Megfigyeléséhez pedig nem is feltétel, hogy bármilyen megfigyelőeszköz a rendelkezésünkre álljon, a két szemünkön kívül.
Földünk kísérőjének 4,5 milliárd évvel ezelőtti keletkezésére a széles körben elfogadott magyarázat, hogy a Földünk ütközött egy körülbelül Mars méretű égitesttel, a Theiával. Az ütközés során pedig a Földből kirepült anyagból létrejött a Hold. Fényességével és napról napra változó arculataival pedig már régóta népszerű megfigyelési célpont az égbolton.
A Hold egyik különleges tulajdonsága, hogy mindig ugyanazt az oldalát mutatja a Föld felé. Ennek az az oka, hogy a Hold tengelyforgási ideje és a Föld körüli keringésének ideje megegyezik egymással. Ezt a jelenséget kötött keringésnek nevezzük.
A felénk eső oldalt pedig napról napra más megvilágításban látjuk. Ennek oka az, hogy a Föld–Hold–Nap rendszerben a három égitest egymáshoz képest állandóan változtatja a helyét. Amikor a Hold a Föld és a Nap között található, akkor a sötét oldal néz a Föld felé, ezt a fázist nevezzük újholdnak. Azonban ez a jelenség a nappali égen következik be, így a Nap fényessége sajnos ellehetetleníti ennek észlelését. Amikor a Hold a Földnek a Nappal ellentétes oldalára kerül, akkor következik be a telihold. Ekkor a Hold a Földnek az éjszakai oldaláról látható a sötét égbolton, így a teljes pompájában ragyogó Hold nagyon szépen látható Az újhold után legkorábbi fázisú, pengevékony holdsarló megfigyelése pedig már az ókorban is nagyon fontos szerepet játszott, ugyanis ekkor vette kezdetét egy újabb holdhónap, amelynek hossza 29,5 nap.
Nem csak a fázisok megfigyelése lehet egy szabadszemes észlelési cél, hanem a Hold különböző felszínformáit is érdemes szemügyre venni. A sötét és a világos területeket műszerezettség nélkül is meg lehet különböztetni. Az előbbiek lapos síkságok, amelyekről régen azt gondolták, hogy tengerek, ezért is nevezik ezeket a mare területeknek. A világos részek terraterületek, vagyis ősi felföldek, amelyek döntően a Hold déli sarkvidéke környékén fordulnak elő.
Alaposabban megvizsgálva a csillagokat, észrevehetjük, hogy különböző színekben ragyognak. A különböző színek oka a csillagoknak eltérő felszíni hőmérséklete. A hidegebb csillagok sugárzási intenzitásának maximuma a vörös szín felé, míg a forróbbaké a kék színhez esik.
A 29 Aquarii egy kettőscsillag, aminek az A jelű komponensét DX Aquarii néven fedési változócsillagként ismerjük, sok más csillaggal együtt, kékes-fehér színben ragyog. Ez azt jelenti, hogy hőmérséklete magasabb a sárga színű központi csillagunknál, a Napnál. A csillagtól 3,8”-re fénylik társa, a szintén kékes-fehéres 29 Aquarii B. Összfényességük 6,4 magnitúdó, a tőlünk 576 fényévre található csillagpárt akár szabad szemmel is megpillanthatjuk sötét, fényszennyezésmentes égbolton, messze a város fényétől.
Égi kísérőnk június 25-én a Vízöntő csillagképben jár majd. Keringése során pedig egyre jobban megközelíti majd a két csillagot, hajnalban pedig, 3:00-kor várhatóan bekövetkezik a kettős csillagfedés, amikor a Hold DNy-i oldala mindkét, fentebb említett csillagot eltakarja. És ha már valaki felkelt ilyen korán, mindenféleképp érdemes a 3:38-kor megfigyelhető kilépésig még ébren maradni, amikor a két csillag szenzációs látványt nyújtva, 6,4 másodperc különbséggel újra előtűnik majd a 81%-os fázisú Hold déli része mögül.
Az eseményt a déli horizont felett kb. 25°-kal lehet majd megfigyelni. A minél jobb és részletesebb látvány érdekében pedig erősen javasolt egy távcső használata, amivel a csillagokat fel tudjuk bontani. A várakozási időben még a Hold felszínét borító felszínformák megfigyelésére is lehet majd lehetőség.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló