Bár viszonylag közepesen fényes csillagai miatt nem könnyű felismerni, mégis fontos csillagászati és mitológiai jelentőséggel bír. Méretét tekintve a második legnagyobb csillagkép az égbolton, amelynek domináns és legismertebb csillaga a Spica. A Szűz csillagképet általában egy nőalaknak ábrázolták, aki egy vagy több búzakalászt tart a kezében. Ez a kép gyakran kapcsolódik a termékenységhez és a mezőgazdasági ciklusokhoz. Valószínűleg nem véletlen, hogy a csillagkép legfényesebb tagja a Spica nevet kapta, a latin szó jelentése kalász. A csillag az ókorban akkor tűnt fel a hajnali égbolton, amikor beérett a gabona, így az aratási időszak kezdetét jelezte.
A Spica az éjszakai égbolt egyik legfényesebb csillaga, a 15. helyen áll a fényességi rangsorban. Fényessége 1,0 magnitúdó, ami rendkívül ragyogóvá teszi. Fénykibocsátása körülbelül 16-20 ezerszerese a Napénak, ami azt jelenti, hogy egy rendkívül forró és sok energiát sugárzó csillagról van szó. A csillag tőlünk 260 fényév távolságra található, és a legközelebbi kettőscsillagok egyikeként ismert.
A Spica ugyanis nem egyetlen csillag, hanem egymáshoz közeli két csillag alkotja. A két komponens nagyon szorosan kering egymás körül, átlagos távolságuk mindössze 0,12 csillagászati egység, ami kevesebb mint a Nap és a Merkúr közötti távolság. Mivel ezek a csillagok ilyen közel vannak egymáshoz, kölcsönös gravitációs hatásuk miatt alakjuk ellipszoiddá torzult, ami apró, de észlelhető fényességváltozást eredményez. Ezért a Spicát az úgynevezett ellipszoidális változócsillagok közé sorolják.
A Spica hőmérséklete rendkívül magas: a felszíni hőmérséklete meghaladja a 22 000 kelvint, azaz sokkal forróbb a mi Napunknál, amelynek felszíni hőmérséklete csupán 5 778 kelvin. A magas hőmérséklet magyarázza a Spica kékes-fehér színét, amely egy tipikus jellemzője a B színképtípusba tartozó csillagoknak.
Planck törvénye leírja, hogy egy adott hőmérsékletű fekete test milyen intenzitással sugároz különböző hullámhosszokon. A kibocsátott sugárzás intenzitásának maximumához pedig hozzárendelhető egy szín. Minél magasabb egy csillag hőmérséklete, annál kékesebb színűnek látjuk. (A kép forrása: Wikipédia)
Égi kísérőnk, a Hold az egyik legkönnyebben megfigyelhető objektum – akár nappali, akár éjszakai égbolton. Éppen ezért igen fontos szerepet töltött be a legtöbb korai kultúra, vallás vagy akár irodalom alakításában. Az ókorban például az újhold első megpillantásakor vette kezdetét egy újabb holdhónap, amelynek hossza 29,5 nap volt. A felszínen látható világos részek terraterületek, vagyis ősi felföldek, amelyek döntően a Hold déli sarkvidéke körül fordulnak elő, míg a sötét foltok lapos síkságok, amelyeket régen tengereknek gondoltak, ezért is nevezték el ezeket a mare területeknek. A Hold megfigyelése ráadásul nem is igényel nagy műszerezettséget, ugyanis nem csak távcsővel vagy binokulárral lehet tanulmányozni égi kísérőnk változatos felszínét, mert már szabad szemmel is különböző részleteket pillanthatunk meg. Holdunk felszíne nem egységes, lenyűgőző részletességgel tagolt felszínén különböző felszínformákkal találkozhatunk. A sötétebb mare területek ősi, bazaltlávával elöntött területek. A terraterületek világosabb felföldek, amelyek a Hold legősibb területei közé tartoznak. Ezeket pedig sűrűn borítják kráterek, amelyek a rengeteg, az idő során becsapódott kőzetdaraboknyomai. A becsapódások következtében a Hold felszínén a kőzetek finom, púderszerű anyaggá, holdporrá őrlődtek. Ezt az anyagot nevezzük regolitnak, és ez borítja a Hold teljes felszínét.
Július 3-án este különleges égi jelenség bontakozik ki: látványos együttállás figyelhető meg, amelynek során két fényes égitest látszólag mindössze 1,5 fokra közelíti meg egymást az égen. Az együttállást 22:30-tól érdemes megfigyelni, amikor a páros mintegy 16° magasságban lesz látható a délnyugati horizont felett. Bár az égitestek valójában hatalmas távolságra vannak egymástól a térben, a Földről nézve optikailag közel kerülnek egymáshoz, látványos és ritka kompozíciót alkotva az égbolton.
A jelenség megfigyeléséhez nem szükséges távcső – szabad szemmel is könnyedén látható lesz a Hold és tőle balra fentebb a Spica –, azonban egy kisebb binokulár segítségével még kontrasztosabb és részletgazdagabb látványban lehet részünk. A látóhatás közelsége miatt érdemes olyan helyszínt választani, ahol nem takarja a kilátást domborzat vagy épített környezet.
Az ilyen együttállások nemcsak a csillagászat iránt érdeklődőknek nyújtanak különleges élményt, hanem bárkinek, aki szeretne egy pillantást vetni az éjszakai ég ritka, mégis lenyűgözően harmonikus jelenségeire.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló