Éjszakai ének élénk ébren lévőknek: a Hold és a Kaus Media együttállása

Éjszakai ének élénk ébren lévőknek: a Hold és a Kaus Media együttállása

2024 május 25
| Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
Talán néha mindenkivel megesik, hogy nem tud aludni éjszaka, vagy éppen felébred valamiért álmából.

Ha mindez május 26-án éjjel 2 óra körül történik meg, az illető kifejezetten szerencsésnek mondhatja magát: ekkor ugyanis még éppen van idő arra, hogy felöltözzön, és elinduljon egy olyan helyre, ahonnan jól látszik déli irányban a látóhatár. Nem sokkal később, 2:24-kor ugyanis a majdnem teli állapotban lévő Hold együtt áll a Nyilas csillagkép egyik csillagával, a fényes Kaus Mediával. A Hold már önmagában is gyönyörű látvány, ha pedig egy látványos csillagkép egyik csillagával áll együtt, pláne érdemes megnézni. Ha mindez még nem lenne elég, ugyanekkor szintén a horizont közelében, az együttálláshoz közeli égbolton látszik a Skorpió csillagkép jellegzetes legyezőalakja is, amelynek megfigyelése szintén meggyönyörködtethet bennünket.

Mint azt valószínűleg mindenki észrevette, a Hold fázisai változnak a hónap során: az újhold utáni vékonyka sarló D-betűt formázva dagad a félhold, majd a telihold állapotáig, majd C-betű alakban csökkenni kezd mérete, míg végül újra eltűnik. Ez a ciklikusság nagyon jól megfigyelhető szabad szemmel is, ám távcsővel is érdemes felnéznünk égi kísérőnkre, hogy felszínformáit még részletesebben megfigyelhessük.

A Hold kialakulásának és fejlődésének története is érdekes ismereteket rejt magában, így nem véletlen, hogy általános érdeklődés övezi. Aki részletesen kíváncsi a Hold tulajdonságaira, és szívesen olvasna róla kicsit többet, megteheti ezt a következő linkre kattintva: Fejezetek a naprendszer naplójából 5 – Kísérőnk, a Hold

A május 26-ai hajnal azonban nemcsak a Hold gyönyörű látványa miatt lesz érdekes. Ekkor ugyanis Földünk kísérője együtt áll a Nyilas csillagkép Delta Sagittarii, ismertebb nevén Kaus Media csillagával 2:24-kor, mégpedig igen szorosan: a Holdkorong peremétől mindössze körülbelül 15'-nyi távolságban lesz attól lentebb! Mivel a Hold 94%-os fázisában pompázik, nem lesz nehéz észrevenni a déli égbolton. Ami egy kis kihívást csempész mégis az észlelésbe, az a horizonthoz való közelség: a konstelláció ugyanis 13 fokos magasságban helyezkedik majd el az együttállás pillanatában. Éppen ezért aki látni szeretné ezt az érdekességet, annak röviddel az említett időpont előtt érdemes felkerekednie, hogy megfelelő helyet keressen a látvány megfigyeléséhez valamint érdemes távcsővet, vagy binokulárt is magunkkal vinni ahhoz,  hogy fényesen ragyogó Hold alatt biztosan megtaláljuk a csillagot.

Az együttállás résztvevőjeként jelenlévő Kaus Mediáról annyit érdemes tudni, hogy a Nyilas csillagképben található, látszó fényessége pedig nagyjából 2,7 magnitúdó, amelynek köszönhetően holdmentes éjszakákon szabad szemmel is jól látható az égbolton. Az objektum valójában egy fényes, K-típusú csillag és egy fehér törpe kettős rendszere, amelyek közül a fényesebb komponens látszik szabad szemmel. A Kaus Media elnevezés az arab nyelvből ered, és annyit tesz, mint "középső íj". Ezzel a névvel tökéletesen illeszkedik a Nyilas csillagképbe.

A Nyilas egyébként úgynevezett állatövi csillagkép, egyike annak a 13 csillagképnek, amelyek az ekliptika síkjában helyezkednek el, tehát azon a síkon, amelyen a bolygók keringenek a Nap körül. A Nyilasnak van egy Magyarországon is nagy becsben tartott, jellegzetes aszterizmusa, a Teáskanna. Az aszterizmus egy olyan, csillagokból álló alakzatot jelöl ki, amely nem tartozik a hivatalosan elfogadott csillagképek közé, jellegzetes alakja miatt azonban könnyedén észrevehető. Ilyen aszterizmus például a Göncölszekér is, ami valójában az annál több csillagot tartalmazó Nagy Medve csillagkép egy része.

A Kaus Media csillag a Teáskanna tetején és jobb oldalán található, így a jellegzetes alakzat megtalálása után viszonylag könnyen beazonosítható.

Hogyha sikerült olyan helyet találnunk az észleléshez, ahonnan valóban nagyon jól látszik a délkeleti horizont, egy másik csillagkép gyönyörű részletét is észrevehetjük. Az együttállástól, illetve a Nyilas csillagképtől jobbra nem messze látszik ugyanis a szintén az állatövi csillagképek közé sorolt Skorpió csillagkép „legyezője” is. Ez a legyezőalakú égi képződmény 4 fényes csillagból áll, amelyek közül könnyedén észrevehető a vöröses színben pompázó, 1,1 magnitúdós látszó fényességű Antares, a Skorpió legfényesebb csillaga. A belőle kiágazó három legyezőág végén szintén fényes csillagok pihennek, és e kompakt alakzatról talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a nyári éjszakai égbolt legszebb látványai közé tartozik.

Mindezek ismeretében tehát, ha szeretünk sokáig fennmaradni, vagy valamilyen oknál fogva ébren vagyunk május 26-án hajnalban, érdemes megnézni a Holdnak a Kaus Mediával való együttállását és az együttállás környezetében lévő egyéb égi látványosságokat.

 

Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet