Halvány csillagai (egyetlen csillaga sem fényesebb 2,5 magnitúdónál) miatt nem könnyű megtalálni és felismerni, viszont számos izgalmas mélyég-objektumot rejt magában. Emiatt viszont érdemes időt szánni ra, és akinek lehetősége adódik, távcsővel megfigyelni ezeket. A csillagkép megtalálásában segít a Vega csillag, ugyanis attól nyugatra kereshetjük. A nyári éjszakák egén magasan a fejünk felett áll, tavasz közepétől őszig figyelhető meg a legjobban. A konstellációt a Draco (Sárkány), a Bootes (Ökörhajcsár), a Corona Borealis (Északi Korona), a Serpens (Kígyó), az Ophiuchus (Kígyótartó), az Aquila (Sas), a Sagitta (Nyíl), a Vulpecula (Kis Róka) és a Lyra (Lant) csillagképek veszik körül.
Megemlítendő a Herkulesben az ún. Keystone (magyarul inkább Herkules-négyszög) aszterizmus, amelyet négy viszonylag fényes csillag alkot (ε Her, ζ Her, η Her, π Her). A trapéz alakú mintázat megkönnyíti a megfigyelők számára a csillagkép azonosítását és számos jól ismert mélyég-objektum megtalálását. Az aszterizmus a Vega és a Corona Borealis csillagai között látható.
Kultúrtörténet és mitológia
Az ókorban a csillagkép mai területét több részre tagolva ismerték, halvány csillagai miatt viszont nem játszott fontos szerepet a hétköznapi életben: sem naptár, sem irány vagy időpont meghatározására nem használták. Ennek ellenére egy nagyon régi konstelláció, eredete azonban a homályba vész. Kezdetben Térdeplő néven említették – Ptolemaiosz nevezte így elsőként, majd Aratosz A hatalmas térdeplő névre alakította át. Ebből az égi óriásból kb. a Kr. e. II. században alakították ki Herkules képét. A csillagképet néha Gilgameshez, a sumér mitológiai hőshöz is kötik.
Ami az ábrázolását illeti, egyik kezével egy bunkósbotot suhogtat, a másikban pedig almafaágat tart, amelyre egy kígyó tekeredik. Ez utóbbit Johannes Hevelius 1687-ben megjelent atlaszában külön csillagképként tartotta nyilván Cerberus et Ramus Pomifer néven. Későbbi ábrázolásokon már csak egy almaágat tart a kezében, amely Herkules 12 feladatának egyikére utal, amikor ellopta az aranyalmákat a Heszperidák kertjéből. Vállán pedig az oroszlán bőre látható.
A görög mitológiában Héraklész néven ismerjük, aki cselekedeteivel, szenvedéseivel elnyerte a halhatatlanságot. Zeusz és Alkméné nászából született, és már csecsemőként kitűnt erejével. Héra egyszer őrületet küldött rá, ennek hatása alatt megölte feleségét és gyermekeit. Amikor magához tért, vezeklésül elfogadta a delphoi jósnő parancsát, hogy teljesítse az Erüsztheusz által elrendelt 12 feladatot. Az összeset végrehajtotta, ám lelke nem nyugodott meg. A saját maga elemésztésére készített máglyáról ragadta el Zeusz, és vitte fel az Olümposzra. Végül kibékült Hérával, a halhatatlanságot elnyerve alakja a csillagok közé került.
A görögök a Tejút eredetét is Herkuleshez kapcsolják: Hérát egyszer becsapták, mert az újszülött Alkeidészt (Héraklész gyerekkori neve) mint talált, árva gyereket tették elé. Amikor elkezdte szoptatni, megharapta. Héra elrántotta magától a gyereket, a melléből kifröccsenő tej végigfolyt az égbolton.
Csillagászati adatok a csillagképről:
- α Herculis (Rasalgethi): szabad szemmel egyetlen csillagnak látszik, távcsővel azonban három komponensre bontható. Fényessége 3,48 magnitúdó – a legfényesebb komponens fényessége változó. Kb. 382 fényévre van tőlünk. A három csillag közül az α1 Herculis pulzáló változócsillag a főkomponens (legfényesebb).
- β Herculis (Kornephoros): kettőscsillag, a csillagkép legfényesebb csillaga. Fényessége 2, 77 magnitúdó, és 147 fényévre van tőlünk. Mivel tömege nem elegendő ahhoz, hogy szupernóvaként robbanjon fel, valószínűleg a Szíriusz B-hez hasonló fehér törpévé válik.
- μ Herculis: négy csillagból álló rendszer, amely 27 fényévre van a Földtől. Fő csillaga a μ Herculis A hasonlít a Naphoz.
Mélyég-objektumok:
- Messier 13 (Herkules-gömbhalmaz): több százezer csillagból álló gömbhalmaz, amelyet Edmond Halley fedezett fel 1714-ben. A gömbhalmaz mintegy 145 fényév átmérőjű, legfényesebb csillaga egy vörös óriás, a V11 változócsillag (más néven V1554 Herculis), amelynek átlagos fényessége 12 magnitúdó. Az M13 kb.25.000 fényévre van a Földtől, és egyike annak a több mint száz gömbhalmaznak, amelyek a Tejútrendszer középpontja körül keringenek. Az 1974-es Arecibo-üzenetet az Arecibo Obszervatórium rádióteleszkópjáról sugározták az M13 felé, hogy kísérletet tegyenek a halmazban lévő lehetséges földönkívüli civilizációkkal való kapcsolatfelvételre. Több műben is szerepel: Isaac Asimov „Sucker Bait” című sci-fi novellája és Poul Anderson „Kérdés és válasz” című regénye Troason, az M13-on belüli világban játszódik. Kurt Vonnegut A Titán szirénjei című regényében azt írja: „Minden egyes órával a Naprendszer negyvenháromezer mérfölddel közelebb kerül a Herkulesben található M13 gömbhalmazhoz – és még mindig vannak olyan különcök, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a fejlődés nem létezik.”
- Messier 92: gömbhalmaz, amely nagyon jó viszonyok között szabad szemmel is látható. Az M92 6,3-as magnitúdójával a Tejútrendszer egyik legfényesebb gömbhalmaza. Legkönnyebben júliusban lehet megfigyelni. A halmaz nagyon gazdag csillagokban, összesen mintegy 330.000 csillagot tartalmaz. A Földtől 26.700 fényévre található. Becsült 14,2 milliárd éves korával – ami majdnem azonos magának a világegyetemnek a korával – az M92 az egyik legidősebb ismert halmaz.
- NGC 6210 (Teknős-köd): egy nagyon kicsi, de meglehetősen fényes (8,8 magnitúdó) planetáris köd. Távolságát mintegy 6200 fényévre becsülik, átmérője pedig kb. fél fényév. Mintegy 2000 éves korával meglehetősen fiatal ködnek számít. Megtalálásához a β Herculistól a távcsövet 4°-kal északkeleti irányba kell fordítani. A köd három fényes csillag közelében található, amelyek segítenek az azonosításban.
- Herkules-halmaz (Abell 2151): egy körülbelül 200 tagból álló galaxishalmaz, része a nagyobb Herkules-szuperhalmaznak, amely maga is része a sokkal nagyobb Hercules–Corona Borealis Nagy Falnak. A halmaz legfényesebb tagja az NGC 6041 elliptikus galaxis.
Egyéb:
- Hercules A: fényes rádióforrás, amelyet 1959-ben rádiócsillagászok az Egyesült Királyságban, a Cambridge-i Egyetemen található Cavendish Obszervatórium interferométerének segítségével észleltek. Ezt követően felvették a rádióforrások harmadik Cambridge-i katalógusába (3C) 3C 348 néven. A 3C 348 elliptikus galaxis, kb. ezerszer nagyobb tömegű, mint a mi Tejútrendszerünk. A központi fekete lyuk pedig szintén kb. 1000-szer nagyobb tömegű (kb. 4 milliárd naptömeg), mint a mi Tejútrendszerünk középpontjában lévő, ezzel az egyik legnagyobb tömegű ismert fekete lyuk.
- 14 Herculis: kis méretű csillag, amely kb. 59 fényévre van tőlünk. Kicsit kisebb és alacsonyabb hőmérsékletű, mint a Nap. Csupán 3,6 milliárd éves. 1998-ban felfedeztek egy bolygót körülötte, a 14 Herculis b-t. 2005-ben egy lehetséges második bolygót feltételeztek, amelyet 14 Herculis c-nek neveztek el. 2021-ben megerősítették ennek létezését.
- SN 2018cow (AT 2018cow): erős csillagászati robbanás volt, fényesebb, mint egy közönséges szupernóva. Az ATLAS-HKO távcsővel 2018. június 16-án fedezték fel. 2019 januárjában a csillagászok szerint a felrobbanó égitest egy fehér törpe lehetett, amelyet egy fekete lyuk húzott szét vagy pedig egy szupernóva, amely fekete lyukat vagy neutroncsillagot hagyott maga után.
- HD 149026 (Ogma): sárga szubóriás kb. 249 fényévre tőlünk. A csillag körül egy exobolygó kering (a HD 149026 b, későbbi nevén Smertrios). A csillag szabad szemmel nem látható. 2014-ben a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) elindította a NameExoWorlds nevű akciót, amelynek célja, hogy bizonyos exobolygóknak és csillagaiknak neveket adjanak. A győztes elnevezések ebben az esetben a franciaországi Club d'Astronomie de Toussaint által javasolt neveken alapultak: Ogmios egy gall-római istenség volt, Smertrios pedig a háború istene ugyancsak a gall mitológiában.
- HD 164922: 7 magnitúdó fényességű csillag, megfigyeléséhez távcsőre van szükség. A Földtől kb. 71,7 fényév távolságra van. A fősorozati életének végéhez közeledik, és hamarosan vörös óriássá fog fejlődni. 2006-ban bejelentették, hogy a csillag körül egy hosszú periódusú, Szaturnusz-tömegű exobolygó kering. 2016-ban egy másik exobolygót fedeztek fel, amely a csillagtól távolabb kering – valószínűleg egy Neptunusz-szerű égitestről van szó. Egy harmadik bolygót, egy forró szuperföldet 2020-ban fedeztek fel, egy negyedik, Neptunusz-tömegű bolygót pedig 2021-ben.
A borítón levő magyar nyelvű csillagtérképet készítette: Vizi Péter (csillagterkepek.hu)
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró