Augusztus számos izgalmas csillagászati eseménnyel örvendeztetett meg bennünket, ezek közé tartozott a hatalmas telihold, valamint a Fiastyúk–Hold–Uránusz–Jupiter vonala az égen, az egyik leggazdagabb meteorraj, a Perseidák és a hajnali Vénusz-szezon kezdete. A leglátványosabb esemény azonban még hátra van, amelynek során a Hold két csillagot is elfed, majd együtt áll a Szaturnusszal, és a hajnali égen óriásholddá változik.
Éjféli dupla csillagfedés
Augusztus 30-án szerda éjfélkor nem akármilyen eseménynek lehetünk szemtanúi. Hűséges égi kísérőnk a Bak csillagképben található két csillagot is elfed egymás után. Az esemény szabad szemmel sajnos nem látszik, de egy binokulár vagy távcső segítségével már teljes pompájában élvezhetjük a dupla fedést. Az észlelést érdemes elkezdeni kicsivel éjfél előtt, és a déli égboltra kell tekintenünk, ahol 22,5 fok magasságában megpillanthatjuk a 98%-os teliholdat. Égi kísérőnk sötét oldalán látható lesz két halvány csillag, a felső az 5,78 magnitúdós 37 Capricorni, amelynek távolsága tőlünk 88 fényév. Az alsó a 38 Capricorni már halványabb, csak 6,84 magnitúdós, és 181 fényévre van a Földtől. Először a 38-as számú csillag kerül takarásba, ami 00:0-kor fog megtörténni, majd a 37-es számú csillag 10 perccel később szintén eltűnik a Hold mögött. Az újra felbukkanásukra nem kell sokat várnunk, mivel 01:10-kor a 38 Cap csillag, majd 8 perccel később a 37 Cap is előbújik.
A Hold és a Szaturnusz együttállása
Az esemény résztvevői
A következő látványos eseményre még aznap este sor fog kerülni, amikor az immár 100%-osra hízott Hold a legszebb gyűrűrendszerrel körülvett bolygóval áll együtt.
Holdunk története 4,51 milliárd évvel ezelőtt kezdődött, amikor is a Theia nevű, Mars méretű bolygó eltalálta a Földet. A becsapódás következtében hatalmas mennyiségű anyag került a világűrbe, amelynek egy része Föld körüli pályára állt, és egyre nagyobb méretű égitestté állt össze, amkor is megszületett a Naprendszerünk ötödik legnagyobb holdja. Az évmilliárdok alatt számos aszteroidabecsapódás érte, amelyek hatására vulkanikus tevékenység kezdődött, és a felszínre törő láva elárasztotta a felszínt, majd a kihűlése után fekete színű bazalt maradt hátra. Ezeket a területeket nevezzük tengereknek, amelyekben láthatunk krátereket, illetve hatalmas hegyvonulatokat. A telihold tökéletes alkalom, hogy gyönyörködjünk a sötét színű ősi tengerekben, a világosabb színű hegységekben és a több mint 100 km átmérőjű óriáskráterekben.
A Szaturnuszról a legtöbb embernek a hatalmas gyűrűrendszer jut eszébe, azonban számos izgalmas tulajdonsága is van ennek a gázóriásnak. Naprendszerünk második legnagyobb bolygója, a maga 116.000 km-es átmérőjével. Eddig 145 holdját azonosították, és ezzel nem csak a legszebb gyűrűvel, hanem a legtöbb kísérővel körülvett égitest lett.
A legnagyobb holdját, a Titant – ami még a Merkúrnál is nagyobb – 1665-ben fedezte fel Christiaan Huygens, azonban az észlelése nagyon nehéz, mivel a legnagyobb fényessége csak 8,2 magnitúdó. Az első űrszonda, amely eljutott a gázóriásig, a Pioneer–11 volt 1979-ben, majd néhány évvel később a Voyager–1 és –2 követte, amelyek adatokat gyűjtöttek a gázóriásról és a Titan légköréről. Végül a Cassini-Huygens szond Huygens leszállóegysége 2005 januárjában leszállt a Titan felszínére, és ereszkedés közben számos adatot gyűjtött a légköri, majd felszíni viszonyokról. Az eddig összegyűjtött adatok alapján kijelenthető, hogy a Földet leszámítva az egyetlen égitest a Naprendszerünkben, amelynek számottevő légköre van. A hold narancssárga színét annak köszönheti, hogy a felszíne fölötti 100–200 kmrel tholin (nitrogénben gazdag szerves anyagot tartalmazó) ködréteg található. A bolygón annyira hideg van, hogy a pólusokon a metán folyékony állapotban van. Hatalmas metántengerek borítják a hold felszínét, amelyek párolognak és létrejönnek a metánfelhők, majd a metáneső, a legnagyobb ilyen képződmény a Kraken Mare, ez a Kaszpi-tenger méretét is felülmúlja.
A Szaturnusz gyűrűje a bolygó egyenlítője síkjában kering a felszíntől 120.000 km távolságban, de a gyűrűük vastagsága csak 20 km. Több részre is fel lehet bontani a gyűrűrendszert, és a csillagászok még kutatják, hogy mitől alakulhatott ki. Legvalószínűbb elmélet, hogy a Szaturnusz egyik holdja túl közel került a bolygóhoz, amelynek gravitációs ereje összeroppantotta, és a széttöredezett anyag hatalmas sziklái pályára álltak a bolygó körül.
Az együttállás észlelése
Szerdán 22:00-kor a délkeleti égboltra tekintve láthatjuk a hatalmas Holdat, 18,40 fokos magasságban, és pontosan fölötte 3 fokkal 0,42 magnitúdós fénylő pontként látszik a Szaturnusz. Az égi jelenség szabad szemmel is megfigyelhető, de binokulár segítségével már kalandozhatunk az égi kísérőnk felszínén, valamint a Szaturnusz gyűrűjét is megtekinthetjük. Természetesen egy nagyobb amatőr távcsővel már az óriáskráterekben lévő hegycsúcsokat is észlelhetjük, illetve a Titan holdat is megpillanthatjuk.
Óriáshold
A két égitest együttállásán kívül egy másik izgalmas jelenséget is megfigyelhetünk, amely a Holdhoz kapcsolódik. Égi kísérőnk 384.400km-es átlagos távolságban helyezkedik el, azonban a távolság folyamatosan változik, amelynek következtében minden hónapban van egy földközeli és egy földtávoli nap. Az mostani teleholdkor ez a távolság 354.000–356.000 km között lesz. A közelség következtében az égitestet 12%-kal nagyobbnak látjuk, mint amikor legtávolabb van a Földtől. Sajnos ez az eltérés nem elég nagy, hogy észrevehető legyen szabad szemes vagy távcsöves észlelésnél, azonban fényképeken nagyon jól meg lehet figyelni. A teliholdban egészen reggel 5:35-ig gyönyörködhetünk, majd lebukik a horizont alá.
Szerző: Vizi Róbert, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló