A bolygó különlegessége, hogy sűrűsége még a vízénél is kisebb, tehát ha elméletben kiszelnénk egy szeletet a bolygóból, és vízre raknánk, akkor úszna annak felszínén. A Szaturnusznak, mivel gázbolygó, nincsen szilárd felszíne, azonban szilárd magja van, amit egy fémes hidrogénréteg vesz körül (magas nyomás alatt a hidrogén halmazállapotot vált), majd egy folyékony hidrogén-, héliumréteg következik (azonos nyomáson hőmérséklet-csökkenés vagy azonos hőmérsékleten nyomásnövekedés). A külső ezer km biztosan gáz halmazállapotú, főként molekuláris hidrogént, illetve héliumot tartalmaz. Felhői pedig főként ammóniából és vízgőzből állnak. Légkörében pedig viharos, 400 m/s sebességű szelek fújnak. Leglátványosabb része viszont egyértelműen a kiterjedt gyűrűrendszere, amely a bolygó egyenlítői síkjában található, és 120 ezer km-re nyúlik el attól. Ehhez a nagy szélességhez viszont egy mindössze átlagosan 20 m-es vastagság tartozik. A gyűrűk sok, Kepler-pályán keringő apró darabokból állnak. A legújabb kutatások szerint a Szaturnusz gyűrűi jóval fiatalabbak a nagyjából 4,5 milliárd éves bolygónál, legfeljebb 400 millió évesek. Erre a felfedezésre pedig a porból következtettek. Megfigyelték, milyen gyorsan rakódik le a por a gyűrűkre, és az eddig lerakódott por mennyiségét vizsgálva következtettek a korára. Mintha a szekrényre lerakódott por mennyiségéből akarnánk következtetni a legutolsó takarítás időpontjára.
A Szaturnusz 2020–2021–2022–2023-as évenkénti elfordulása. A bolygó gyűrűrendszerére 2025-ben élével látunk majd rá. (A képsorozatot készítette Hatházi Gergely, 2024.01.05. Gyönk, forrás: eszlelesek.mcse.hu)
A gyűrűkön osztások figyelhetők meg: a Cassini-féle rés az A és B gyűrűket határozza meg. A beljebb található C gyűrűvel együtt ezek alkotják a főbb gyűrűket. A gyűrűk főként centiméter, méter nagyságú jégdarabokból állnak, így nagy az albedójuk, azaz a fényvisszaverő képességük, ezért is ennyire látványosak. Az éles peremük és a vékonyságuk oka, hogy a terelőholdak visszatérítik az elcsatangolni akaró jégdarabokat, mint jól nevelt terelőkutyák a bárányokat. A gyűrűrendszer kialakulására a legelfogadottabb magyarázat egy jeges holdjának szétesése, mivel a gyűrűk össztömege egy kisebb holdéval egyezik meg. A bolygó nem csupán a „Gyűrűk Ura” nevet viseli, már a „Holdak Királya” címet is átvette a Jupitertől, ugyanis 62 új holdat fedezett fel a csillagászok nemzetközi csoportja a Szaturnusz körül, így azok száma 146-ra nőtt. Az új holdakat a „shift and stack” nevű technikával találták meg, amelynek lényege, hogy egymás után készült képsorozatot összetolnak olyan sebességgel, ahogyan a hold mozog az égen, ezáltal láthatóvá válnak az összetolt képen az egyedi képeken amúgy nem látható, halvány holdak, ugyanis ezzel a módszerrel fel lehet erősíteni a holdtól származó jelet.
A Szaturnuszt szabad szemmel megfigyelve a gyűrűrendszert nem fogjuk látni, Galilei sem tudta felbontani kezdetleges távcsövével, ő ovális, hármas alakúnak látta a bolygót. Azonban van az égbolton már szabad szemmel is megfigyelhető, különböző színű részeket és felszínformákat mutató objektum, ez pedig az ezüstös színű Hold.
Égi kísérőnk kialakulásának idejét 4,5 milliárd évvel ezelőttire tesszük, ekkor Földünk összeütközött egy Mars méretű bolygóval, a Theiával. Az ütközés során a megfelelő sebességre gyorsult kőzettörmelékek legyőzték a Föld gravitációját, majd a kirepült anyagból összeállt a Holdunk. Egyik legszembetűnőbb tulajdonsága pedig a fázisainak a változása. Mivel a Föld–Hold–Nap rendszerben a három égitest egymáshoz képest állandóan változtatja a helyét, így napról napra más megvilágításban látjuk égi kísérőnket. Amikor a Hold a Föld és a Nap között található, akkor a sötét oldal néz a Föld felé, ezt a fázist nevezzük újholdnak. Azonban ez a jelenség a nappali égen következik be, így a Nap fényessége sajnos ellehetetleníti ennek észlelését. Amikor a Hold a Földnek a Nappal ellentétes oldalára kerül, akkor következik be a telihold. Ekkor a Hold a Földnek az éjszakai oldaláról látható a sötét égbolton, így a teljes pompájában ragyogó Hold nagyon szépen látható.
A Hold felszíne tele van különböző alakzatokkal. A látványos kráterekről és bazalttengerekről sokáig nem tudták, hogyan keletkeztek, és csak akkor igazolódott be a feltételezés, amikor az űrhajósok felmentek a Holdra, és kőzetmintákat hoztak vissza megvizsgálásra. A holdkőzetek részletes elemzése kimutatta, hogy a vulkanizmus és a kráterképződés formálta a Hold felszínét. Óriási becsapódási medencék alakultak ki a fiatal Hold felszínén, amelyek hatására az olvadt kőzet feltört, és óriási, lehűlt lávamedencéket hoztak létre. Ezeket nevezték el tengereknek, vagyis mare területeknek. A becsapódási kráterek pedig aszteroidák, üstökösök és különböző testek általi bombázás során jöttek létre. A felszín kőzetei a becsapódások következtében finom, púderszerű anyaggá, holdporrá őrlődtek. Ezt az anyagot nevezzük regolitnak, és ez borítja a Hold teljes felszínét 4 méter, de akár 15 méter vastagon is.
Égi kísérőnk megfigyelése egy igen hálás feladat, bárki megfigyelheti az égbolton fénylő Holdat. Éppúgy a Szaturnusz is gyönyörű látványt nyújt, bár gyűrűinek megfigyeléséhez szükséges egy kisebb távcső. És természetesen az, hogy kinek mi a szép, az szubjektív, de a két objektum egymás mellett igazán szép látványt nyújt majd.
Július 24-én 22:17-kor kel majd a 84%-os fázisú Hold, ekkor pillanthatjuk majd meg a keleti horizonton, felette 22'-re fénylik majd a Szaturnusz. Ekkor az együttállás megfigyelése nem lesz könnyű, mindenképp javasolt egy viszonylag magasabban fekvő, keleti irányba jó rálátású hely kiválasztása a sikeres észleléshez. Amennyiben pedig lemaradnánk erről a látványról, egy kicsit később, 23:25-kor a duó már a látóhatár felett 10°-kal lesz, vagyis továbbra sincsenek túlságosan magasan, de mindenféleképpen könnyebb észlelési lehetőséget kínálnak. Ekkorra már a két objektum látszó távolsága is nagyobb lesz: 43'-re lesz majd a Szaturnusz a Holdtól, de még továbbra is egymáshoz közel látszanak majd.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló