Égi kísérőnk felszínén két jól elkülöníthető területet figyelhetünk meg: világos régiókat és sötét foltokat. A világos részek az úgynevezett terrák, vagyis ősi felföldek, amelyek jellemzően a Hold déli féltekéjén találhatók. Ezzel szemben a sötét foltok lapos síkságok, amelyeket eleinte tengereknek gondoltak, innen ered a latin mare elnevezésük. A Hold felszínén a hatalmas krátereket és a síkságokat tagoló medencéket becsapódó aszteroidák és kisbolygók formálták. Ezek a hatalmas ütközések a kőzeteket apró, púderszerű szemcsékké őrölték, amit regolitnak nevezünk. Ez az anyag borítja a Hold felszínét, helyenként 4, de akár 15 méter vastagon is.
A Hold megfigyelése rendkívül sokféle módon történhet: a szabad szemmel való észleléstől kezdve a binokulár, de akár a nagy távcsövek használatáig. Még ha távcsövünk nincs is, a Hold megfigyelésének számos élvezetes formája létezik. Ilyen például a fázisok követése, amely már az ókorban is nagy jelentőséggel bírt: a holdhónap kezdetét gyakran az esti égbolton megjelenő vékony holdsarlóhoz igazították. Ma is sokakat vonz a fiatal vagy az újhold előtti legidősebb holdsarló megfigyelése és fényképezése, hiszen a keskeny sarló megjelenése mindig különleges látványt nyújt.
Október 15-én különleges égi jelenségek figyelhetők meg a Rák csillagképben. Először a Praesepae vagy Méhkas nyílthalmazt figyelhetjük meg égi kísérőnk mellett hajnalban 1:07-kor. Majd pedig egy csillagfedésben is részünk lehet kb. fél órával később, 1:36-kor, amikor is az Asellus Borealis rövid időre eltűnik a Hold mögött.
És most lássuk részletesebben a jelenségben részt vevő objektumokat!
A csillaghalmazok a Tejútrendszer igazi égi ékkövei: olyan csillagcsoportok, amelyek eredete közös, és tagjai gravitációs kapcsolatban vannak egymással. Két fő típust különböztetünk meg: a nyílthalmazokat és a gömbhalmazokat.
A nyílthalmazok, mint amilyen a Praesepe (Messier-katalógusbeli sorszáma M44), laza, szabálytalan alakú csillagcsoportok, amelyek általában fiatal, fémdús csillagokból állnak, és azonos csillagközi gázfelhőből származnak. Tagjaik gravitációs kölcsönhatásban állnak egymással, de laza szerkezetük miatt az idő előrehaladtával szét is szóródhatnak a galaxisban. A nyílthalmazok kora általában néhány millió és egymilliárd év közötti, így a fiatal csillagok kékes, ragyogó fényükkel tűnnek ki az éjszakai égbolton. A fényességük és a viszonylagos közelségük miatt a nyílthalmazok az amatőr csillagászok számára kiemelkedően érdekes célpontok.
Az M44, más néven Praesepe vagy Méhkas-halmaz a Rák csillagkép égi közepén ragyog. Már önmagában, akár egy kis kézi távcsővel is, pompás látványt nyújt: a halvány, kékes fényű csillagok némelyikét már így is el lehet különíteni, és az elrendezésük szinte „égi méhkas”-szerű struktúrát sejtet. A halmazt kb. 1300 csillag alkotja, amelyek mind fiatalok, így ragyogó színeikkel kiemelkednek az éjszakai égbolton. Közelsége és viszonylagos nagysága miatt tiszta, derült, sötét, holdfénymentes égbolton már szabad szemmel is észlelhető halvány, derengő foltként. Ez teszi az M44-et az egyik legkedveltebb és legkönnyebben felismerhető nyílthalmazzá a földi égbolton. Ha egy fénysebességgel közlekedő képzeletbeli vonatra pattannánk, hozzávetőlegesen 607 év múlva érhetnénk el ezt a csillaghalmazt. Ez érzékelteti, hogy bár a halmaz a Tejútrendszerben viszonylag közel van (kb. 607 fényévre a Földtől), a csillagok tényleges utazása a térben még mindig hatalmas méreteket ölel fel. Az M44 különlegessége nem csupán fényességében rejlik, hanem a csillagok színében és elrendezésében is. Az élénk kékes, sárgás árnyalatok változatos együttese gyönyörű kontrasztot alkot, amelyet távcsővel vagy akár nagy nagyítású binokulárral is élvezhetünk.
Az együttállás idején a holdsarló mindössze 36%-os megvilágítottságú, csökkenő fázisú, amely 1,4°-ra látszik a Praesepe halmaztól. A halmaz magassága ekkor kb. 8°, tehát a horizont felett alacsonyan helyezkedik el, ami látványos, de kissé kihívást jelentő megfigyelést biztosít, különösen a városi fények miatt. Az együttállás érdekessége, hogy a Hold ezúttal nemcsak közel kerül a csillaghalmazhoz, hanem vizuálisan „keretezi” is azt, így fényes sarlója szinte kiemeli a halvány csillagok gyűrűjét az éjszakai égbolton. A jelenség során a holdfény és a halvány csillagok kontrasztja különösen széppé teszi a látványt távcsővel vagy fényképezőgéppel.
Nem sokkal később pedig egy újabb látványossággal örvendeztetnek meg minket az égiek.
Az Asellus Borealis (a latin kifejezés magyarul: „északi szamár”), vagy más néven gamma Cancri (γ Cnc), a Rák csillagkép egyik jellegzetes és történelmileg is ismert csillaga. A +4,7 magnitúdós fényességű égitest a csillagkép középső részén helyezkedik el, közel a híres Praesepe nyílthalmazhoz, és derült, fényszennyezéstől mentes égbolton szabad szemmel is könnyen megfigyelhető. Fehér szubóriás csillag, amely a csillagfejlődésnek már a fősorozat utáni szakaszában jár.
A Hold 1:37-kor elfedi az Asellus Borealist, amely a Praesepe északi „őrzője”. Budapesten a fedés rövid, 1:36 és 1:38 között történik, azaz mindössze két percig tart, de a látvány rendkívüli: a csillag lassan eltűnik a holdfény hátterében. Északabbra a fedés már csak súroló jellegű. A Hold magassága a jelenség idején Budapestről nézve 13°, tehát a csillag és a Hold már kissé magasabban látszik, csökkentve a horizont közeli légköri torzulások hatását, ami kedvezőbb a pontos megfigyeléshez.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló