nevén Esthajnalcsillagot.
Naprendszerük második bolygója nem a markáns felszíni részleteivel vagy gyűrűjével vált a megfigyelők és asztrofotósok célpontjává, hanem a Holdéhoz hasonló fázisváltozásai azok, amelyek az észlelési listákra helyezik a bolygót.
Sőt, a Vénusz fázisváltozásaival együtt a bolygó látszólagos mérete is változik!
Az elmúlt hetekben egyre alacsonyabbra került a Vénusz az esti égen, mostanra pedig már teljesen el is tűnt onnan. A bolygó Napunkhoz közeledve alsó együttállásba került, sőt, már túl is vagyunk rajta: A Vénusz most a hajnali égen kúszik egyre magasabbra és várja, hogy a koránkelők észrevegyék reggel fél hét körül a Hajnalcsillagot.
Az alsó együttállás során a Vénusz a Nap és Földünk közé kerül, és mivel megvilágítatlan oldala néz a Föld felé, szabad szemmel nézve el is tűnik az égről. Annál izgalmasabb jelenséget produkál azonban távcsöveinkben!Bár a Vénusz keringési ideje 224 nap, a Föld és a Vénusz keringése miatt 1,6 évente kerül sor a két bolygó közelségére.
A 2022-es alsó együttállásra pontosan január 9-én, éjfél után került sor.
Az együttállás környékén van a bolygó a legközelebb hozzánk, közelsége miatt ilyenkor látszik a legnagyobbnak. A mostani együttállásnál a Naptól északra haladt el a Vénusz, ilyenkor a Nap csak egy nagyon keskeny, Nap felé néző részét világítja meg: Pengevékony vénuszsarlót láthatunk!
Ennek alkalmából január 7-én a Svábhegyi Csillagvizsgálóban figyeltük meg a bolygótüneményt, Naphoz való közelsége miatt délben, fényes nappal. Az észleléshez viszonylag kedvező körülmények voltak, tiszta kék ég, de erős légköri mozgásokkal.
A bolygó megtalálása sem volt egyszerű feladat: a Naphoz való közelsége miatt a 30 cm-es lencsés távcső lencséjét megsütötte a Nap, a lencsén levő szennyeződéseken szóródó fény végzetes befénylést okozott.
Így a művelet lencsetisztítással kezdődött, ami a fagypont alatti hőmérsékleten nem is volt könnyű feladat.
Ezután élesre álltunk a Nap peremén, és viszonylag könnyen megtaláltuk a hajszálvékony, de hatalmas, levegőben táncoló vénuszsarlót.
A A sarló alsó peremét vörösre, a belső peremet kékre színezte a légköri fényszórás (atmoszférikus diszperzió). Ez nem is csoda, a delelő bolygó is alig 25 fokkal emelkedett a horizont fölé.
Különleges látványt nyújtott a sarlócsúcs, a jobb pillanatokban egyértelműen látszott, hogy a sarló vége túlnyúlik a 180 fokos megvilágításon, és rendkívül vékony sarlóvég legalább 30 fokkal túlnyúlik, át a sötét, megvilágítatlan oldalra.
A túlnyúló, török félhold-szerű szarvak a Vénusz különlegességei: a vastag bolygólégkörben szóródó és megtörő fény a megvilágítatlan oldal peremén is elkezd végigfutni.
A megfigyelés során a vénuszsarló mindössze 0,4%-ban volt megvilágítva. A Föld és a Vénusz közötti távolság alig 39,81 millió km volt, ami 0,266 Csillagászati Egységnek felel meg. Azon a napon központi csillagunktól éppen 5 fok 6 ívpercre járt a Vénusz. Ez a közelség okozta a bolygászati szempontból óriási, 62,8”-es méretet.
Az egy ívpercnél is nagyobb sarlót, ha a nappali ég fénye nem tüntette volna el, akár szabad szemmel is kis ívdarabnak lehetne látni (holdi megfigyelők előnyben : )
Nem csak az okulárban gyönyörködtünk, de természetesen képet is készítettünk a bolygóról.
A kép készítésének leírásával felületesen érintjük is a bolygófotózás mikéntjét.
Bolygóképek elkészítéséhez nem elég egyet kattintani a fényképezőgépünkkel, a légköri remegés kompenzálására videót kell rögzítenünk.
Egy ilyen videófájl több ezer(!), alkalmanként több tízezer képkockát (vagy frame-t) tartalmaz. A sok egyedi felvételből számítógépes programmal válogatjuk ki a legélesebb képeket, amin a remegő légkör hatása a legkevésbé látszódik.
Esetünkben a kezdeti videó 15000 képkockájának legjobb 5%-át adta össze a program. Itt sem egy egyszerű képátlagolás történik, hanem a sarló szélén felvett referenciapontok alapján egyedileg illeszti össze a program a legjobb részleteket.
Az átlagolt fotóból további szoftveres élesítést követően készül el a végleges kép.
Természetesen különféle szerkesztési módokkal más és más képet kapunk, sőt a túlvilágosított képen a túlnyúló szarvak is szépen látszódnak!
Ha ezen sorok olvasása közben kaptunk kedvet a szerelem istennőjének megfigyeléséhez, a lehetőség még korántsem múlt el!
A Vénusz a következő hetekben, a hajnali égen egyre magasabban látszik, február elején érve el legjobb megfigyelési helyzetét.
Eközben pedig folyamatosan távolodik Földünktől és újra hízni kezd, hogy egyre nagyobb szeletet mutasson meg felhők által borított felületéből.
De nem csak a Vénusz volt az egyedüli célpont ezen a napon. A Merkúr keleti elongációjának Naptávoli részén járt, szintén jól meg lehetett figyelni a nappali égen. A Naptól 19 fokra járó planéta 6,8”-es méretével a Vénuszsarlónak csak a tizede volt, fázisa azonban szépen látszott, 59%-os, kissé pocakos félmerkúrként.
A bolygón 500x-os nagyításon felszíni részletek is felbukkantak a nyugodt pillanatokban, apró, sötét, karajos medencék a fény-árnyék határ közelében, és fényes, szétsugárzó világos foltok a külső bolygóperem mentén.
Sajnos a légkör nyugodtsága ezen részletek megörökítését nem tette számunkra lehetővé, de a legbelső bolygóról így is szép képet tudtunk készíteni.
Szerző: Balázs Gábor, Amatőrcsillagász, diák