A Fiastyúk csillagcsibéi
A Fiastyúk ősidők óta ismert és az egyik legközelebbi csillaghalmaz, mivel az összfényessége 1,6 magnitúdó, és csak 444 fényévre van a Földtől. Ennek köszönhetően szabad szemmel legalább hét legfényesebb csillagát is láthatjuk. Természetesen az ókori civilizációk is megpillantották az égbolton, így több neve is van a csillaghalmaznak, mint Plejádok, Messier 45, Hét Nővér és Subaru. Azonban a Fiastyúk keletkezése sokkal régebbre nyúlik vissza, mint az ókori civilizációk. Több mint 100 millió évvel ezelőtt egy hatalmas hidrogénfelhő egyes részei összesűrűsödtek, és a kritikus tömeg elérése után az anyag gravitációsan összezuhant. Ezzel elkezdődött a csillagfejlődés, majd sok millió év múlva létrejött a Fiastyúk csillaghalmaz, amelyben 1000 csillag található és 30 fényév az átmérője. Amennyiben fénysebességgel tudnánk utazni, 30 évre lenne szükségünk, hogy átutazzunk a hatalmas nyílthalmazon. Közelsége és mérete miatt majdnem 4 teliholdnyi területen terül el az égbolton, így kis nagyítással érdemes megfigyelni, hogy a Hét Nővér csillagai betöltsék a látómezőnket. Azonban a nyílthalmazok 1 milliárd év alatt szétesnek, mivel gravitációsan nem kötöttek. Szerencsére ez csak 250 millió év múlva fog megtörténni a Plejádokkal, így sokáig csodálhatjuk még a káprázatos csillaghalmazt.
Égi kísérőnk felszíni csodái
A Hold hosszú évszázadokon keresztül tartotta lázban a csillagászokat, és ennek egy igen egyszerű oka volt. Ha megvizsgáljuk Naprendszerünk többi kőzetbolygóját, gyorsan észrevesszük, hogy egyiknek sincs akkor kisérője, mint a Földnek. Sőt mi több, a Holdhoz hasonló nagy égitestek csak a gázóriások körül keringenek. Így felmerült a csillagászokban a kérdés, hogy mikor és hogyan jött létre a mi hűséges égi kísérőnk. Több elmélet is megszületett, mint például, hogy egyszerre jött létre a Földdel, valamint abból szakadhatott ki, vagy a bolygónk gravitációs ereje fogta be néhány milliárd évvel ezelőtt. Szerencsére az Apollo-missziók, a szovjet Luna–16, –20 és –24 és a kínai Chang’e–5, Chang’e–6 küldetés kőzetmintákat hozott égi kísérőnkről. A mintákat megvizsgálták, amiből meg tudták válaszolni a fentebbi két kérdést. Ma a tudományos közösségben a legelfogadottabb elmélet szerint 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy Mars méretű égitest, a Theia eltalálta bolygónkat, így hatalmas mennyiségű anyag került Föld körüli pályára. Ezeknek a nagyobb része összeállt egymással, és így megszületett a Hold. A mintákat radioizotópos vizsgálatoknak vetették alá, így létrehozták égi kísérőnk abszolút korskáláját. Szerencsénkre a Holdon nincs tektonikai mozgás és csak a mikrometeoritok, valamint a nappalok és éjszakák közötti jelentős hőmérséklet-különbség okoz eróziót. Ezek azonban csak a legfelsőbb néhány méteres kőzetrétegben okoznak változásokat, így a több milliárd éves hegyvonulatok, kráterek és tengerek őrzik eredeti állapotukat. Így amikor távcsövünkkel a Hold felszínét nézzük, akár 4 milliárd éves felszíni képződményeket is megcsodálhatunk.
A Hold találkozása a Fiastyúkkal
A csillagászati jelenség észlelését érdemes 17:15-kor, a navigációs szürkület végén kezdeni, amikor is a keleti égbolt felé kell tekintenünk. A páros ekkor 30 fok magasan lesz, így nem kell tereptárgymentes keleti horizontot keresni, valamint a légköri viszonyok sem fogják zavarni az észlelést. Szabad szemmel csak a 96%-os fázisú égi kísérőnket pillanthatjuk meg könnyedén, esetleg a nagyon jó szeműek, ha valamivel kitakarják a fényes holdkorongot, megpillanthatják mellette közvetlenül a fényesebb halmaztagokat. Azonban egy 7x50-es binokulár segítségével már biztosan egy látómezőben láthatjuk a nyílthalmaz legfényesebb csillagait és a Holdat. Sőt mi több, hűséges égi kísérőnktől balra egy hatos csillagláncot láthatunk, amelynek tagjait a Hold ki fogja takarni. Távcsöves észlelés esetén érdemes a terminátor vonala mentén – az árnyékvonal, amely elválasztja a megvilágított és az árnyékos részt – megtekinteni a Hold részletes felszíni képződményeit. Már egy kisebb méretű – 7 centiméter körüli tükör- vagy lencseátmérőjű –csillagászati távcsővel és 100-szoros nagyítással jól kivehetőek lesznek a fenséges kráterek.
A Hold északi féltekéjén, a felső részén az árnyékvonal mentén láthatjuk égi kísérőnk egyik legkontrasztosabb kráterpárosát. A 36 km átmérőjű, sötét aljzatú Herodotus-kráter 3,8-3,2 milliárd évvel ezelőtt jött létre. A párja a nála 4 kilométerrel nagyobb Aristarchus csak 1 milliárd éves. Az Aristarchus a fényességét a belső suvadásoknak és a kráter központi csúcsát alkotó, fehér színű anortozit kőzetnek köszönheti. Sőt mi több, nem csak a kontrasztos kráterduót figyelhetjük meg, hanem a köztük lévő hatalmas völgyet is. A Schröter-völgy 185 kilométer hosszú, ezzel a leghosszabb kanyargós rianás a Holdon. Az egykori lávafolyam szélessége 10 kilométer, a mélysége pedig eléri a 800 métert is. Amennyiben követjük az árnyékvonalat jócskán lefelé, a Hold déli féltekéje felé, akkor az egyik legnagyobb krátert is észlelhetjük. A 212 kilométer átmérőjű és több mint 3 milliárd éves Schickard-kráter aljzatán fekete színű, bazaltos területeket is megfigyelhetünk.
A Hold csillagfedései
Mozgása során több csillagot is el fog fedni a Hold, így számos fedést, okkultációt megcsodálhatunk. Az első fényes csillag, az 5,4 magnitúdós HD 23753 17:54-kor fog belépni a Hold mögé a sötét oldalon, a Schickard-kráternél. A következő csillag 18:18-kor fog belépni a Hold mögé a Herodotus-Aristarchus kráterkettős mellett. A 281 fényévre lévő 26 Tauri csillag belépését egy binokulár segítségével is megtekinthetjük, mivel a fényessége 6,5 magnitúdó. Csak hét percet kell várnunk a következő fedésre, amikor a HD 23863 nevű csillagot is eltakarja a Hold, és szerencsére ugyanott fog belépni, mint a 26 Tauri. Azonban a 440 fényévre található csillag csak 8,1 magnitúdós, így binokulárral nem lesz könnyű észlelni, inkább ha van távcsövünk, azzal nézzük a kékes-fehér színű csillagot. 18:28-kor újabb okkultáció lesz látható, amikor a 437 fényévre lévő HD 23923 csillag lép be a Hold középső-déli részénél. Szerencsére sokkal fényesebb, mint az előző, így a 6,2 magnitúdós, kék színű csillag eltűnését binokulárral is lehet észlelni. Sietnünk kell, mert két perc múlva a Hold világos oldalán a már korábban eltakart HD 23753 kilép a fényes holdkorong mögül, jócskán a déli, lentebbi oldalán. Kilenc perc múlva, 18:39-kor a 441 fényévre lévő és 6,8 magnitúdós, HD 23964 nevű csillag is belép a Hold korongja mögé, mégpedig a Herodotus- és Aristarchus-kráterektől délre. Utolsóként a 480 fényévre lévő HD 24076 nevű csillagot takarja ki égi kísérőnk, nagyjából ott, ahol az előző csillagot. Szerencsére a fényessége 7 magnitúdó, így ezt is, illetve az előző csillag eltűnését is meg lehet tekinteni egy binokulár segítségével.
Atlas találkozása a Holddal
A legizgalmasabb jelenség 19:00-kor fog megtörténni, amit egy binokulár segítségével is megtekinthetünk. A 3,6 magnitúdós Atlas (27 Tau) csillag súroló fedése vagy okkultációja lesz észlelhető. Amennyiben a Csepel-szigeti Szigetszentmártontól és Ráckevétől északra nézzük a jelenséget, akkor a Hold korongja csak súrolni fogja a 402 fényévre lévő, fehér színű csillagot. Ha ettől délre tekintjük meg a jelenséget, akkor az Atlas csillagot el is takarja a Hold.
Szerző: Vizi Róbert, Bemutató csillagász