Csillagmese a Kis Rókáról

A Tejút közelében helyezkedik el, a Herkules, a Hattyú, a Lant és a Delfin csillagképek közötti égterületen. Tulajdonképpen a Nyári Háromszög (Deneb, Vega, Altair csillagokból álló aszterizmus) közepén található – ebből kiindulva könnyedén meg tudjuk találni. Érdekessége, hogy története nem nyúlik vissza az ókorba, hiszen egy viszonylag új, modern csillagképről van szó: 1687-ben Johannes Hevelius lengyel csillagász alkotta meg.

1. A Vulpecula térképe (forrás: Wikimedia Commons)

2. A Nyári Háromszög (forrás: Wikipedia)

Ebben a csillagképben találta meg Antony Hewish és Jocelyn Bell 1967-ben az első pulzárt, a PSR B1919+21 jelűt.

Története

A csillagképet a 17. század végén Johannes Hevelius alkotta meg. Eredetileg Vulpecula cum ansere („a kis róka és a liba”) néven volt ismert, és így is ábrázolták – közösen a két állatot. Később azonban külön Anser és Vulpecula csillagképre osztották, majd pedig újra összevonták őket Kis Róka néven. A Lúdra csupán a csillagkép legfényesebb csillaga, az α Vulpeculae hagyományos neve, az Anser emlékeztet. 

3. Hevelius portréja, amelyet Daniel Schultz festett (forrás: Wikipedia)

Mielőtt Hevelius megalkotta volna a csillagképet, ezen égterület helyén a Tigris folyó kanyargott a Pegazustól indulva, egészen a Kígyótartóig. Ezt az égi folyót 1612-ben Petrus Plancius németalföldi csillagász és térképész rajzolta be a térképére, majd Jacob Bartsch német csillagász atlaszában jelent meg először nyomtatásban 1624-ben. 

A Hevelius özvegye által 1690-ben kiadott posztumusz csillagatlaszban még az eredeti nevén szerepel, John Flamsteed angol csillagász atlaszában (Atlas Coelestis, 1729) viszont már külön csillagképként volt feltüntetve a Kis Róka és a Lúd. A legtöbb csillagtérkép-rajzoló már a 19. században elhagyta a Ludat. Végül a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) a Lúd nélkül, Vulpecula néven vezette be és fogadta el hivatalosnak a csillagképet az 1920-as években.

4. Flamsteed atlaszában megjelenő csillagképek, köztük a Kis Róka és a Lúd (forrás: Wikimedia Commons)

Csillagászati adatok a csillagképről:

• α Vulpeculae (Anser): a csillagkép legfényesebb csillaga, kb. 296 fényévre van a Földtől. Vörös óriás, fényessége 4,4 magnitúdó. Hagyományos neve a csillagkép régi nevéből származik (Vulpecula cum Ansere = a kis róka a libával).
• 23 Vulpeculae: a második legfényesebb csillag, hármascsillag, amely szabad szemmel halvány, narancssárgás színű fénypontként látható. Fényessége 4,52 magnitúdó, kb. 327 fényévre van a Naptól. Az A komponens maga egy kettőscsillag.
• PSR B1919+21: pulzár, amelyet Jocelyn Bell Burnell fedezett fel 1967. november 28-án a cambridge-i Mullard Rádiócsillagászati Obszervatóriumban, miközben rádiójeleket észlelt. Ez az elsőként felfedezett pulzár. A jelek erőssége és rendszeressége miatt rövid ideig úgy gondolták, hogy földönkívüli üzenetek lehetnek – emiatt ezt a forrást LGM („kis zöld emberkék/little green men”) becenévre keresztelték. Ezt a hipotézist azonban hamar kizárták. Hivatalos neve: CP 1919. Érdekesség, hogy a Joy Division nevű angol poszt-punk zenekar 1979-es albumuk, az Unknown Pleasures borítóján a CP 1919 rádióimpulzusainak képét használta. Max Richter német származású brit zeneszerző pedig a pulzár felfedezése által inspirált darabot írt Journey (CP1919) címmel.

Mélyég-objektumok

• Messier 27 (Súlyzó-köd, Dumbbell Nebula, NGC 6853): egyik elsőként felfedezett planetáris köd, mintegy 1200 fényévre tőlünk. A központjában található egy 13,5m fényességű fehér törpe, amelynek ledobott gázburkából alakult ki a planetáris köd. Kisméretű távcsövekkel is már jól megfigyelhető. A köd a Nyári Háromszögben található, a γ Sagittae csillagtól néhány fokkal északra, a 14 Vulpeculae közelében.

5. A Messier 27 (fotó: Munzlinger Attila)

• Collinder 399 (Brocchi-halmaz): egy 10 csillagból álló halmaz, amely a Vulpecula déli részén, a Sagitta határának közelében található. Először Al Sufi perzsa csillagász írta le 964-ben az Állócsillagok könyve című művében. Az 1920-as években Dalmero Francis Brocchi amatőrcsillagász elkészítette a csillagok térképét. 1931-ben Per Collinder svéd csillagász a nyílt csillaghalmazok katalógusában szerepeltette. A tíz csillag viszont nem kötődik gravitációsan egymáshoz – ezt a Hipparcos műhold 1997-ben végzett mérései állapították meg. 1998 óta tehát több független tanulmány is megállapította, hogy a csillagok nem alkotnak halmazt, hanem csupán egymáshoz viszonylag közel látszó tejútrendszerbeli csillagok. A halmazt angolul Coathanger (Vállfa) néven is említik, amely szabad szemmel is halványan megfigyelhető, de egy binokulár vagy kis távcsővel már szépen látható.  

6. A Vállfa-halmaz (forrás: Wikipedia)

• Hen 2-437: planetáris köd, amely kékes színéről ismert. Látványosan szimmetrikus szárnyai jeges kék árnyalatban pompáznak. Egyike a Tejútrendszerben található mintegy 3000 ismert ilyen objektumnak.

7. A Hen 2-437 (forrás: ESA https://www.esa.int/ESA_Multimedia/Images/2016/02/The_icy_blue_wings_of_Hen_2-437)

• NGC 7052: elliptikus galaxis, amelynek magjában egy kb. 300 millió naptömegű fekete lyuk található. Körülötte pedig egy 3700 fényév átmérőjű porkorong figyelhető meg, amely valószínűleg egy ősi galaxisütközés maradványa, és néhány milliárd év múlva majd elnyeli a fekete lyuk. A NASA Hubble űrteleszkópjának ezt a képét a Wide Field and Planetary Camera 2-vel készítették, látható fényben. Az NGC 7052 191 millió fényévre található a Földtől.

8. Az NGC 7052 galaxis, amelynek magja egy szupernagy tömegű fekete lyukat rejt. Forrás: https://science.nasa.gov/asset/hubble/dust-disk-surrounds-a-massive-black-hole-in-elliptical-galaxy-ngc-7052/

• Vul OB1: olyan csillagtársulás, amelyben nagy tömegű csillagok születnek. Az Orion-karban található, mintegy 7500 fényévre a Naptól. Közel 100 O vagy B színképtípusú csillagot és több mint 800 fiatal csillagot tartalmaz.

9. A Vul OB1 (forrás: https://www.nasa.gov/image-article/little-fox-giant-stars/ )

Egyéb

• HD 189733 b: exobolygó, amegy kb. 64,5 fényévre van a Naprendszertől. 2005. október 5-én fedezték fel a HD 189733 csillag körül keringő bolygót. Egy forró jupiterről van szó, amely a Földhöz egyik legközelebbi ilyen típusú objektum. Ez volt az első exobolygó, amelynek hőtérképét elkészítették. 2007-ben egy kutatócsoport közzétette a Spitzer űrteleszkóp segítségével végzett megfigyeléseik eredményeit, és arra a következtetésre jutott, hogy szilárd bizonyíték van arra, hogy a bolygó légkörében jelentős mennyiségű vízgőz található. A Hubble űrteleszkóppal végzett további megfigyelések megerősítették a vízgőz, a semleges oxigén és a metán légköri jelenlétét.

10. A NASA Exobolygókutatási Programjának „horrorfilm plakátja" a HD 189733 b-hez (forrás: Wikipedia)

• SGR 1935+2154: ismétlődő gammakitörés és csillagmaradvány. 2020. április 28-án ezt a Tejútrendszerünkben mintegy 30.000 fényévre lévő maradványt egy nagyon erős rádióimpulzus vagy gyors rádiókitörés (FRB) és egy ehhez kapcsolódó röntgenkitörés kapcsán figyelték meg. Az észlelés figyelemreméltó volt, mivel ez volt az első FRB, amelyet a Tejútrendszeren belül észleltek.

A magyar nyelvű csillagtérképet Vizi Péter készítette (csillagterkepek.hu)

Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró